Akasztott emberként lógott a telefonkagyló a hírtelen bekövetkezett csendben.
A nő térdepelve kereste az ujjáról lepattant gyűrűt. Kétségbe esett. Miért mondta azt, hogy gyűlöli? Mi volt az a tett, amit elkövetett? Mi volt az indíték, ami kimondatta a gyűlöletet? Reménnyel teli lelke hírtelen megrepedt. Nem tudott sírni. Csak térdepelt, mint akit megbüntettek.
Valakik bejöttek. Falfehéren feltápászkodott s elhaló hangon – amit nagyon messziről hallott – szólalt meg. Lassan magához tért. Néha még elkalandozott figyelme a munkáról, de igyekezett eleget tenni a kéréseknek.
Bevillant egy-egy jelenet az elmúlt időszakból. Mérlegelte, elemezte.
Eszébe jutott, mit mondott a barátnője:
– Ne képzelődj!
Megmaradt hát a kegyetlen ténynél. Gyűlölik! Bármennyire próbálta magát megnyugtatni, csak áltatás maradt.
Tettei, gondolatai magától jöttek, automatikusan cselekedett. Benne az ősi ösztön dominált, a parancsnak engedett. Mélyről, nagyon mélyről, tudatalattijából jöttek elő a megoldások. Többször köszönte meg a Teremtőnek, hogy nem adott neki bosszúvágyat, gyűlöletet. Miért nem tudott irigykedni, bosszúskodni, haragot tartani? Néha jól jött volna. Szeretetre vágyott, amiből gyerekkorában is keveset kapott.
A barát barátja – barátja volt. Barátként, mindenkit szeretett. A világot ölelte keblére amikor barátait ölelte és általuk a világ szeretete is az övé volt. Természetesnek vette, nem is gondolkozott ezen.
Éjjel felriadt. Szerette volna, ha benne is ott van a harag, gyűlölet, megvetés. Miért nem történik vele is mindez? Játszadozott a gondolattal. Milyen is lehet a gyűlölet? Egyáltalán milyen is a gyűlölet? Irigység, harag, féltékenység, félelem, s kitudja mi még?
Ő szeret, tehát, nem gyűlöl! Felült. Belenyilallt a gondolat, vajon a szeretetben benne van a gyűlölet is, mint az életben a halál?
Hajnal felé elszenderült. Álmodott. A rövidke álom megnyugtatta. Megrepedt szíve, lelke, új hittel, reménnyel telt fel. Nem volt mit megbocsátania, hiszen ő csak szeretett, nem vette rossznéven a történteket.
A víz megnyugtatta, a cseppek leperegtek testén, hol forrón, hol hidegen. Lemosta még a bensőjében lévő piciny foltocskát is, ami megtapadt valahol a szíve körül.
Érezte a fentről feléje sugárzó szeretet melegét. A gyűlölet menekült, nem tudott fészket rakni, nem tudta megmérgezni lelkét. Ő, szeret.
A hűvös, kékegű reggelen, újjászületve ment a munkába.
A nő térdepelve kereste az ujjáról lepattant gyűrűt. Kétségbe esett. Miért mondta azt, hogy gyűlöli? Mi volt az a tett, amit elkövetett? Mi volt az indíték, ami kimondatta a gyűlöletet? Reménnyel teli lelke hírtelen megrepedt. Nem tudott sírni. Csak térdepelt, mint akit megbüntettek.
Valakik bejöttek. Falfehéren feltápászkodott s elhaló hangon – amit nagyon messziről hallott – szólalt meg. Lassan magához tért. Néha még elkalandozott figyelme a munkáról, de igyekezett eleget tenni a kéréseknek.
Bevillant egy-egy jelenet az elmúlt időszakból. Mérlegelte, elemezte.
Eszébe jutott, mit mondott a barátnője:
– Ne képzelődj!
Megmaradt hát a kegyetlen ténynél. Gyűlölik! Bármennyire próbálta magát megnyugtatni, csak áltatás maradt.
Tettei, gondolatai magától jöttek, automatikusan cselekedett. Benne az ősi ösztön dominált, a parancsnak engedett. Mélyről, nagyon mélyről, tudatalattijából jöttek elő a megoldások. Többször köszönte meg a Teremtőnek, hogy nem adott neki bosszúvágyat, gyűlöletet. Miért nem tudott irigykedni, bosszúskodni, haragot tartani? Néha jól jött volna. Szeretetre vágyott, amiből gyerekkorában is keveset kapott.
A barát barátja – barátja volt. Barátként, mindenkit szeretett. A világot ölelte keblére amikor barátait ölelte és általuk a világ szeretete is az övé volt. Természetesnek vette, nem is gondolkozott ezen.
Éjjel felriadt. Szerette volna, ha benne is ott van a harag, gyűlölet, megvetés. Miért nem történik vele is mindez? Játszadozott a gondolattal. Milyen is lehet a gyűlölet? Egyáltalán milyen is a gyűlölet? Irigység, harag, féltékenység, félelem, s kitudja mi még?
Ő szeret, tehát, nem gyűlöl! Felült. Belenyilallt a gondolat, vajon a szeretetben benne van a gyűlölet is, mint az életben a halál?
Hajnal felé elszenderült. Álmodott. A rövidke álom megnyugtatta. Megrepedt szíve, lelke, új hittel, reménnyel telt fel. Nem volt mit megbocsátania, hiszen ő csak szeretett, nem vette rossznéven a történteket.
A víz megnyugtatta, a cseppek leperegtek testén, hol forrón, hol hidegen. Lemosta még a bensőjében lévő piciny foltocskát is, ami megtapadt valahol a szíve körül.
Érezte a fentről feléje sugárzó szeretet melegét. A gyűlölet menekült, nem tudott fészket rakni, nem tudta megmérgezni lelkét. Ő, szeret.
A hűvös, kékegű reggelen, újjászületve ment a munkába.
Írta: Balázsi-Pál Etel
Kedveseim,
a gyűlölet védekezést vált ki. Mitől védekezünk, miért védekezünk? Félünk! A félelem a legártóbb dolog az életben. Mikor tűnik el? Szembe kell néznünk félelmeinkkel, mert ha elbújunk azok csak felerősödnek.
Mind annyiatoknak eredményekben gazdag hetet kívánok szeretettel, Etel
Kedves Viola,
bármilyen bántás ellen a legjobb védelem a szeretet. Ne hagyd, hogy a bántások, gyűlölet megjegyzések foltossá tegyék lelked, mert akkor te is olyanná válsz mint a gyűlölködők. Fel a fejjel s ne hordj álarcot.
Köszönöm gratulációdat, szeretettel Etel
Kedves mami,
sok elmélkedésre ad lehetőséget ez a téma. Magunk kell megtapasztaljuk melyik a járható út ahol másokat nem sértünk meg, ugyanakkor magunkat is megvédjük s ez az álarcnélküliség amibe sok minden belefér.
Köszönöm kedves meg megjegyzéseidet.
Szeretettel, Etel
Kedves Etel!
Jó volt olvasni az írásodat. "Irigység, harag, féltékenység, félelem," és lehetne sorolni, ami miatt az ember megépíti a maga burkát a külvilággal szemben. A baj akkor van ha nincs az életben egy pont ahol "burok" nélkül is lehet élni.
Szeretettel? Jártó Róza
Kedves Etel!
Elgondolkoztató az írásod. Én úgy gondolom, hogy valaki vagy gyűlölködő, az rossz indulatú is, vagy segítőkész, jó indulatú, de sebezhető. Az utóbbihoz tartozom és szenvedek az állandó bántásoktól, de gyűlölettől is.
Szeretettel gratulálok: Viola
Kedves Katalin,
igen, vannak olyan narcisztikus emberek, akik csak magukat tudják igaziból szeretni és mások szeretetét is csak önimádatból fogadják el, akik dicsérik.
Köszönettel, Etel
Kedves Lexirózs,
igen, azt is mondják, hogy igazán gyűlőlni csak az tud aki igazán szeretett. köszönöm
Kedves …a gyűlölet és a szerelem édes testvérek….csak egy hajszál a választék köztük…Lexirózsa