Az abrosz

Irénék átrendezik a ruhaneműket, mivel Lala készített egy szekrénymagasítót. Pont olyan most, mintha beépített szekrény lenne.
. Már szűken fértek el a ruhaneműk, mert a ház asszonya fejébe vette, hogy idősödő korukra meg kel venni a kelengyét.! ?Ha majd megmarad, jó lesz az unokáknak…
Így hát tornyosodnak a fürdőlepedők, külön a színesek,- ha az unokákkal nyaralni mennek valami vizes helyre,–külön a világosak. Az ágyhuzatok is összejöttek szép számmal, és várták helyüket. Most a színes alsó terítők, majd az arravaló csipkések kerülnek új helyükre
És itt van a régi családi ebédlőasztal szövött terítője. Végig simítja a kicsit összegubancolódott rojtokat. Bizony kimoshatatlan foltok mutatják, hogy sokszor evett rajta a nagycsalád, arra gondol, ha megint családi összejövetel lesz, felteszi, hogy eltávozott őseik is ott legyenek közöttük.
Édesanyja mindig ezzel terített, ha a „szűk” család: 15-18 -an ültek az ünnepi ebédnél. A terítésnél a segédkezés legtöbbnyire Irén feladata volt. Bár megkérdezte, melyikkel is terítsen, mivel édesanyja ráhagyta a választást, ő mindég ezt vette elő. Bár tudta foltos, talán már kímélni kellene. De ha anyukája is mosás, vasalás után visszateszi a sifonérba? Igyekezett úgy teríteni, hogy a maradandó foltok ne látszanak a szép terítés után.
Ennél a terítőnél már nagyszülei is ettek ünnepi ebédet.
Eljött az idő és Irénhez került, az ő emlékei közzé.
A vendégeket várt. Keresztfia jött meg egy év után, külföldi munkájáról, és hozta bemutatni jövendő anyósáékat.
Most hívták meg keresztszüleiket is az esküvőjükre, Mivel névnapjával volt összekötve a kerti parti, így barátnőjét is meghívták
Készül teríteni. Válogatja az abroszokat, és megakad a szeme a számára sokat jelentő szőttesen, ami illet is a kertbe. Gondolta keresztfia is értékeli, hogy így a -családi ereklye –mellett lesz az est-ebéd, és lakodalmi meghívás.
. Elképzelte, hogy szüleik-a nagyszülők- is ott ülnek közöttük, és szomorkásan örülnek velük, kis Lalája szülei az örömszülők nem voltak ott.
Barátnője, mert segíteni akart, kikapta kezéből a megbecsült terítőt, szétnyitotta a gyanús kelmét, és felkiáltott” ezt nem teheted fel!
Próbálkozott magyarázni, de erőtlen lett a hangja, mert érezte mások, ezt nem érthetik meg. Visszatette a szekrénybe, és másik terítők kerültek elő.
A régi szőttes terítő elfoglalja kiérdemelt helyét az új szekrényben is. Kis simogatások, pár könnycsepp után. Amíg én élek ott a helye a legértékesebb ereklyék között, mondja Irén magának. Énnekem nehogy lenézzék az évszázados kedves öreg abroszt! Majd legközelebb, te jössz, ha csak a család lesz itt, suttogja a megérdemesült darabnak.
Barátnője pár hét múltán meglepte őt két új modern terítővel.
Most magyarázza meg?!
Inkább csendesen megköszönte és eltette, jó lesz az unokáknak.

2003.június

Írta: Domin Jolán

“Az abrosz” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Jolán!

    A legtöbb ember egy emléktárgytól, írásodban egy abrosz, amit édesanyádtól örököltél, nehezen válik meg, mert számukra felbecsülhetetlen érték. Jómagam is így vagyok, nagyon sok apró emléktárgyam van, és ha kezembe kerül, mindig szeretettel gondolok arra, akitől kaptam. Édesanyámtól is sok tárgyat őrzök.
    Sok szeretettel: Titanil

  2. Kedves Jolán!

    Nemrég megint szekrényt rámoltam, ahogy időről-időre szoktam. Bevallom, semmit nem dobtam ki már megint. Majd kidobják a gyerekeim, vagy az unokám, ha én már nem leszek, amit úgy gondolnak, hogy nem kell már. Azt hiszem egy-egy régi tárgy eszmei értéke kifejezetten személyhez kötött.
    Sok szeretettel Eszter

  3. Kedves Jolán!
    Nagyon szép a történet. Olykor, ami nekünk kedves, akkor is ha régi, kopott darab, vagy foltos is, rá kell jönnünk, hogy kívülállók nem értékelik. Ezek csak a mi értékeink, emlékeink…
    Örülök, hogy olvashatlak újra.
    Szeretettel
    Ida

Szólj hozzá!