A munka nem állhat meg

Szereplők:
Konrad – a szálloda tulajdonosa
Evelin — Konrad volt felesége
Elli — Konrad húga, (amúgy mosónő)
Johann – Elli élettársa, (amúgy kertész)
Elvira — szobalány
Mark — londiner
Alfons — recepcios
Malvina — Alfons felesége (amúgy főzőnő)

(A mosodában Elli készíti a lepedőt a mángorló gépbe, mikor Malvina lép be.)

Malvina: – Üdvözöllek barátnőm! Nem láttad véletlenül a férjemet? Már tűvé tettem érte az egész hotelt!
Elli: – Szervusz Malvinkám! Sajnos, nem láttam az Alfonzodat. Nézted már a kertben?
Malvina: – Nem. De mit keresne ott egy recepciós?
Elli: – Mondjuk: virágot.
Malvina: – És minek neki virág?
Elli: – Nem neki kell, hanem a hotelnek.
Malvina: – Ez nem Johann feladata lenne? A legjobb tudomásom szerint ő a kertész. Vagy nem?
Elli: – De igen. Viszont már tegnap óta betegálcsiban van. Képzeld, szegény párom véletlenül áttolta a teli talicskát a saját lábán. Hát mondd: nem egy peches ember szegénykém? Csak a jövő héten jön újból, addig a párod vágja a rózsákat, meg a nadragulyát a kertben. Kell a friss, zsenge csicsóka is a szobákba!
Malvina: Köszi az infót, és mielőbbi gyógyulást kívánok Johannak. De akkor rohanok is, lehet, hogy útközben összefutok vele…
Elli: – Úgy legyen! De mondd csak: kérsz egy csésze teát?
Malvina: – Aranyos vagy, de nincs egy pillanatnyi időm sem, futok a munkám után.
Elli: – Az más, akkor igyekezz. Munkaidő után is megkostólhatod. Tarhonyafű-ből főztem, idegkimerülésre, és krónikus lúdtalp-kipattogzásra kiváló!
Malvina: – Most mit szívatsz engem, mint Josef bácsi a Berva mopedjét? Olyan nem is létezik!
Elli: – Még hogy nem?! Most miért verném át a búrádat? Itt van az eredeti doboza, tessék, olvassd el saját szemüleg! Amúgy Madagaszkárról származik. A citromfűvel keresztezett tarhonya bokor fermentált leveleinek diffúziós oldatban kikristályosított halogén változata.
Malvina: – Nos, ha így van, akkor megkóstolom, de aztán repülök, vár a munka!
(Alfons lép be): – Üdvözöllek Elli! Csakhogy megtaláltalak Malvin! Mi a búbánatos, rossz nyavaját keresel itt, amikor a konyhában áll a munka? Azt mondta a chef, ha látlak, azonnal küldjelek hozzá: fél, hogy meg fog abárolódni a csőbensült vackor a frituban.
Malvina: – Már itt sem vagyok, csak lehörbölöm ezt a teát. Mindenesetre, – ha már itt vagy,- megkérdeznélek férjuram, milyen színű legyen a pulóver, amit karácsonyra kötnék neked meglepetésnek?
Alfons: – Ha választhatok, akkor feltétlenül kék. Ha a színárnyalatot is megválaszthatom, akkor királykék. Az annyira komoly. Majdnem annyira, mint a perforált vakbélgyulladás…
Malvina: – Ne legyen inkább rózsaszín?
Alfons: – Nincs ki minden kereked, drágám? Nem vagyok én homokos! Buzi, meg még kevésbé!
Malvina: – Jól tudom én, drágám. De most éppen a rózsaszín a divat a férfiaknak…
Alfons: – És? Most még csak május van! Decemberig ki is mehet a divatból! A kék viszont mindig hódít.
Malvina: – Én a kékek közül a búzavirág-kéket szeretem, annak olyan szép, megnyugtató, lágy színe van. Vagy te nem így gondolod, Alfonzkám?
Alfons: – Bánom is én! Akkor kössél nekem – meglepetésként – világoskék pulóvert! Ha neked az a mániád!
Malvina: – Félreértettél Szívem, én nem akarok búzavirág-kék pulóvert kötni!
Alfons:: – Rendben van, akkor marad a királykék.
Malvina: – Vagy a rózsaszín…
Alfons: – Mi a francnak erőlteted ezt a köcsög-színt? Megmondanád végre?
Malvina: – Mert ilyen színű gyapjú-gombolyagot vettem.
Alfons: – Ha meg már megvetted, akkor miért kérdezed, mit szeretnék?
Malvina: – Mert én nélküled nem akartam dönteni. Számomra igenis, fontos az egyenjogúság. Úgy, hogy a megkérdezésed, és a beleegyezésed nélkül neki sem állok a pulóvernek. Még ha meglepetésnek szánom, akkor sem!
Így tehát most eldöntheted férjuram: szeretnél-e egy szép, halvány-rózsaszínű meglepetés-pulóvert kapni karácsonyra?
Alfons: – Bánom is én! Csinálj, amit akarsz! Tőlem akár hupi-lila is lehet. Vagy fáradt-egér szürke. Ilyen marhasággal tartasz fel, amikor a körmömre ég a munka! Te is jobban tennéd, ha visszasunnyognál a konyhára!
Malvina: – Már rég dunsztba tettem volna a göngyölt ökörfarok levest, de olyan forró ez a tarhonyafű-tea.
Alfons: – A micsoda?
Elli: – Jól hallottad Alfons! Ilyen sem terem minden bokorban! Neked feltétlenül ki kell próbálnod, mielőtt nyugdíjba mennél!
Alfons: – Nem is éreztem az illatát! Csak nem vagyok tán megfázva?
Elli: – Ugyan már! Neked semmi bajod, csupán a tarhonyának alapból nincs illata, a citromfű is csak savanykás, de szagtalan. Mindenesetre, – megelőzésként –, neked sem ártana egy csészével, amilyen felfokozott hangulatban vagy.
Azt az öt percet meg már csak kibírja a hotel nélküled is! Különben is: ha jól tudom, neked gerincferdülésed is van, keresni sem lehetne jobb gyógyszert rá. mint az én teámat!
Alfons: – Meggyőztél Ellikém! De aztán szedem is a nyakamba a lábamat, a munka nem állhat meg!
(Közben Evelin, az igazgató volt felesége lép be. A két alkalmazott tisztelettel köszönti őt).
Evelin: – Lenéztem hozzád Ellikém. Mesélj, légyszív, mi minden történt az alatt a két hét alatt, míg én kafferbivalyra vadásztam a kies Afrikában?
Elli: – Itt? Ebben az eldugott sárfészekben? Semmi. Itt éveken keresztül sosem történik semmi. Az életünk dög unalom. Egyetlen dolog történt, – ha jól emlékszem – hogy a hotel orvosa összeszűrte a levet a néger konyhalánnyal.
Malvina: – Meg, hogy az erdész kutyája megdöglött. Állítólag a polgármester mérgezte meg, mert míg ő tanácsüléseken volt, a neje az erdőben cicázott a fiatal erdésszel.
Alfons: – A tanító úrnak meg megellett a kocája: 11kismalaca lett, jártak is hozzá ámuldozni a népek! A sajtóról nem is beszélve!
Elli: – Jut eszembe: a boltosné lesántult, mert a hétvégi gyalogtúrán leesett a szikláról. Állítólag a volt kedvesével kergetőztek, éppen az utolsó „tisztelet-körét” rótta pitykézés előtt, mikor elbotlott, és lezúgott a völgybe. Bánja is, minek adott annyira az etikettre!
Ja, meg a postamester részegen beleesett a patakba, majdnem belefúlt. Nem is értem, miért biciklizik valaki a patakparton holt mákosan, ha nem tud úszni?
Alfons: – El ne feledjem: az orvosi praxisunk itt a hotelban most átmenetileg szünetel, mert a néger kislány apja úgy elkalapálta a dokit, hogy meg sem bír mozdulni. Kellett neki a kis ribancot fűrészelgetni! Az apja vissza is akarta küldeni Svázi-földre, de ott nem annyira színvonalas a konyhalány-képzés…
Malvina: – Jonas, a segédpincér, meg Elvirának, a kertész lányának udvarol, de szerintem nem komoly az ügy, hiszen a kiscsaj a tenisz-trénert szúrta ki magának…
(Nyílik az ajtó, Elvira, a szobalány jön be): – Elnézést kérek a zavarásért, a direktor úr küldött, hogy keressem meg magukat, hiszen üres a recepció, és a konyhában leégett a pacalos nudli. Tessenek szívesek visszafáradni a helyükre! Én már futok is ágyakat húzni, vár a munka… Azaz, csak vánszorgok, mert úgy hasogat a lábam. Valószínűleg időjárás változás lesz…
Elli: – Nem oda Buda! Fájós lábbal rohangálnál, kislányom? Amikor speciálisan láb- és torok fájásra való tarhonya-fű teám van frissen lefőzve?!
Elvira?: – Mit hallok? És ez egyáltalán iható?
Elli: – Ha nem ízlik kislányom, lábáztatásra még mindig jó! Állítólag kiveszi a tyúkszemet is… (Tölt neki).
Evelein: – Neked csoda-teád van barátnőm, és meg sem kínáltál? Szégyelld el magad, de rögtön! Nem, mintha a többiektől sajnálnám, de döntsd el légy szíves: én vagyok az országos jellegű barátnőd, vagy nem én vagyok?
Elli: – Nem akartam tolakodó lenni. Mindjárt kapsz, de előbb Elvirának töltök, neki rohannia kell vissza, várja a munkája…
Malvina: – Köszöntem a teát, igyekszem is a konyhába, le kell még blanzsíroznom a fokhagymás-tejfölös fagylaltot. További jó teázást! (Az ajtóban Mark-ba, a londinerbe botlik).
Malvina: – Ha te is értem jöttél, édes fiam, akkor én már itt sem vagyok, hív a munka a sparherd mellett!
Mark: – Én ugyan magát kerestem,de nem holmi konyhai munka miatt, hanem teljesen privát. De lépjünk vissza, mert olyan cúgos ez a korridor!
Malvina: – Miben segíthetek gyermekem? De röviden, mert kiszárad a sütőben a csirkeragus pudingom!
Mark: – Tetszik tudni, Malvin néni, szeretném meglepni a barátnőmet karácsonyra egy magam horgolta terítővel, de nem tudom, hogyan kell szaporítani a sarkokon, illetve, hogyan tudnám összekötni az üres láncszemeket a kétráhajtásos pálcával?
Malvina: – Ne haragudj édes fiam, én most nem érek rá, senki sem végzi el helyettem a munkámat, nekem mennem kell, majd munkaidő után nagyon szívesen, de most lépnem kell! (Ellihez fordul): – Van még a teádból? Gondolom, Marknak is jól esne egy csészével. Ugye, fiam?
Mark: – Köszönöm, én nem teázom.
Malvina: – De ez gyógytea, speciálisan csuklóerősítő. Figyeld meg, 1-2 csésze elfogyasztása után mennyivel gördülékenyebben fog menni a horgolás! De én már húztam is el!
Elvira: – Tessék várni Malvin néni! Én is megyek! Alfonz bácsi nem jön?
Alfons: – Ha vártok egy percet, együtt mehetnénk, de nem szőrős a torkom, hogy csak úgy bedöntsem a forró teát!
Evelin: – De jó, hogy nekem nem kell sietnem sehova! Meséld is tovább Ellikém, mi minden egyéb történt itt távollétem alatt… De előbb kérnék még egy csupor teát!
Elli: – Szóval, Elvira szerint nem komoly a kapcsolata Jonassal, de a srác szerint a lány terhes, csak tagadja. Mert ha az apja megtudná, ki is verné őt a házból! De itt van az érintett, első kézből tudhatjuk meg, mi igaz ezekből a pletykákból? Nos, kislányom?
Elvira: – Semmi. Az emberek kitalálnak minden zagyvaságot. Különösen Jónás. Ő bosszúból terjeszti a rémhíreket, mert nem engedtem, hogy a húgomat is megpitykézze. De aztán az a buta ribanc a hátam mögött nemcsak Jonassal, hanem a bárpincérrel is kamatyolt, nem is tudom, miért ilyen züllött a mai ifjúság!
Persze, hogy szakítottam vele. Nekem ilyen hűtlen csibész nem kell! Szerelmi bánatomban bújtam össze a tenisz-edzővel, de az a szemét elhallgatta, hogy felesége van, el is kalapált engem a nagysága rendesen. Most arra gyúrok, hogy Samia, a néger konyhalány visszahúz a sötét Afrikába, s nekem itt hagyja a dokit…
Malvina: – Azt meséltem már Ellikém, hogy az iskolabusz tegnapelőtt bele borult az árokba? Állítólag fékhibás volt a jármű, de egyenlőre még nincs lezárva a vizsgálat.
Alfons: – Nem volt ott semmiféle fékhiba! A sofőr egyszerűen részeg volt.
Malvina: – Hogy te mindent jobban tudsz! Ott voltál, láttad, hogy ivott?
Mark (teáját fújva): – A boltosné mesélte nekem, hogy minden reggel a kávéját egy felessel „patkolja meg”.
Elvira: – Lári-fári! Mióta gyomorral műtötték, csak gyenge fröccsöt ihat, ezt magától a dokitól halottam, mielőtt még Samia apja el nem tángálta volna. De úgy kell neki, nincs itt a faluban elég fehér-cseléd, muszáj volt neki egy feketének elvenni a szüzességé?
Evelin: – Tudjátok, mikor volt az még szűz 24 éves korára? Le merném fogadni egy icce borban, hogy az a sunyi kis ribanc több lompost fogott már életében, mint én napos csibét, noha férjhez menetelem előtt tíz évet húztam le a falusi csibe-keltetőben! Az apja egyszerűen egy primitív köcsög, egy beképzelt nigger, aki azt hiszi, hogy pofonokkal mindent el lehet intézni! Jobban tenné, ha visszamenne Svázi-földre, és visszamászna a fára, ahonnan jött!
Alfons: – Nem tudom, mi baja van a főnöknőnek Obotéval, ő – szerintem – egy igazi úri ember. S nem csak azért, mert átlagon felüli borravalót ad… De akkor menjünk is, körmünkre ég a munka…
(Ekkor lép be Johann, a kertész, Elli élettársa).
Johann: – Köszöntök mindenkit! Puszillak drágám! Kézcsókom Evelin. Na, milyen volt a bivaly-vadászat?
Evelin: – Drága. Mármint a vadászat, de maga is, hogy ilyen kedvesen érdeklődik. Kettőt lőttem ki!
Johann (csalódottan): – Csak? Az csak egy darab hetente. Félrevitt a puskája?
Evelin: – Ennyire volt engedélyem. Ez is több, mint 5ooo Eurómba került!
Johann: – Így már egészen más a leányzó fekvése! A tülköket haza tudta hozni?
Evelin: – Naná! Jó, hogy rákérdezett: fel tudná őket szerelni valami fára, utána meg a falamra?
Johann: – Természetesen főnöknő! Még ma nekiállok!
Evelin: – Csak lassan a testtel! Előbb gyógyuljon meg!
Elvira: – Mije fáj Johann bácsinak?
Alfons: – A lába. Áttolta a trágyás talyigát a saját lábán! Mondd, barátom, hogy lehet valaki ennyire abnormális?
Johann: – Megcsúsztam…
Mark: – Bizonyára egy vodkás üvegen…
Johann: – Mindjárt adok neked egy maflást! Szemtelen kölke! Nem kellene neked ilyenkor dolgoznod?
Mark: – Ezer bocs, már téptem is el! Jössz Elvi?
Elvira: – Persze, csak lenyelem az utolsó kortyot.
Alfons: – Csatlakozom hozzátok gyerekek! Nekem is rengeteg elintézni valóm van!
Malvina: – Jövök én is! Igyekezz Elvi, rád várunk!
Johann: – Míg ő megissza a teáját, hadd kérdezzek tőled valamit Alfons, te mégis csak jobban értesz a számítógéphez, hiszen mindennap azzal dolgozol…
Alfons: – Parancsolj, kérlek!
Johann: – Miért perceg a hobogám-csavarhoz erősített merev lemez szigulenciája, ha benyomom neki a CD-t?
Alfons: – Ne haragudj, barátom, majd este, most így is késésben vagyok…
Evelin: – De jó, hogy én nem vagyok alkalmazott,!Nos, hol tartottál Ellikém?
Elli: – Hogy ebben a tetves, poros isten háta mögötti porfészekben soha, semmi sem történik! Ja, az iskolabusz! Amelyik árokba borult… Nagy mákja volt a részeges sofőrnek, hogy nem három nappal korában érte ez a szerencsétlenség.
Evelin: – Miért? Mi volt azon a napon?
Elli: – Volt itt olyan égzengés, és jégeső, hogy azt hittük, itt a világvége! A templomtoronyba belevágott a villám, le is égett a teteje. A patak meg úgy megáradt, hogy elsodorta az alsó hidat. Az árokban is másfél méteres víz állt, azért mondtam: nagy szerencséje volt a sofőrnek, hogy nem aznap borult bele, élve ki nem szedték volna. Sem őt, sem a csöppségeket. Így is hárman sebesültek meg a gyerkőcök közül súlyosabban…
Elvira: – Csak ketten. A kisöcsémnek semmi baja, de agyrázkódásra hivatkozva egy hétig lóghat a suliból. Most örül neki a kis köcsög, de ha megbukik az év végén, majd nagyokat néz, mint Rozi a moziban!
Mark: – Én meg azt hittem, hogy Félix, a szomszéd gyerek az egyetlen, akit agyrázkódás ért. De ő is szimulál, mert egész nap az udvarukon rúgja a bőrt…
Alfons: – Hiába, már csak ilyen a mai fiatalság! Egész nap lógnak, semmi kötelesség tudás nincs bennük! Csak a semmittevés, az iskola kerülés, a cigi, a fű, meg a korai szex! Hogy ez hova fog vezetni, nem tudom!
Malvina: – Te csak ne beszélj, drágám! Ha az emlékezetem nem csal, te egy égetni való, komisz gyerek voltál! Te mesélted, hányszor csépelt el az apád a szíjával, vagy nádpálcájával, mert állandóan orvososdit játszottál az utca kislányaival, és ugye, mindegyiküknek a combja-köze köhögött.!
Alfons: – De jó, hogy kiteregeted a családi szennyest! Mondd: nem kellene neked már réges-rég a konyhában lenned?
Malvina: – Megyek már! De jobb lenne, ha te is előbb a saját portád előtt söprögetnél! Bezzeg másban milyen hamar megtalálod a szálkát, de magadban a széldeszkát sem!
Alfons: – Az nem széldeszka, hanem gerenda!
Malvina: – Jól van na, én nem vagyok asztalos!
Alfons: – Ács, kisbogaram, ács! Az foglalkozik a mestergerendával, a széldeszkával vagy a cserépléccel…
Malvina: – És most örülsz magadnak, hogy ilyen okos vagy? Csak nehogy eldurranjon az agyad a sok tudástól! De nem is hallgatlak tovább, hanyat-homlok kell rohannom, hiszen vár a munka!
Alfons: – Most, délután háromkor? Már rég lement az ebéd. De ha menned kell, csak menj, én is jövök, csak megvárom a történet végét: mi lett a harmadik súlyos sérülttel?
Elli: – A körzeti klinikán fekszik kómában. Ez egy kislány, Lukrecia.
Johann: – Ne is mondd, ez borzalmas! Én ismerem ezt a kis cserfes, rozsdás-hajú kislányt. Tavaly is ő szedte le a cseresznyét a fámról. Olyan fürge, mint a csík…
Elvira: – Talán meg kellene látogatnunk a szüleit, és együttérzésünkről biztosítani. Vagy a kislányt a kórházban…
Evelin: – Nem jó ötlet. Bizonyára még az intenzíven van, oda be sem engednék magukat.
Alfons: – Való igaz! Viszont gyűjthetnénk a családjának egy kis pénzt.
Malvina: – Mire? A temetésére? Meg vagy te veszve? Ennél nagyobb tapintatlanságot el sem tudok képzelni.
Alfons: – Jól van,na! Halva született ötlet. Megyek is a helyemre, bizonyára a plafonig ér a munka.
Malvina: – Nekem meg a konyhában meg kell főznöm a vacsorát: rántott spenót lesz paradicsommártással.
Elvira: – Nekem meg még nyolc szobám van hátra. Nem is tudom, készen leszek-e velük még ma?
Mark: – Gondolom, az egész előtér teli van kofferokkal. Megyek is, s elpakolom őket, mielőtt a diri rojtosra rúgná a zrityómat!
(El is indulnak, mikor nyílik az ajtó, s Konrad, a hotel igazgatója lép be):
– Á! Itt vannak valamennyien! Mit csinálnak itt munkaidő alatt, ha nem vagyok Windisgrätz?
Evelin: – Bedobtunk egy csésze tarhonyafű-teát, drágám. Fogadni mernék, hogy ilyet még nem ittál! S míg teázgattunk, Elli barátnőm ecsetelte, milyen unalmasan teltek a napok, míg a poros Afrika útjait jártam… Neked hogy telt a hétvégéd Münchenben? Mesélj, addig én töltök egy ibrik teát, jó?
Konrad: – Kösz, nem kérek. Amikor az egyik hétvégén átugrottam Fredi barátomhoz Óceániába, akkor már ittam olyat, de már akkor sem ízlett. Ez ugye, az a fura keresztezés a tarhonya bokor, és a majomkenyérfa között?
Evelein: – Nem drágám, ez a citromfüves.
Konrad: – Akkor megkóstolom. (Johannhoz fordul):- Maga meg mit mászkál itt nyomorékon, félholtan? Magának az ágyban lenne a helye! Fekvés, és nyögés! Ez lenne a maga feladata most… Így a büdös életben nem fog meggyógyulni!
(Majd a dolgozókhoz): – Mondják, maguknak nincs dolguk? Tudják, hogy nem tűröm a lazaságot! Úgy, hogy elvárom maguktól, hogy a mai lógásukat behozzák!
Holnap tehát egységesen negyed órával korábban kezdenek! S meghallgathatják volt nejem két hetes afrikai kalandjait, én meg beszámolok a Bajor Vendéglátósok Báljáról, Önök meg elmesélik, mi történt itt a hétvégén, amíg távol voltam.
Johann: – Például a legújabb sztorit az öreg patikus, és az ifjú postamesterné között, rendben? El fogják dobni a szürkeállományukat, olyan baró!
Elvira: – Vagy, hogy hogyan rontotta meg az öreg pap a szőke kis ministráns fiút… Én levágnám a vén kujon micsodáját, az, szent!
Malvina: – De a gimnazisták hasis-partyja sem volt semmi! Még két hét múltán is tovább nyomoz a rendőrség, vadkender-ültetvények után kutatva.
Alfonz: – Az a buli sem kispályás, amikor a három kiskorú részeg lány, megerőszakolta a Tarhonya Abároló Szövetkezet sánta portását. Amikor meghallottam a hírt, ugrottam is egy leszúrt Rittbergert!
Konrad: – Akkor, tehát holnap mindenki elmeséli a maga storyját, miközben kényelmesen megteázunk…
De aztán sipirc dolgozni! Ismerhetnek annyira, hogy tudhatják:semmilyen lazaságot nem tűrök meg!
Az én hotelomban a munka nem állhat meg!

Írta: Winczheim Tibor