– Ééén! – kiáltották egy emberként az újoncok.
– Na, akkor takarítsák ki ezt a ganyé-dombot! De tisztességesen! –azzal elviharzott…
A 40 fős újonc állományon kellemes bizsergés lett úrrá. Már 3 hete, hogy bevonultak, de a KISZ-klub küszöbét még nem léphették át. Pedig ott volt a TÉVÉ! Igen, így, nagybetűkkel. Minden „kopasz” álma…
(Amúgy senki sem tudta volna megmagyarázni, miért csak a másod – ill. harmadidőszakos katonák privilégiuma ez. Bizonyára így volt ez a világ megteremtése óta, vagy legalábbis a laktanya megépítése óta, ami idestova ugyancsak sok esztendeje már. Egy kis kiszúrás a kopaszoknak, hogy érezzék, mennyire „törődnek velük”, mennyire senkik ők! S ez a „szívatás” a hosszú évek alatt megszokássá kövesedett…)
„Egy hét múlva eskü-tétel, kezdenek lassan ember számba venni minket.” – gondolták egyesek. Néhány merészebb meg már azon álmodozott, hogy a nagy esemény után biztosan visszakapják „hivatalos” nevüket, mint „első időszakos katona”, a most közszájon forgó „szar… kopasz”, „tetves kopár”, vagy „senkiházi, köcsög csürhe” helyett… Igen, minden újoncnak ez, vagy ennél is megalázóbb állandósult jelző járt titulusként. Egy olyan állandósult jelző, mint pl: Homérosz hőskölteményében „hókarú” Nauszikának.
A raj megbolydult. Mindenki rohant seprűért, lapátért, por- és felmosórongyért, vödörért és egymást tapodva hatalmas hévvel álltak neki a takarításnak. Tudták jól, a szakaszvezető élet és halál ura, nagyobb isten talán, mint egy vezérezredes, (akit ugyan még sosem láttak, de a szakaszvezetőt annál sűrűbben), s ez elég is volt ebbéli hitük fenntartásában…
Sercegtek a söprűk, csikorogtak a lapátok, suhogtak a „fókák” (a felmosórongyok)… Az ágyak „élre-vasalva”, ráncmentesen várták az ellenőrzést.
Az emeletes ágyakat tartó háromszögletű vas volt a közvetlen parancsnokuk „gyengéje”. Ha hinni lehetett a szóbeszédnek, az előző újonc-állomány emiatt nem nézhetett TV-t annak idején. Elő tehát a portörlő rongyokkal! Vékony csíkokra vágva a legszűkebb sarkokból is kiszedték a koszt.
Már vagy két órája gürcöltek, mikor „hőn-szeretett” főnökük ismét beviharzott. Csípőre tett kézzel kérdezte:
– Mit csinának emberek? Az újoncállomány erejében megfagyott a vér… – Emmaguknak takarítás? Ultra és hypó nélkül? Tán nincs mán raktáron? Vagy szamuklálni akarják a parancsomat? Hát honnan szalajtották magukat, hogy veccerek nélkül takarítanak!? – üvöltötte, majd ahogy jött, már el is tűnt.
„Hülye állat!” – gondolták egyesek. „bizonyára kopasz korában úgy megszívatták, hogy teljesen lelki topronggyá vált, és most nem győzi visszaadni az átélt kikúrást, kamatos kamattal”…- s ezzel napi rendre is tértek üvöltözése felett. A takarítás gőzerővel folyt tovább.
A tisztes azonban újra megjelent az ajtóban. Oroszlánt megszégyenítő hangon kiáltotta: Vételeztem ezt-azt maguknak. De, hogy el ne sumákolják, magam szóróm szét. S azzal 4 zacskó, fél kilós Ultrát hintett szét. Jó magasról, hadd csípje a szemünket…
– 10 vödör vizet gyorsan! – ezt már a folyosóról kiáltotta – és beléjük a hypóval! Tudják, maguk „söpredék”: tisztaság és rend a lelke mindennek! – és úgy örült ennek a kijelentésének, mintha ő találta volna ki… Aztán ahogy jött, ment is.
A vödörszámra megérkezett víz elhelyezést nyert a körlet kövezetén. Kis híján átbukott a küszöbön. A söprűsök elkezdték a padozat súrolását, hatalmas habot képezve. A felmosó rongyokkal rendelkezők kétségbe esve próbálták beleszedni a vödrökbe a habos vizet.
Egy fél óra múlva visszatért a szakaszvezető. – Az ágyak alját és a sarkokat ki ne hagyják! És igyekezzenek, mert ha a híradóig nem lesznek készen, elfelejthetik a TV-t! – aztán megint eltűnt.
A hab a bokánkig ért, tudtuk, nincs ember, aki ezzel a mennyiséggel megbirkózna, a hőn áhított TV nézésnek tehát lőttek…
Valakinek eszébe jutott, mi lenne, ha a habot egyszerűen kilapátolnánk az ablakon? Mivel veszíteni valónk nem volt, megtettük…
Megszenvedtünk ezért a rendért, de időben készen lettünk. Körletünk úgy csillogott-villogott, mint a szóbeszédbeli Salamon töke.
A szakaszvezető gúnyos pillantással nézett körül, mintha csak azt mondaná: „Fogadjunk, hogy találok kivetni valót?” Egyik zsebéből kötszert, másikból kis üveg seb-benzint vett elő. Szúrópróbaszerűen vizsgálta át a háromszögeit, a falak sarkait, de még a kövezet fúgáit is. Hibát azonban nem talált.
– Sorakozó a folyosón! –adta ki a parancsot. – Lassan negyed nyolc, félkor kezdődik a híradó. Megkönnyebbülve szállingóztunk ki a körletből.
– Most pedig ruha ellenőrzés! – harsogta. – Csak nem gondójják, hogy szakadt zsebbel, vagy hiányzó gombbal betehetik lábukat a klub- szobába!
Akinél hiányt észlelt, már küldte is vissza, varrni.
Azt hittük, ezzel vége is a tortúrának, de még csak most kezdődött az „egészségügyi ellenőrzés”: – „Koszos, vagy hosszú körömmel, ill. borostásan nem szentségteleníthetik meg a KISZ-klubot! – üvöltötte, s a neki nem tetsző egyéneket szintén visszaküldte.
– De igyekezzenek, mert a többiek nem mennek maguk nélkül! – s biztos volt benne, ha az előbb nem is, de most megfogta a csapatot…
Viszont minket sem puhafából faragtak: ha vérző ujjal, vagy arcbőrrel is, de időben összeállt megint a raj. Indultunk – végre! – TV-t nézni…
– Jobbra át! Lépést ne tarts! Indulj! – szólt az ukáz, s mi besétáltunk a „titkok világába”, „vágyaink szentélyébe”.
A helyiség tömve volt már másod, – ill. harmad időszakos katonákkal. Ülőhely egy darab sem, de ezzel nem is izgattuk magunkat. (Két órát guggolásban is ki lehet bírni!…) A TV még nem volt bekapcsolva, de nem is volt még fél nyolc. Szépen elfértünk több sorban a székek mögött és vártuk a „csodát”.
A szakaszvezető kaján hangja térített vissza minket a puszta valóságba: – Aki jól megnézte a TV-t, vonulhat kifele, akik még nézni akarják, egy percük van rá. De jól nézzék meg, mert egy darabig megint nem fogják látni!”
A bent maradtak hangos röhögésébe szinte beleremegtek az ablakok…
Írta: Winczheim Tibor
FELHÍVÁS!
GUINNESS REKORD KÍSÉRLET A HOLNAP MAGAZINON!
Winczheim Tibor író és a Holnap Magazin Guinness rekord felállítására készül!
A kísérlet leírása:
Winczheim Tibor egyedülálló rekordkísérletbe kezd, 2012 júniusában.
7 hónap alatt 7 könyvet állít össze, ír meg, ad ki és ad el, a Holnap Magazin támogatásával, segítségével.
A kötetek egyedi, sorszámozott kiadványként jelennek meg, kizárólag egyszeri kiadásban, összesen 100-100 példányban, a szerző által dedikálva!
A könyvek 2.000.-Ft/kötet egységáron kerülnek forgalomba.
A köteteket megrendelő olvasóknak a 7. kötet, amely 2012 decemberében jelenik meg, ajándék!
Várjuk azokat a megrendelőket, akik a 12.000.-Ft befizetésével részesei szeretnének lenni a kezdeményezésnek, támogatnák a rekord sikerét!
A rekord kísérletről a Guinness bizottságnak is küldünk értesítést, a magyarországi bizottság kíséri figyelemmel.
Megrendelés és további információ magazinunknál:
E-mail címünk: holnapmagazin@gmail.com
A kötetek egyenként is megrendelhetőek 2.000.-Ft+300.-Ft postaköltség áron), illetve a könyvek megjelenési sorrendjében a teljes sorozat megrendelése esetén havonta fizethetőek!
Kérjük a megrendelést előre jelezni, mert a kötet csak 100 példányban jelenik meg.
Minden megrendelőnek biztosítjuk a köteteket, amelyek író-olvasótalálkozó keretében, vagy ha erre nem tud eljönni a megrendelő, akkor postai úton kerülnek kézbesítésre.
A könyvek ára rózsaszín postai csekken, vagy átutalással küldhető el:
Postacím: Bakos József (Holnap Magazin) 8000. Székesfehérvár, Németh László. 12. fsz. 2.
Átutalási számlaszám: Bakos József, Raiffeisen Bank: 12023008-00159812-00100007
Hiszünk abban, hogy ma Magyarországon helye van az irodalomnak és a kísérlet sikerrel jár, ezzel is bizonyítva, hogy az irodalmi értékek a 21. században is életünk fontos részét képviselik, igazi értékeket továbbítanak mindenki számára.
Bakos József
Köszönöm a hozzászólásotokat lányok. Örülök, hogy megmosolyogtattalak Titeket.
A GUINNESS REKORDOT meg összefogással együtt megnyerjük!
Tibor