Seholsziget 2/1. rész

Összes megtekintés: 1,021 


Valami nagyon nyomta a hátát. Ahogy megmozdult éles fájdalmat érzett minden porcikájában. Pislogni próbált de a nap pengeként hatolt kinyitott szemébe, ezért gyorsan eltakarta kezével. Mi történt vele? Csak arra emlékezett, hogy egész éjjel menekült. Lassan tisztulni kezdett a feje és megijesztette ami eszébe jutott. Nem törődve az éles fénnyel megint kinyitotta szemét és riadtan körbe nézett. Egy óriási hegy lábánál feküdt, a kiálló sziklák okozták hátában a fájdalmat. Lassan megpróbált felülni de szédült, és hányingere volt. Egyik bocskorát elhagyta, másik is cafatokban lógott lábán. Végigsimított haján, keze száraz levelekbe, apró gallyakba akadt. Próbálta kiszedni azokat de még a fejbőre is fájt hát abbahagyta.
A földről felvett letört faágra támaszkodva megpróbált lábra állni.
Ahogy tisztult a feje, félelme egyre erősödött. El kellene bújnia de a közelben sem barlangot sem nagyobb bozótot nem látott, így egy nagyobb szikla mellé húzódott. Muszáj erőt gyűjtenie, mert különben nem bír tovább menni.

Az előző este ugyanolyan volt mint addig bármelyik. A barlangban ült, mellette elnyújtózva jóllakottan feküdt barátja és pótanyja, a hatalmas barnamedve. Piszkálgatta a tüzet, ami már jócskán leégett, de gondolta kierőszakol belőle még egy kis meleget. Ősz volt és estére nagyon lehűlt a levegő. Vidáman kotorászott egy jókora bottal, közben a hatalmas mennyiségű gesztenyére gondolt, amit este belakmározott. Még dúdolt is magában.
Különös párost alkottak a medvével. Egy szőke kamaszlány és egy hatalmas vadállat. Nem emlékezett az első találkozásukra, neki már természetes volt hogy a medve mellett él, az látta el hosszú időn keresztül ennivalóval. Ahogy nagyobb lett, már együtt mentek élelmet keresni. Nyáron még volt remény hogy mindennap friss gyümölcsből lakomázzanak de a tél nehéz volt. Ráadásul a medve olyankor rengeteget aludt, így sokszor egyedül kellett ellátnia magát. Szerencsére mindenféle fa és bokor volt arrafelé és valami különös ösztönnel mindig tudta melyik részük fogyasztható. Eltett belőlük télre is, valóságos kis éléskamrát alakítva ki az egyik távolabbi zugban. Sok mindenre nem emlékezett gyerekkorából, de bizonyos dolgok egyértelműek voltak számára. Ilyen volt a tűzcsiholás is. Hosszú időbe telt amíg a medvét hozzászoktatta a tűz közelségéhez, és egy idő után már nem ordított és vicsorgott vadul ugrálva az öreglány, hanem tisztes távolban leheveredve kicsit gyanakodva, de félelem nélkül viselte el a látványt.
Ahogy önfeledten dúdolgatott egyszer csak valami szokatlan neszre figyelt fel. Pár pillanattal később két kutya rontott be veszettül csaholva, kintről pedig emberi beszéd hallatszott.
Megijedt. A medve felugrott és a támadó kutyákat próbálta megfékezni. Egyre közelebbről hallatszott az emberi hang. Már régen nem hallott ilyet. Egyáltalán hallott valamikor? Ő maga sokszor énekelgetett és beszélt a medvéhez, az meg mintha értette volna, nézett rá hatalmas meleg barna szemeivel.
A lány érdekes izgalmat érzett gyomrában, nem is emlékezett találkozott-e valaha a fajtájával. Most azonban nem foglalkozhatott ezzel, mert a kutyák félelmetesen ugatva próbáltak a medvéhez közelebb kerülni. Hátrálni kezdett, abban bízott ha azok akiknek a hangját hallotta ideérnek és megfékezik a kutyákat. Nem így történt. Két rongyos alak rontott be véres vigyorral az arcán. Nem hogy visszaparancsolták volna a kutyákat, hanem biztatták őket, majd két hatalmas dörrenés hallatszott és a medve egyszerűen eldőlt. Egy pillanatra találkozott a tekintetük de aztán örökre lecsukódott hatalmas barna szeme. A lány most ijedt meg igazán. Szeretett volna beszélni ezekkel az emberekkel, de rájött ha nem menekül ő is ugyanúgy jár majd mint a medve.
Óvatosan előbújt ügyelve, hogy ne csapjon zajt de ahogy kifelé araszolgatott az egyik kutya felfigyelt rá és elkezdett vadul csaholni. A férfiak felé fordultak majd felmérték a helyzetet. A medve halott, most a lányt kell elkapni. Régóta meséltek a faluban egy lányról és egy vadállatról akiket néha együtt láttak az erdőben vagy éppen a pataknál de soha nem hitték hogy tényleg igaz lenne. Egy vadállat és egy gyerek. Kizárt.
Egyik borgőzös délután fogadásból elindultak megkeresni ezt a fura párost. Pár órányi erőltetett séta után füstöt és pislákoló fényt vettek észre, majd a kutyák teljesen elvesztve fejüket rontottak be a barlangba.
Jó kis pénz üti a markukat, gondolták, és az sem érdekelte őket élve vagy halva viszik el a zsákmányt, hiszen miféle szerzet lehet az aki egy állattal él együtt. Lehet hogy nem is ember, hanem valami másféle. Lesz csodálkozás ha hazaérnek!
Gyorsan a lány után eredtek hát.
Szerencsétlen pára kétségbeesetten menekült. Hallotta maga mögött az üldözői csörtetését. Ő maga jól ismerte a terepet és eleinte könnyedén vette az akadályokat, majd eleredt az eső. A kutyák elveszthették a nyomát, mert egy idő után már csak saját zihálását és az eső hangját hallotta. Valamikor éjfél után fáradtan, félájultan összerogyott és csak reggel ébredt fel iszonyú fájdalmakkal testében amit az esések és a neki csapó ágak okoztak.

Nem tudta mi tévő legyen. A barlangba nem mehet vissza, hiszen a medve halott és lehet hogy ott várják azok az emberek. Ilyen távolra még sohasem merészkedett. Ha el is csatangoltak néha a medve soha nem engedte, hogy messzire menjen, addig rángatta a karját, míg vissza nem fordult.
Ahogy kezdte felfogni a történteket éles fájdalomkén hasított szívébe a felismerés, egyetlen barátja, védelmezője halott! Hangos zokogásban tört ki. Ahogy sírt, egyszer csak érdekes és ismerős hangot hallott. Valaki gyönyörűséges dallamot dúdolt. Könnyeit gyorsan letörölte, hátha meglátja azt akitől a hang származik de tévedett. A hang egyre erősebb lett és már tudta honnan jön. Elindult a hegy felé. A szíve úgy kalapált hogy majdnem kiugrott a helyéről. A sziklához érve a dúdolás abbamaradt.
Csalódottan indult vissza a rejtekébe, amikor észrevette hogy valami megcsillan a hegy oldalán egy faágon. Odakapta a fejét. Egy fényes, átlátszó kristály lógott egy bőrszíjon. Ahogy jobban megnézte látta hogy a közepében mintha egy gyöngyszem lenne. A csiszolatlan ásvány szárny formájú ezüst foglalatban volt. Ahogy a nap felé tartotta a megcsillanó fény arcára vetült. Ez érdekes és nagyon kellemes érzéssel töltötte el. Egyszerre visszatért bátorsága, végtelen erőt érzett és nem értette miért de tudta mit kell tennie. Elindult hát a hegy lábától és fel sem tűnt neki hogy ugyanazt a dalt kezdte dúdolni amit az előbb hallott. Messziről egy halk sóhaj hallatszott és egy hófehér madár repült fel a szikláról, majd a lányt megelőzve eltűnt az ég türkizében.

Egész nap gyalogolt, mégsem érzett fáradtságot. Elért egy nagy házhoz, amelynek hatalmas kertje volt amit kőből és vasból készült magas kerítés vett körül. Hangokat hallott. Nem tudta miért de vitte a lába, egyre befelé a kapun, majd megállt. Három csodálkozó szempár meredt rá, majd ájultan összerogyott.
Amikor magához tért, egy kutya nyalogatta a kezét. Ijedten ugrott fel, hiszen egyszer látott eddig kutyát de annak tragikus vége lett. Az állat meglepődött ezen a reakción de továbbra is farkát csóválva barátságosan nézett a lányra. Az lassan megnyugodott és megsimogatta a fejét.
Akkor lépett be egy asszony az istálló ajtaján.
– Na végre hogy felébredtél! Két napja alszol Te mihaszna! Mi a neved?
A lány meg sem tudott szólalni. Beszél. Hozzá beszél egy ember! Legszívesebben a nő nyakába ugrott volna de annak hangja és főlényes testtartása önkéntelenül is óvatosságra intette.
– A nevem Szilajla. – mondta. Ő csodálkozott most a legjobban. Van neve? Ezt eddig miért nem tudta? Hirtelen azt érezte hogy valami forró tárgy ér mellkasához. Ijedten odakapott és keze a kristályhoz ért amit a sziklánál talált. A nő észrevette a mozdulatot, már nyúlt is hogy megnézze mit rejteget a lány a kezében.
– Ezt meg honnan loptad te kis béka? – kérdezte és már vette volna le a lány nyakáról. A szíj azonban túl rövid volt nem sikerült leakasztani.
– Hozzatok valami kés félét! – kiáltott a mellette álló két lánynak akik unottan indultak a ház felé. Az asszony akárhogy próbálta az éles pengével elvágni a bőrt sehogyan sem sikerült.
Mérgesen ledobta a kést és ezer kérdést zúdított a lányra. Az csak állt, még mindig nem tért magához. Fantasztikus érzés volt hogy van neve! Tudta hogy félnie kellene, de egyáltalán nem érzett ilyesmit. Erősnek és védettnek hitte magát. Van neve!

Telt az idő. A harcias némber a birtok úrnője volt és kegyesen befogadta szolgálónak. Fizetséget persze nem kapott csak kosztot és kvártélyt.
Szilajla örömmel szolgált, boldog volt hogy emberek között lehet és tudta a két gonosz férfi itt nem találja meg. Ahogy nőtt, egyre szebb lány lett. Az asszony és két lánya irigykedve néztek rá. Kicsit hegyes és elálló füle volt, minden más tökéletesen szép volt rajta. Az asszony látta, hogy ezerszer szebb a lányainál, ezért megparancsolta neki hogy korommal kenje be az arcát és a haját csak így jöhet ki hajnalban az istállóból ahol éjszakánként meghúzta magát.
Az állatok közelsége biztonságot és szeretetet ébresztett benne, emlékeztették régi oltalmazójára. Mindegyik állattal úgy bánt mintha a legjobb barátja lenne és azok hálásan dörzsölték hozzá orrukat, a kutyák boldogan nyalogatták kezét, miközben a lány önfeledten sikongatott a csiklandó érzéstől.
Tizennyolc éves lett. Ő ezt nem tudta de érdekes érzés, egyfajta várakozás lett úrrá rajta. Minden reggel hevesen dobogó szívvel ébredt és tudta közeleg a nap. De milyen nap?

Néhanapján ha az úrnő és a lányai elmentek otthonról elszökött a házból. Nem messze egy gyönyörű tó volt, annak partján üldögélt sokszor és dúdolta azt a dallamot amit a sziklánál hallott mikor a láncot találta.
Egyik ilyen délután arra lett figyelmes, hogy egy lovas közeledik felé. Eszébe jutott hogy kormos az arca hát gyorsan megmosakodott. Haja kendővel volt bekötve, hogy reggelente ne kelljen azt is korommal bekennie. Lekapta gyorsan a fejéről és várt hogy a lovas közelebb érjen.
Fiatal férfi ült a nyeregben. Barna haja válláig ért, szeme kék, magas homloka és széles válla volt.
Ahogy meglátta a lányt leugrott a lóról. A lány reszketve állt fel. Soha nem találkozott még idegen férfival csak a birtok munkásaival, meg a vendégeket látta olykor de azokat is csak messziről. Fura melegség járta át. Legszívesebben megérintette volna a fiú arcát.
Hirtelen megint az ismerős dallam hangzott fel és mintha a fiú is meghallotta volna, abba az irányba fordult ahonnan a hang vélhetőleg jött, de rögtön visszakapta fejét, mert nem tudott betelni a lány szépségével. Derékig érő aranyszőke haja, türkizkék szeme, halovány szinte átlátszó bőre teljesen megbabonázta. Koszos kopott ruháját észre se vette. A lány elpirult, ismeretlen érzés lett úrrá rajta. Szíve kalapált és olyan boldogságot érzett amilyet még soha. Akkor jutott eszébe, hogy ő nem találkozhat senkivel, megtiltotta az úrnő. Olyan hirtelen kezdett el futni, hogy a fiú meglepetésében a földre huppant. Ott ült és megbabonázva nézett a lány felé. Egy pillanat alatt halálosan szerelmes lett, pedig neki már jó ideje kiszemelt menyasszonya volt. Az apja megöli ha ezt megtudja. Annak a családnak az elsőszülött lánya a jegyese, ahol Szilajla szolgált. Rém ronda az a szegény pára, de ez eddig nem érdekelte csak a pénzt látta maga előtt amit a házassággal hoz. A fiú hanyatt feküdt a fűben és ábrándozva nézegette a felhőket. Még soha nem látta ilyen szépnek az eget. Igazából jó ideje semmit nem látott szépnek. De most, buta vigyorral az arcán feküdt és az sem érdekelte hogy közben eleredt az eső. Később lóra pattant, meg kell találnia a lányt. Szidta is magát miért nem indult azonnal utána, de biztos volt benne hogy sikerrel jár. Csak őt akarta! Semmi mást nem akart már. Se pénzt se gazdagságot, csak a lány szemébe nézni és megsimítani aranyló haját. Mielőtt keresésére indult volna, hazament, hogy száraz ruhát vehessen magára. A szolgálók nem értették mi történt a fiúval. Az még akkor is vigyorgott, mikor apja szidni kezdte szétázott ruhája miatt és olyan bárgyú képpel ment be a házba, hogy komolyan aggódni kezdtek állapotát illetően. Azt hitték meghibbant.

A lány hazáig szaladt. Ijedtében a kendőt a tóparton felejtette és amikor a birtok munkásai meglátták fényes hajzuhatagát és gyönyörű arcát, megdöbbenve és csodálattal néztek össze.
A lány az istállóba futott és gyorsan bekente magát korommal, haját pedig rongyos kendőbe rejtette.

Hetek teltek el de a fiú nem tudta kiverni a fejéből a lányt. Bárkitől is kérdezősködött senki nem ismert még hasonló teremtést sem. Biztos álmodott gondolta egy idő után. Az apja egyre idegesebben kérdezgette mikorra akarja kitűzni a menyegzőt. Úgy tett mintha feladta volna a keresést és a két család megegyezett az időpontban.
Fülébe jutott a csodaszép lány híre az úrasszonynak is. Megijedt, mi lesz ha a fiú rájön, ez a koszos kis senki az a lány akit égre földre keres. Akkor visszamondja az esküvőt. Egyre kevésbé tudta elviselni Szilajlát, és valami megmagyarázhatatlan félelem kerítette hatalmába a lányt látva. A nyakláncot senki nem tudta levenni a nyakáról ez is egyfajta misztikumot teremtett körülötte. Egyfolytában azon gondolkodott, hogy mielőbb meg kell szabadulnia tőle.
Eldöntötte hogy megöleti. A lánynak azt mondta hogy el kell vigyen eladni pár tehenet, mert a lagzi miatt pénzre van szükség. Megbeszélte egy csavargóval hogy az kirabolja és leszúrja a lányt és az állatok ára lesz a fizetség gaztettéért.
A lány eleinte csodálkozott miért őt küldik hiszen addig a férfi szolgák jártak vásározni de nem szólhatott semmit. Elmagyarázták neki merre induljon, és mivel kitaposott út vitt a városig azt mondták hogy el sem tévesztheti az irányt. Egy napi járásra volt a vásártér. Elindult hát.
Félúton járhatott amikor megesküdött volna hogy megint hallja az ismerős dallamot, de szétnézett és most sem látott sehol senkit. Pár perccel később egy koldusasszony karján csecsemővel, és szoknyájába kapaszkodó két gyerekkel állta útját.
– Szánja meg a szegény gyerekeimet! Napok óta alig ettek, a férjem meghalt. Éhen veszünk ha nem ad egy kis pénzt! – Pénze nem lévén, azon gondolkodott az a falat kenyér ami nála van, meddig lenne ennek az asszonynak és a gyerekeknek és rájött semeddig. Hiszen ő is majd éhen hal és még félnapnyira van a város. Elgondolkodott és odaadta az egyik tehenet. Majd a másik kettőt drágábban adja, fel sem tűnik majd az asszonyának. Így is tett. A szegény nő még akkor is hálálkodott, amikor már jó messze elhagyta őket.
Ahogy tovább ment, nemsokára egy másik asszony jött vele szembe. Akkor is hallani vélte az ismerős dallamot, de nem is volt ideje ezen elgondolkodni, mert az már rá is kezdett.
– Hallgass meg gyermekem, az Isten áldjon meg! Börtönben van a férjem azt mondják ellopott két tehenet. Ha visszaszolgáltatjuk a jószágokat talán kiengedik, de ha nem holnap bitóra kerül a szerencsétlen. Öt gyerekem van. Könyörgök, segíts rajtunk. Az Isten téged is megsegít! Nem lopott az én jó uram semmit, de sehogy sem tudjuk bizonyítani! Nagyon kérlek…
.A lány nem tudta mitévő legyen. Ha odaadja a két tehenet, az úrnője megöli, ha nem akkor ennek a szerencsétlennek hal meg a férje, aztán lassan ő is a gyerekeivel. Kicsit gondolkodott, aztán úgy döntött odaadja a két állatot. Az asszonynak még a könnye is eleredt ahogy hálálkodott.
Na most mihez kezdjen. Se tehene, se senkije. A birtokra vissza nem mehet, máshol pedig senkit nem ismer. Eszébe jutott hogy a tó partján volt életében eddig a legboldogabb. Ott valahogy másnak érezte magát. Aztán meg ott látta meg a fiút is aki annyira tetszett neki. Gondolt egyet és elindult visszafelé a tóhoz.
A bérgyilkos várhatta a vásárban. A lány nem is sejtette mitől menekült meg.

Lábai szinte repítették. Olyan érzése volt mintha végre hazafelé menne. Szaladtak mellette a fák és pár óra alatta tó partján találta magát. Lemosta a kormot az arcáról ledobta szakadt kendőjét, és csendben üldögélt a parton. Ahogy nézte a vizet, néha olyan érzése volt mintha a tó közepe fölött egy-két méterrel valami megvillanna. Hol egy fa hol egy szikla tűnt fel, majd gyorsan elillant. Égetni kezdte bőrét a kristály medál. Kivette rongyos ruhája alól, felemelte és a nap felé tartotta. A látvány megbénította. Ahogy átnézett rajta észrevette hogy a tó felett varázslatos sziget rajzolódik ki. Zöld fákkal és hatalmas hegyekkel. A víz felett lebegett. Majdnem elájult. Kiesett kezéből a lánc. Megdörzsölte szemét, újra odanézett de semmit nem látott. Felkapta a medált, átnézett rajta, a sziget ott volt. A tó partjáról aprócska híd vezetett a szigetre, mely felfüggesztés vagy támaszték nélkül lebegett a víz felett. Öreg fakorlátját buja zöld növény fonta át. A lány nem hitt a szemének. Már majdnem sírni kezdett izgalmában amikor az ismerős dallam csendült fel a sziget felől. Önkéntelen mozdulattal állt fel és még magához sem tért, már a hídon lépkedett. Szíve majd kiugrott, hol az alatta lévő vizet kémlelte hol a sziget hihetetlen látványát. Vissza sem nézett. Nem láthatta azt az alakot aki utána leskelődik és aki ámulva nézi ahogy a lány a tó felett lépked.

A fiú azóta nem tudott nyugodtan aludni hogy meglátta a lányt. Végzetesen szerelmes lett. Tudta hogy az egész élete megváltozik de már semmi más nem érdekelte. Egyetlen célja volt csak, megtalálni azt a tüneményt.

Pár évvel korábban vesztette el az édesanyját. Neki ő volt a mindene. Apja szigorát csak anyja végtelen és feltétel nélküli szeretete tudta elviselhetővé tenni. Apja varázsló volt és az évek folyamán egyre gonoszabb és gonoszabb lett. Anyja is ismert bűbájt de amikor megszületett egyetlen gyermeke, csak neki szentelte az idejét. A férfi megérezte a felesége gyengeségét, ellenszenvét a rontó varázslatokkal szemben és a remény hogy majd ketten hatalmas erőre tesznek szert, szertefoszlott. Elkezdte felesége tudását magába szippantani. Lassan nem tudta megállítani csillapíthatatlan éhségét és felesége utolsó életerejét is elvette. Magában azzal magyarázta, mindent a fia érdekében tesz. A fiú eleinte nem akart apja nyomdokaiba lépni de mikor anyja meghalt olyan keserűség lett úrrá rajta hogy engedett az erőszaknak. Az apja azt ígérte neki, olyan hatalmas erőt képviselnek majd ketten hogy anyját vissza tudják hozni az élők közé. A fiú elhitte és egyre több gonosz varázslatot tanult. Azon a napon amikor a lányt meglátta a tónál, az egész gondolkodásmódja megváltozott. Az apja valahogy idegennek tűnt már számára.
Telt az idő.
Amióta találkozott a a lánnyal, szinte minden éjjel álmodott anyjával. Olyan valóságosan szól hozzá, még igaz is lehetne. De apja azt mondta, ne higgyen az álmokban. Azok csak megtévesztik.
Minden nap a tónál várt, hátha megjelenik az aranyhajú szépség. Már az is eszébe jutott hogy csak képzelődött. De most ott van tőle pár méterre ez a csoda, ha utána ered meg is érinthetné. A lány a vízen megy. Nem hitt a szemének. Döntött és elindult a nyomában. Nehéz volt követni de sikerült jól megfigyelni minden lépést. Fura érzés járta át amikor az első pár métert megtette. Pillanatra azt hitte anyja nevetését hallja de aztán lekötötte figyelmét a koncentrálás. A lány megbabonázva haladt. Semmit nem érzékelt csak lépkedett. Amikor a szigetre ért, aléltan rogyott le a fűre A fiú gyors ugrással mellette termett, felemelte fejét és halkan rémülten szólítgatni kezdte…

Folyt köv…

Írta: Szála Gabriella

“Seholsziget 2/1. rész” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Viola! Kedves Tara!

    Köszönöm hogy itt jártatok és olvastatok.
    Örülök ha tetszett. Jó hogy kicsit "élhettem" ebben a világban, és megjegyzem nem is esett nehezemre.;)

    Szeretettel Felétek,

    Gabi

  2. Kedves Gabi!
    Én is aléltan fekszem ülve a gép előtt, kiéhezetten, úgy bele ágyazódtam a mesébe. Gyönyörű, nekem való, kár, hogy nem folytattad. Nagyon várom a többi részt.
    Szeretettel: Viola 🙂

  3. Kedves Ida!

    Nagyon köszönöm a kitartásodat, hogy ezt a rövidnek nem mondható írást elolvastad! Lehet hogy inkább 3 részben kellett volna közölni, de így is jó.

    Örülök ha tetszett, folytatása van a Józsinál és további is! Azt hogy beküldöm-e még nem döntöttem el.

    Szeretettel,

    Gabi

  4. Kedves Gabi!
    Ez egy nagyon szép mese. Mintha Hófehérke és Hamupipőke
    modernizált egyvelege lenne. De mégsem… Hogyan került a lány a medvéhez? Remélem a végére minden kiderül. Eddig jó, nagyon jó… Várom a folytatást.
    Szeretettel
    Ida

Szólj hozzá!