Első szerelem.

A három kislány mintha nem is testvér volna, bár szemük mindnek apjuktól öröklődött kék-zöld színben csillogtak.
A középső kislány csak 5 évvel fiatalabb, most 15 éves. Sötétbarna hajzuhataga egy copfba fonva. Bőre színe ilyenkor tavasszal már barnul, édesanyjától örökölte, akinek napozás nélkül is hamar sötétedett, már az első tavaszi szelekre is.
A két fiatalabbik bár 3 év korkülönbség van közöttük, nagy barátnők is Ezért azután a kicsi komolyabb, az idősebb kis fekete, gyermekibb, ő Ilka
Télen költöztek a faluba egy család az idősebb fiúk, Lajos, 22 éves. A fiatalabb, Feri, Ilkával került egy osztályba. Nem szokták a gyermekeket ilyenkor év közben, főként nem VIII. osztályosan költöztetni, de nem kutatjuk, mi vitte rá a családot az otthonváltoztatásra.
A vasárnapi szórakozása a falubeli fiataloknak a mozizás. A mozi végén szövődtek a barátságok, a szerelmek…
Ilkáék csak a délutáni előadásra mehettek. Szüleik nem szerették gyermekeiket sötétedés után a házon kívül tudni. Ilka ment a mozi pénztárához, és nem nagyon figyelt arra, hogy egy fiatalember áll a folyosón hanyagul, csau színű nyersgumi talpú cipőjét kicsit előre tolva, talán, hogy lássák az új fiú tudja mi a módi! Bele is botlott, és kicsit lejtős padlón hasra is esik a lendülettől, ha Lali el nem kapja, mivel ő se állt valami stabilan magához rántja a kislányt, aki ijedten emeli fel fejét és találkozott tekintetük. A kislány szeme az ijedtségtől sötétkékre vált és most a csodától, mit átél, belemerül a fiú zöldes-barna szemébe. Ilka nem tudja mi ez az érzés?! Végigborzong rajta, és kitépve magát a fiú ölelő karjából menekül.
Éppen jönne be osztálytársnője Annus, megáll az ajtóban, mert majd fellöki őt a menekülő Ilka. Röviden köszönnek egymásnak, egyik kifelé, másik befelé igyekszik. Ilka az ajtón kívül végre levegőt vesz, és visszatekint, látja, hogy az utána igyekvő fiatalember megáll, beszélni kezd Annussal.
Még vissza kellene mennie, hogy a mozijegyeket mégis megvegye, de nem mer elindulni, mert a fiatalember mellett menne el az útja, és úgy érzi, nem bírná elviselni, ha az még egyszer ránézne.
Végül, mégis csak bejut a mozi előadásra. A filmre se tudott figyelni, mert annyira felizgatta ez az új érzés, nem értette, honnan jött, nem értette, mitől ilyen gyönyörűséges. Csak bámult maga elé. Orrában érezi a fiú borotva-vízének illatát. A film végén nem mert felnézni, nehogy találkozzon tekintete a fiúéval. Pedig akkor láthatta volna, hogy Annussal jönnek ki, mint régi barátok
Hétfőn reggel nagyon korán indult az iskolába, hogy megkérdezze Annustól mielőbb, hogy ki az a fiú?
– Annus! Ki az a fiú akivel beszélgettél?
Annus felemelte kancsal világosszürke szemét. Csodálkozva mondja, hogy a Lajos az új fiú, T. Feri bátya.
Ilka többször átnéz az órán Ferire, keresi a szemét kíváncsi, olyan-e mint bátyáé? Figyeli mit érez? Érdekes, semmit.
Nem mer tovább kérdezősködni, fél, látszik rajta, hogy milyen összekuszált minden gondolata.
Gyorsan elszalad a hét, vasárnap reggel kicsit figyelmesebben fésülködik, nagylányosra lófarokba kötve a haját. Siet a reggeli misére.
Osztálytársnői a templom bal hajójában elől ülnek szokásos helyeiken, ő az utolsó padban, hátha jön Lali, mert magában így hívta. Már beharangoztak, de nem.
Máskor se tudott teljes mértékben a misére koncentrálni, de most még annyira se. Igaz máskor oly édes megnevezhetetlen gondolatok foglalkoztatták, amiket csak a templomban érzett, kicsi gyermekkorától fogva, kis Jézussal, angyalokkal beszélgetett magában. A pap latin beszédét nem értette, mire a prédikációra került a sor, ő már beletemetkezett saját gondolat világába. Most csak az ajtót leste. Hiába.
Talán más vallásúak?! Az nem lehet, hogy ne jöjjön templomba, minden rendes embernek itt a helye! Lehet, lehet, hogy a következőre, a nagymisére jön? Igen, biztosan, bíztatta magát, de sietnie kell haza, mert a vasárnapi ebéd főzése ma az ő dolga
Egész héten a misére várt. Most csalódottan ment haza húgával, aki szavát nem vette. Új lehetőség jutott eszébe, ha ma is mehetne moziba? Igen, de ma felnőtt filmet játszanak, már délután is. De azért majd kér pénzt apjától és lejön krémest venni, az új cukiba, hátha találkoznak?! Édesanyja sütött, de mindenki tudta, ő a cuki krémest szereti legjobban. Minden hiába. A véletlen találkozó nem jött össze.
Alig várta, hogy iskolába mehessen, rájött, hogy többet kel megtudjon valahogyan. Már ki is találta: Marika, majd segít, ő már volt szerelmes. Igaz eddig nem nagyon barátkoztak, de neki nem is volt szüksége rá, hiszen itt van a húga. Ők még mindig jól megértették egymást, de ő még kicsi! Noha ő mesélte el, hogy hogyan is lesz a gyerek, de akkor is, ezt, csak az értheti meg, akinek már van tapasztalata.
Marika boldogan vállalta a kémkedést. Örült, hogy Ilka barátságába fogadta. Nagylány módjára adott tanácsot, érezte át a helyzetet.
Meg is tudta, Annus bácsikájának felesége, a Lali nővére. Ott is laktak Annus tőszomszédságában.
Hát ezért ismerik egymást, esett le a kő, Ilka szívéről. Akkor valahogy meg kel szervezni, hogy ismét találkozzanak.
A vasárnapot siker koronázta. Jöttek ki a moziból, Lali ott állt, mintha rá várt volna. Ilka zavartan kapta el a tekintetét, félt, hogy a fiú kiolvassa belőle, mennyire szeretné, ha hazakísérné… És Lali mellé szegődött, elkezdett beszélgetni. A kislány zavartan, csak igennel, és nemmel válaszolgatott… Húga tapintatosan pár méterrel előbbre járt De jó is így állapította meg, így nem hallja milyen balfácán a nővére. Még beszélni sem tud, csak nézett, nézett nagy kék szemeivel, belemélyedt a fiú íriszébe mikor kicsit megálltak. Szerencsére jó messzire laktak a falu legszélén erre már emberek se jártak, a szomszédok reggel voltak misén, már délután nincs hová mászkáljanak, nem voltak kocsmába járósak. Szülei nem voltak otthon, römiznek anyuka barátainál, csak későn érnek haza.
Már itt is vannak Feri bácsi házánál. Ilka megállt, előre mutatott, az a ház ahol lakunk, már csak, úgy 4-5 föld választotta el őket, se előttük, se utánuk ház nem volt több. Jutka már be is ment a z udvarba, nem kíváncsiskodott, valahogy megértette nővérét, hiszen előtte zajlott annak hetek óta, tartó zavarodottsága.
Ilka csak állt földbegyökeresedett a lába. Lali magához vonta, átölelte vállát. A lány nagyot szippantott a fiú illatából, lassan eltolta, és futás hazáig, vissza se nézett.
Még nem ment be házba, csak nekitámaszkodott a veranda falának, és pihegett, mint aki, ki tudja milyen nehezet végzett.
Húga kérdően nézett rá.
– Semmi, semmi sem történt! – szinte kiáltotta zaklatottságában.

Megint eltelt egy hét. Marival persze megbeszélték a dolgot. Mari nem értette, miért szaladt be a házba Ilka?
– Lehet meg is csókolt, volna?! – lelkendezett.
– De én még sose csókolóztam. És ha észreveszi?! – Ijedezett a kislány.
– Ugyan! – legyint Mari -, majd meglátod! Megy az magától – beszélt felnőttes tapasztaltságával.
Nagyon hosszú hét következett, pedig igazán sok elfoglaltsága volt.
Készültek az ő kezdeményezésére létrejött bábszínház versenyére. Irénke néni, az osztályfőnökük komoly szigorral kérte számon a pontos szöveget.
Már előadásuk is volt karácsonyra, nagy sikerrel. Összefogta a falu iskolás gyermekeinek szüleit Ilka édesanyja. Közösösen, varrták a bábokat.
Bár politikai okokból lett ide az iskolába helyezve Irénke néni, aki már most 60 évesnek nézett ki, filigrán, mindig fekete és fehér ruhába öltözködött. Mondták róla, hogy felszentelt apáca volt. Úgy is élt Mégis szerették, tisztelték.
A lakás, amit kiutaltak neki a gazdag Balogh molnártól elvett, és leválasztott szobakonyhás. A szoba hatalmas nagy, Ilka sokat fázott benne télen, amikor németórákat kapott Mindig csodálkozott, hogy az ágy a szoba sarkától indult, és átlósan haladt a szoba közepe felé Szép ébenfa könyves szekrények, tele könyvekkel, és a nagy ablak elé állított zongorán porcelán kávés csészék. Egy magához szigorú, ám a gyermekeket nagyon szerető vénkisasszony otthona, aki a rendszer, ítélő képessége miatt gyakran volt kénytelen költözni. Ilkát nagyon szerette. Mégis nem kivételezett vele, hiába ő volt a szellemi előhívója a bábszínháznak, csak kisebb szerepet kapott. Ez nagyon fájt Ilkának, de hát ő kicsit hibásan beszél, talán ezért?
Az igazgató úr benevezett a megyei iskolai bábszínház versenyre. Nap, mint nap próbáltak. A szomszédos nagyfalúban tartották. Elnyerték az első díjat. Irénke néni pirulva jött elő csemetéivel, és hajlongtak a közönség és a zsűri előtt.
Ilka sokat dolgozott otthon is. Már sok mindent megfőzött. Édesapja dicséretét keresve, nagyon igyekezett ízletesre, és gusztusosra készíteni az ételeket. Anyukája gyakran „epézett”, operálták is már. Nem volt elég egészséges. Mindig szedett gyógyszereket.
Már 3 hét is elszaladt, mikor újra mozi lehetett a program. Különös gonddal öltözött Ilka, próbálta nagylányosra csinosítani magát. Mint remélte, ott állt a bejáratnál Lali, összemosolyogtak. Egymásmellé vették a jegyeket. Mikor a fény kihunyt Lali feltette karját a szék támlájára, majd kicsit lejjebb csúsztatta, hogy átérhesse a kislány vállait. Az megmerevedett. Alig várta, hogy vége legyen a híradónak, mikor visszaültek helyeikre, mintegy véletlenül, a húgát engedte maguk közzé ülni. Lali most is a karfán nyugtatta karját, és néha hozzáért ujja Ilka vállához. A lányt mintha áramütés érte volna. Nagy zavara egy édes érzés volt.
Hazafelé tartva, Jutka előre ment. Lassan haladtak egymás mellett, és néha összeütközött a válluk. Mire felértek az utcájukba Jutka már nem is látszott.
Feri bácsi háza után megálltak. A fiú magához vonta lágyan a kislányt, aki most már nem tudott ellenállni. Édes hosszú csókot kapott. Ilka szája elé kapta kezét, vissza se nézve szaladt hazáig. Szorította az ajkait, nehogy elmúljon ez a kellemes, csodás érzés. De bent a lakásban elhagyta, édesanyja szigorú tekintetétől kísérve sietett be a lány szobába.
Anyukája utána szólt, mikor látta milyen nehezen kerül elő a lány, bement, Ilka az ágyára borulva talán azt se tudta mi történik körülötte.
– Kislányom, gyere át a szobánkba, beszélnünk kell!
Pirosan szedte össze magát a kis csacska. Ment át a konyhán, nem nézett senkire, mint aki nagy bűnt követett el, lehajtott fejjel. A szülői szobában a nagy ágyak előtt volt még egy heverő, édesanyja ide ülve várta piruló gyermekét.
Ilka szólalt meg először:
– Anyukám ,én szerelmes vagyok!
– Igen kislányom, már egy ideje látom. Ki az a fiú aki szívedbe férkőzött?
Kicsit élesebb lett a hangja, mint szerette volna. Nagyon zavarba jött a kislány, tudta anyukája ellenezni fogja, hogy ezzel a nagyfiúval, ő találkozhasson. Őszintén elmondta, ki is az a fiú, de még azt se tudta, dolgozik-e, vagy tanuló.
– Kislányom még olyan fiatal vagy! Korai még hogy járkálj egy ilyen felnőtt fiúval! A fiúk rosszak, gonoszok, azt akarják, amit csak férjes asszonynak lehet a férjével. Kisfiam vigyázz magadra, ráérsz még találkozni fiúkkal.

Következő vasárnap nem mehettek moziba. Otthon duzzogott Ilka, majd játszottak húgával.
A bábszakkör új versenyre ment egy másik darabbal, most Székesfehérvárra. Ott mérték össze tudásukat az iskolák. Nagy izgalommal készültek, hihetetlenül komolyan vették a feladatot, és ismét sikerre vitték a műsort.
Év végi vizsgák is eljöttek. A két kis lány bizonyítványa kitűnő lett. Mária is jól végzett
Ilkát felvették egy budai gimnáziumba.
A szülői házra nyugalom szállt. Minden rendben a lányokkal. Anyuka azt gondolta, elmúlt, csak kislányos fellángolás volt az a csók.
De Ilkában égett a vágy, hogy a csak messziről látott fiúnak újra közelében lehessen.
Szombat délután Éva születésnapi partijáról jött hazafelé, a falut átszelte egy mély árkot vájt patak. Több híd is vezetett át rajta. A kishídon összetalálkozott a két fiatal Nagyon megörültek egymásnak. Lali szó nélkül megfordult és ment visszafelé Ilkával, kísérte haza a kislányt. Ilka nem engedte, pedig szíve mást kalapált, hogy végig menjen vele. A templom tövénél elváltak útjaik.
Vasárnap búcsú volt a faluban. Ilka húgával a kapott zsebpénzen hajóhintáztak. Lentről a fiúk biztatták őket:
– Még magasabbra, még magasabbra!
Ilka észrevette, hogy Lali messziről figyeli, leült. Mikor kiszálltak a hajóhintából, már előtte is volt a fiatalember, ápoltan, Ilka szerette borotva illattal.
Kérte Juditkát, vigyázzon magára, odaadta zsebpénzét, hogy tovább csak üljön fel bármire, tovább tarthasson a távolléte.
Kérdezés nélkül a fiú oldalán elindultak sétálni. Észre se vette, már a falu határában jártak. Itt egy régen használt nagy medence, – talán valamikor fürdőnek használták – körbe sétálták, mint valami látványosságot, majd egy dűlőúton felfelé haladtak abba az irányba amerre a kislány lakott, csak most a falu határán.
A zöldben pompázó, virágzó bozót megakadt Ilka hajában, a fiú nevetve kezdte kibogozni, majd lehajolt és szájon csókolta a nevető ajkakat. A kislány előre lépett, majd a rossz úton a kavicsok alágördültek talpa alatt és lerogyott. A fiú talán azt hitte direkt?! Mellé huppant. Hevesen csókolta a kislányt. Az meglepetésében, és mert olyan jó volt, hagyta. Mikor azonban a fiú ujjai a lány blúzának gombjain matatott, a gyermek kezére vágott és felugrott. Rohant fel a hegynek, nem törődött, hogy ruháját bokrok tépik, bogáncs akad beléje. Hazáig meg se állt. Szerencsére, Kócos a puli, volt csak otthon vigyázta a házat. Megállt a tükör előtt és látta piszkos arcán folynak könnyei. Gyorsan megmosdott és átöltözött. Észre se vette mikor elesett, jól felhorzsolta térdét, most arra is hintőpor került. Édesanyja ért haza, meglepve látta, hogy otthon van gyermeke.
– Elestem – sietett magyarázattal és megmutatta térdét is.
– Nagyon fáj? – kérdezte mamája.
– Á, nem! Dehogy!
Átöltöztek és mentek vissza a falu kultúrházába, nagy bál volt ma. Ilyenkor kora este, még a kisebbek is ott szaladgálta a szülök körül. Ilka nagy komolyan megállt a fal mellett, és mélyen gondolataiba merült. Hát erről beszélt édesanyja? Milyen kár, hogy elesett, akkor az egész nem történik, az ő hibája volt.
Elkezdődött a tánc. Előbb csak a kicsik ugra-bugráltak, és egy-két fiatal, a párjával táncolt.
Ilka meglepetten nézett fel mikor megállt előtte egy jóképű fiatalember, ők is nem régen költöztek a faluba. Unokatestvérek voltak, a barátnőjével.
– De jó, hogy itt vagy! – Lelkendezett a lány.
Jókat tudott beszélgetni ezzel az értelmes, már IV-es. gimnazista fiúval.
Barátokká lettek az elmúlt évben. De gondolta, ezt nem beszélheti meg Gyurival. Bár sokszor beszélgettek a fiúkról, de ezt a történetet, most szégyellte. Ez csak az ő titka!
Ni csak itt a Mari, végre valaki, aki megértheti. Úgy érezte, szétrobban a szíve. Félrehúzódtak. Elmesélte, mi történt. Mari csóválta fejét, és akart mondani valamit, de torkán akadt a szó.
Lali jött be a terembe, karonfogva Nusival! Úgy állt, hogy barátnője meg ne lássa! Lali mikor észrevette, hogy kis barátnője is itt van, gyorsan kihúzta karját Nusiéból, és azt mondta, elmegy Bambiért. Ilka is épp erre kérte Marit, menjenek, igyanak egy üdítőt.
A pultnál egymás mellé kerültek .A fiú kedvesen rámosolygott a kislányra, az elfordult, jelezve nem akarja észrevenni. Kért egy Kólát, majd lecsatolva az üveg tetejét megitta egy szuszra. Jól esett a hideg üdítő.
Mintha lehűtötte volna forró belsejét. Magasra emelte fejét és kisétált a szabadba. Nusi jött utánuk.
– Egyedül jöttél? – kérdezte Mari, mint aki nem tudja.
Nusi felvágósan vágta oda, tudta, hogy telibe talál:
– Nem, a T. Lajos hívott meg. – Majd bizalmasan közelebb hajolva, félhangon suttogta – Már meg is csókolt!.
Ilkából kifutott a vér, belenézett Nusi kancsal szemébe, de nem szólt. Nusi gyorsan behúzódott. Még látták, hogy táncolni mennek.
Ilka holtra váltan minden erejét összeszedve, elég hangosan kiáltott utánuk:
– Legyetek átkozottak!
Bement elköszönni édesanyjától és sietett haza kistestvérével. Nem is tudta micsoda szörnyűséget mondott, csak mély fájdalmán a hatalmas düh felülkerekedett és kikiáltotta érzését.
Napokig nem ment le a faluba, mindig fejfájásra hivatkozott, ha küldték volna.
Ilka nem értette, hogy ő szerelmes lett egy csalfa fiúba?! És miért pont ő?! Miért az első szerelem ekkora csalódás?! Miért? Miért?!
Gizi osztálytársnője jött fel hozzá, tudta a Laliék szomszédságában lakik. Meglepődve kérdezte:
– Hát te?!
Gizi egy szuszra elmesélte Etelka kérte, jöjjön el, mert a Lali kórházba került, súlyos beteg, és látni szeretne téged.
Ilka kérte édesanyját engedné be a városba? De hiába mesélte el, hogy Lali nagy beteg, azt kérte, hogy láthassa.
– Nem. Nem mehetsz.
– De Marihoz mehetek?
– Igen, oda igen.

Sietett, ahogyan csak tudott, elmesélte, ha keresik itt volt, ő megy a városba, mivel a busz éppen most indult el, a következő csak 2 óra múlva. Így leszalad 4 km-t és megy az ott közlekedő kék busszal tovább. Mari mondta ő is vele jön. Jó! Már futottak is. Nagyon elfáradtak, a várost nem nagyon ismerve, de kérdezősködve megtalálták a kórházat. Megtudták a kórterem számát, és a pár szál piros szegfűvel, megjelent Ilka az ajtóban.
Minden szem rá nézett.
Lalit körbefogták szülei, húga, nővérei. Sápadtan feküdt a fiatalember az ágyon, hónaljig betakarva, alá gyűrve a takaró.
A család jóindulatúan mosolygott, és szedelőzködött, hogy úgyis indulni akartak. De a folyosón megálltak, és várakoztak.
A fiatalférfi előrenyújtotta két karját és megfogta a kislány kezeit.
– Megbocsátasz? – kérdezte.
Ilka könnyeivel küszködve csak bólogatni volt képes.
„Istenem mi történt ezzel a fiúval?!”
Akaratlanul is fölé hajolt és most ő csókolta meg, forrón, szerelmesen.
Lali karjai lehanyatlottak, bágyadtan, de boldogan nézett a lány kék szemébe.
– De jó, hogy eljöttél. Elengedtek?
– Nem, jaj mennyi az idő? Muszáj visszasietni, mert nem szabad, hogy otthon megtudják, hogy mégis eljöttem!
Hosszan megcsókolta a fiút, és nehezen, de kényszerült elvonni magát a betegágytól.
A folyosón várakozó család, mosolyogva búcsúzott, és az édesapa köszönte meg, hogy eljött.
Pár nappal később.
Mari kipirult arca jelent meg a kapuban.
– Ilka! Ilka! Lali meghalt!
– Az nem lehet! Neeem! – kiáltotta és futott, futott le a faluba Laliék házához.
A templomnál jártak, amikor megszólalt a lélekharang! Ilka megállt, mint kinek földbe gyökerezett a lába, elsápadt, remegni kezdett.
Mari elszörnyedve nézett rá. A fiatal teremtés sötét hajában egy ősz csík futott hátrafelé.
Rázta a fejét.
– Az nem lehet, az nem lehet! – mondogatta.
Lali nővére nyitott ajtót és kérdő tekintetére válaszolva, csak bólogatott. Zokogott, a házból is zokogás hangjai szűrődtek ki.
Ilka kifordult és azon az úton, mert közelebb volt, rohanni kezdett hazafelé, ahol az a balszerencsés esése volt.
Otthon nem talált senkit. Ráborult a szülei bevetett ágyára, zokogott.
Sokáig rázta a sírás, majd, mint akinek elfogyott minden könnye, felállt. Nem is értette, miért éppen ide jött be?! Ráesett a tekintete édesanyja éjjeliszekrényére. Ott sorakoztak a gyógyszerek, arra várva, hogy beszedje – gondolta. Nem teketóriázott kiment egy nagypohár vízért és látott hozzá, hogy kicsomagolja a dobozokból a sokféle, fájdalomcsillapítót, altatót. Felmarkolt belőle és a poharat szájához emelve, meglepetten látta, ott áll édesanyja vele szemben. Mikor jött meg? Miért nem vette észre?
Édesanyja kivette a kezéből a poharat és másik kezével hatalmas pofont kevert le.
A pofontól karjába zuhanó gyermekét felkarolva vonta ölébe, simogatta, csitította.

Írta: Domin Jolán