Hol volt, hol nem volt, talán igaz sem volt. Vagy mégis? No ezen azért elég jól el lehetne gondolkodni. És biztos találok egy-két emberkét aki még vitatkozna is velem . De az sem kizárt, hogy a facebookra tenné fel, vitára bocsájtva. Pedig minden szó igaz, ha egyenként nézzük, mármint a szavakat.
Tehát. Élt egy szépséges kislány a Tündér Béla kislánya. Már amikor bemutatkozik valakinek, meg mosolyogják ezt a szép gyermeket, mert a mindenre és mindenkire rácsodálkozó gyémántszemek, a két copfba font derékig érő haja alapján bizony mindenki Henriettának, vagy Alexandrának, esetleg Mercédesznek gondolná De nem, ő Júlia. Tündér Júlia. De mi más lehetne, amikor ő volt Tündér Béla, Tündér Júliája. Mikor 16 évvel ezelőtt Rozálka, Béla szíve párja, bedöcögött a szülőszobába senki sem hitte, hogy nem egy kis vasgyúró Bélucival jön ki.
Hogy is gondolhattak volna mást, mikor a falu szélén lakó Maris néni, a vén banya is állította, hogy ez a gyermek csakis Béluci lehet. Semmi más. Ugyan Rozálkának néha eszébe jutott, hogy általában kétesélyes a gyermekvárás, de aztán ő is elfogadta a tévedhetetlen idős hölgyek karának döntését. Még akkor is ha álmaiban kis fodros szoknyában jelent meg pici babája, repdeső copfokkal.
De ha Béluci, akkor Béluci. Ezen kár agyalni. Meg különben is. Minden gondja az volt a kilenc hónap alatt, míg a gyermek ott nőt növekedett a szíve alatt, hogy mit is egyen, mert a heti nagybevásárlás után egy nappal már alig talált valami harapnivalót a kamrában, mert addigra minden felfalt. Talán még a vasat is megette volna, ha Béla időben el nem zárja azokat. Így aztán kénytelen volt naponta többször is átsétálni, később átdöcögni a pár házzal arrébb üzemelő cukrászdába, egy kis ezért, azért, csak épp pár falatért, hogy kibírja ebédig, vagy vacsoráig.
Az a cukrászda pedig a nevetős, mókázásra mindig kész Sárkány Palié volt.
Nagyon tetszett neki, hogy Rozálka minden nap meglátogatja a kis cukrászdáját. Már csak azért is, mert ő bizony gyermekkori barátja volt a Bélának.
Annyira, hogy a két férfi, mármint Tündér és Sárkány megbeszélték, hogy a gyermeket Pali fogja a keresztvíz alá tartani. Nagy álmot szőttek a barátok. Eldöntötték, hogy a gyermekből NB. I.-es focistát nevelnek, aki majd a Reál Madridba is rúgni fogja a lasztit. Sárkány Pali be is szerzett egy stoplis cipőt és egy mezt, amire egyelőre és szerényen az volt csak rányomva, hogy Béluci, alá meg az, hogy MB. I. De ebből mindenki érthetett, aki akart. Ezt szánta keresztelő ajándéknak a keresztapa-jelölt. Igaz, Rozálka inkább egy kisbiciklit szeretett volna, de őt senki sem kérdezte. A fiúk meg annyira lelkesek voltak, hogy végül is rájuk hagyta a dolgot.
De egyszer csak eltelt az a várakozás teli kilenc hónap. Rozálka szépen bedöcögött a szülőszobába.
Tündér, az apa csak állt a bejárati ajtónál, mint aki karót nyelt. Aki arra járt nem győzte kerülgetni, mert bizony nem mozdult. Se jobbra, se balra, se előre, se hátra.
Csak állt, mereven előre nézve, egyenesen a szülőszoba ajtajára.
Egyszer csak kitárult az ajtó. Egy nővér lépet ki rajta karján egy pici fehér pólyával. Oda lépve Tündérhez, a kezébe nyomta a csomagot.
– A lánya Tündér úr – szólt mosolyogva.
– Egy baba – suttogta Tündér.
– ŐŐŐŐ – szólt a Baba, apjára emelve gyémánt szemeit.
Innentől, dehogy is bánta Tündér Béla, Bélucit, neki ez a kis Tündér baba jelentette a világ közepét. A reggeli ébredések frissességét, a nap tündöklő sugarával átitatott nappalokat, a gyönyörűséges éjszakákat.
Az sem szelídített érzésein, hogy bizony, bizony előfordult, hogy éjszakáról-éjszakára nem aludt, mert eme kis drágát kellett dajkálni. Az sem, hogy előfordult, hogy a kanapén volt kénytelen az éjszaka maradékát tölteni, amit a kis Tündér baba engedélyezett neki, miközben elfoglalta a hitvesi ágyat.
De végül is megnőtt a gyermek, mint minden baba. Egyetlen különbség volt Júlia és más gyermek között, hogy a más gyermeket nem két férfi imádta, születésétől fogva.
Bizony Rozálkának arany élete volt e két szerető szülő, egy édesapa és egy keresztapa mellett. Egyetlen dolgot bánt csak Rozálka, hogy Júlia születése után a gólyák messze ívben elkerülték a házukat, de még a környéküket is. És gólyák nélkül bizony remény se volt arra, hogy újabb Tündér baba kerüljön kicsiny, de annál takarosabb házukba.
De mint az életben oly sokszor, ezt a kis boldogságot is megirigyelte a Sors.
Először, csak étvágytalan, aztán kedvetlen és gyenge lett a szépséges kis Tündér lány. Aztán ágynak eset. Jöttek sorba az orvosok. Egyik ezt mondta, a másik azt, de senki sem tudta megállítani a szemmel látható egészségromlást. Végül kórházba került Júlia. Majd klinikára. De a kislány állapota csak romlott, csak romlott, miközben a leukémia szó egyre gyakrabban lett beszédtéma a családban.
A világhálón hirdetést tett közre a család, hogy aki jelentkezik donornak, annak ugyan nem a kislány kezét, de egy fél házat adnak. Nem sok jelentkező volt, és azok sem feleltek meg annak az egyszerű feltételnek sem, hogy egyezzen a vérkép, legalább a minimális előírásnak. De legalább próbálkoztak.
Rozálka megpróbált alkudozni a Sorssal, hogy oda adja a szép barna haját ha meggyógyul az ő kis szemefénye.
És a sors elvette azt.
Onnantól ősz hajkorona fedte Rozálka fejét.
De a Sorsnak több kellett.
Kellett, az élethez való kedve is.
Ő adta.
Kellett a szeme csillogása.
Ő adta.
Lelkének ereje.
Ő adta.
De a kislány nem javult. És az a kevés donor is elfogyott lassan akik reményt adtak a családnak.
Akkor Sárkány keresztapa gondolt egyet. Ő ugyan nem rokon, ő ugyan nem egy bátor ember, ő ugyan mindig félt az injekciós tűtől, de oda feküdt a műtő asztalra, hogy megnézzék, hogy ha keresztapának kitűnő is volt, vajon donornak is megfelel?
Az orvosok arca felderült mikor az eredményeket látták. Nosza bevitték a Tündér lányt Sárkány keresztapa mellé és megtették amit kell. Volt ugyan közben egy kis bonyodalom, egy kis idegroham és rosszullét is, de a Sárkányból áradó éltető erő átszállt a Tündérlány szívébe, lelkébe, testébe.
És megtörtént a csoda. A Tündér lány szemébe visszatért a ragyogás.
A Sors meg kaján mosollyal nézte őket, hogy lehet valaki a legaranyosabb Tündér vagy a legjobb Sárkány, soha ne feledjék többé, hogy ő bárkinél erősebb, és a boldogságuk az ő szeszélyétől függ.
Tehát. Élt egy szépséges kislány a Tündér Béla kislánya. Már amikor bemutatkozik valakinek, meg mosolyogják ezt a szép gyermeket, mert a mindenre és mindenkire rácsodálkozó gyémántszemek, a két copfba font derékig érő haja alapján bizony mindenki Henriettának, vagy Alexandrának, esetleg Mercédesznek gondolná De nem, ő Júlia. Tündér Júlia. De mi más lehetne, amikor ő volt Tündér Béla, Tündér Júliája. Mikor 16 évvel ezelőtt Rozálka, Béla szíve párja, bedöcögött a szülőszobába senki sem hitte, hogy nem egy kis vasgyúró Bélucival jön ki.
Hogy is gondolhattak volna mást, mikor a falu szélén lakó Maris néni, a vén banya is állította, hogy ez a gyermek csakis Béluci lehet. Semmi más. Ugyan Rozálkának néha eszébe jutott, hogy általában kétesélyes a gyermekvárás, de aztán ő is elfogadta a tévedhetetlen idős hölgyek karának döntését. Még akkor is ha álmaiban kis fodros szoknyában jelent meg pici babája, repdeső copfokkal.
De ha Béluci, akkor Béluci. Ezen kár agyalni. Meg különben is. Minden gondja az volt a kilenc hónap alatt, míg a gyermek ott nőt növekedett a szíve alatt, hogy mit is egyen, mert a heti nagybevásárlás után egy nappal már alig talált valami harapnivalót a kamrában, mert addigra minden felfalt. Talán még a vasat is megette volna, ha Béla időben el nem zárja azokat. Így aztán kénytelen volt naponta többször is átsétálni, később átdöcögni a pár házzal arrébb üzemelő cukrászdába, egy kis ezért, azért, csak épp pár falatért, hogy kibírja ebédig, vagy vacsoráig.
Az a cukrászda pedig a nevetős, mókázásra mindig kész Sárkány Palié volt.
Nagyon tetszett neki, hogy Rozálka minden nap meglátogatja a kis cukrászdáját. Már csak azért is, mert ő bizony gyermekkori barátja volt a Bélának.
Annyira, hogy a két férfi, mármint Tündér és Sárkány megbeszélték, hogy a gyermeket Pali fogja a keresztvíz alá tartani. Nagy álmot szőttek a barátok. Eldöntötték, hogy a gyermekből NB. I.-es focistát nevelnek, aki majd a Reál Madridba is rúgni fogja a lasztit. Sárkány Pali be is szerzett egy stoplis cipőt és egy mezt, amire egyelőre és szerényen az volt csak rányomva, hogy Béluci, alá meg az, hogy MB. I. De ebből mindenki érthetett, aki akart. Ezt szánta keresztelő ajándéknak a keresztapa-jelölt. Igaz, Rozálka inkább egy kisbiciklit szeretett volna, de őt senki sem kérdezte. A fiúk meg annyira lelkesek voltak, hogy végül is rájuk hagyta a dolgot.
De egyszer csak eltelt az a várakozás teli kilenc hónap. Rozálka szépen bedöcögött a szülőszobába.
Tündér, az apa csak állt a bejárati ajtónál, mint aki karót nyelt. Aki arra járt nem győzte kerülgetni, mert bizony nem mozdult. Se jobbra, se balra, se előre, se hátra.
Csak állt, mereven előre nézve, egyenesen a szülőszoba ajtajára.
Egyszer csak kitárult az ajtó. Egy nővér lépet ki rajta karján egy pici fehér pólyával. Oda lépve Tündérhez, a kezébe nyomta a csomagot.
– A lánya Tündér úr – szólt mosolyogva.
– Egy baba – suttogta Tündér.
– ŐŐŐŐ – szólt a Baba, apjára emelve gyémánt szemeit.
Innentől, dehogy is bánta Tündér Béla, Bélucit, neki ez a kis Tündér baba jelentette a világ közepét. A reggeli ébredések frissességét, a nap tündöklő sugarával átitatott nappalokat, a gyönyörűséges éjszakákat.
Az sem szelídített érzésein, hogy bizony, bizony előfordult, hogy éjszakáról-éjszakára nem aludt, mert eme kis drágát kellett dajkálni. Az sem, hogy előfordult, hogy a kanapén volt kénytelen az éjszaka maradékát tölteni, amit a kis Tündér baba engedélyezett neki, miközben elfoglalta a hitvesi ágyat.
De végül is megnőtt a gyermek, mint minden baba. Egyetlen különbség volt Júlia és más gyermek között, hogy a más gyermeket nem két férfi imádta, születésétől fogva.
Bizony Rozálkának arany élete volt e két szerető szülő, egy édesapa és egy keresztapa mellett. Egyetlen dolgot bánt csak Rozálka, hogy Júlia születése után a gólyák messze ívben elkerülték a házukat, de még a környéküket is. És gólyák nélkül bizony remény se volt arra, hogy újabb Tündér baba kerüljön kicsiny, de annál takarosabb házukba.
De mint az életben oly sokszor, ezt a kis boldogságot is megirigyelte a Sors.
Először, csak étvágytalan, aztán kedvetlen és gyenge lett a szépséges kis Tündér lány. Aztán ágynak eset. Jöttek sorba az orvosok. Egyik ezt mondta, a másik azt, de senki sem tudta megállítani a szemmel látható egészségromlást. Végül kórházba került Júlia. Majd klinikára. De a kislány állapota csak romlott, csak romlott, miközben a leukémia szó egyre gyakrabban lett beszédtéma a családban.
A világhálón hirdetést tett közre a család, hogy aki jelentkezik donornak, annak ugyan nem a kislány kezét, de egy fél házat adnak. Nem sok jelentkező volt, és azok sem feleltek meg annak az egyszerű feltételnek sem, hogy egyezzen a vérkép, legalább a minimális előírásnak. De legalább próbálkoztak.
Rozálka megpróbált alkudozni a Sorssal, hogy oda adja a szép barna haját ha meggyógyul az ő kis szemefénye.
És a sors elvette azt.
Onnantól ősz hajkorona fedte Rozálka fejét.
De a Sorsnak több kellett.
Kellett, az élethez való kedve is.
Ő adta.
Kellett a szeme csillogása.
Ő adta.
Lelkének ereje.
Ő adta.
De a kislány nem javult. És az a kevés donor is elfogyott lassan akik reményt adtak a családnak.
Akkor Sárkány keresztapa gondolt egyet. Ő ugyan nem rokon, ő ugyan nem egy bátor ember, ő ugyan mindig félt az injekciós tűtől, de oda feküdt a műtő asztalra, hogy megnézzék, hogy ha keresztapának kitűnő is volt, vajon donornak is megfelel?
Az orvosok arca felderült mikor az eredményeket látták. Nosza bevitték a Tündér lányt Sárkány keresztapa mellé és megtették amit kell. Volt ugyan közben egy kis bonyodalom, egy kis idegroham és rosszullét is, de a Sárkányból áradó éltető erő átszállt a Tündérlány szívébe, lelkébe, testébe.
És megtörtént a csoda. A Tündér lány szemébe visszatért a ragyogás.
A Sors meg kaján mosollyal nézte őket, hogy lehet valaki a legaranyosabb Tündér vagy a legjobb Sárkány, soha ne feledjék többé, hogy ő bárkinél erősebb, és a boldogságuk az ő szeszélyétől függ.
Írta: Jártó Róza
Kedves Zsuzsa! Kedves Katalin!
Egy ismerősöm mondta nekem egyszer, hogy nem szeretne köztünk élni, mert nálunk mindig tragédiák vannak. Ez így nem igaz. Az én családomba sincs több mint máshol, csak mi sokan vagyunk. És mi egy emberként aggódunk a bajbajutottért. És egy emberként örülünk egymásnak.
Köszönöm, hogy olvastatok.
Szeretettel: Jártó Róza
Kedves Róza!
A népmeséket is mindig nagyon kedveltem, mert nagyon sok bölcsesség és tanítás rejtőzik bennük. A Te igaz történetedet is figyelemmel olvastam. Mint kiderült, a "Sárkány" nevet viselő emberben érző szív lakozott, és segített Tündér Júlián, hogy meggyógyulhasson! Ezért sem szabad senkit a külseje és a neve alapján megítélni. Mindig a belső érték a fontos!
Szeretettel: Zsuzsa
🙂
Kedves Rózsika! Kedves Magdi! Kedves Eszter!
Grimm legszebb meséinek a kritikáját olvasva szembesültem a ténnyel, hogy minden mesének van valóság-alapja. Az enyémnek is. Megrázz ha egy gyermek beteg. És összetöri a szívem ha a beteg gyermek magára van hagyva. Pedig olyan kevés kell ahhoz, hogy egy gyermek akarjon élni.
Szeretettel köszönöm soraitokat: Jártó Róza
Kedves Róza!
Nagyon megijedtem, hogy visszafordíthatatlanul rosszra fordulnak a dolgok. Hála Sárkány keresztapának és az orvostudománynak, hogy a kis Tündér Júlia meggyógyulhatott. A tragikus fordulatot is nagyon érdekesen írtad meg, de a legmeghatóbb az a szeretet, ami sugárzik belőle. Gratulálok!
Sok szeretettel Eszter
Kedves Róza!
Szép, megható történetet írtál. A férfiak többsége első gyereknek fiút szeretnének, alig van kivétel, de mikor kezükbe veszik a csöppséget, már mindegy milyen nemű. Tetszik a név választás is, Tündér, Sárkány, mint a mesékben, pedig egy valóságos esetet írtál le. Jó a befejezés is, a "bátor" keresztapa véradásával meggyógyul a kislány.
Sok szeretettel: Magdi
Kedves Róza!!!az a szó,hogy gratulálok…kevés…akkor mit mondhatnék.Igen a sors-Isten-Karma..nevezhetjük bárminek …de el nem kerülhetjük…köszönöm…Alexáné