A lélek elköltözése

Közreadja: Farkas Viola

A.J. Davis, a kiváló amerikai látnok-médium irataiban egy helyen megemlékezik arról, hogy sok ember már halálának órájában a túlvilág, a boldogok jövendő országa látásában gyönyörködik. A következő esettel illusztrálja állítását:
Egy kisfiú haldokolva feküdt ágyában. Szülei, rokonai és hű orvosa virrasztottak mellette. A gyermek bágyadt testén már a fájdalom is alig vonaglott át, fonnyadt arcáról végleg eltűnt a láz okozta pirosság és úgy látszott, hogy a piciny haldokló szíve utolsókat dobban. Bár a körülállók mélyen megszomorodva érezték, hogy kis kedvencüknek meg kell halnia, minden jajszót elnyomtak, nehogy az elköltözendő végperceit megnehezítsék. A gyermek kis időre elaludt és szunnyadozni látszott.
A körülállók nehéz lélegzetéből úgy vélték, hogy most már csakhamar el fog szenderülni. Egyszerre azonban tágra nyíltak a kis beteg szelíd kék szemei és bűbájosan mosolygott. Előbb határozott tekintettel egyenes irányban fölfelé nézett, azután anyjára tekintve, elhalóan így szólt:
„Anyám, mi a neve annak a szép országnak, amelyet amott, azokon a magas helyeken túl látok”?
„Én semmit se látok, gyermekem”, feleli az anya, remegő szívvel.
„Hiszen itt közelünkben nincsenek hegyek”.
„Tekints oda anyám”, mondta a gyermek, fölfelé mutatva, „ott vannak a hegyek! Hát most sem látod őket?” kérdi, nagyon csodálkozva azon, hogy anyja tagadólag intett. „Már oly közel vannak hozzám. Mily magasak és terjedelmesek, s mögöttük egy gyönyörű országot látok. Az emberek ott oly boldogok. Atyám, te se tudsz túllátni a hegyeken?! Ó, mondd meg nekem, annak az országnak a nevét!”
A szülők egymásra pillantottak s egybehangzóan felelték: „Az, az ország, amelyet látsz, a mennyország. Ugyebár az, kedves gyermekünk?”
„Igen, a mennyország! Gondoltam, hogy annak kell lennie. Ó engedjetek mennem! De hogy jutok át ezeken a hegyeken? Atyám, nem vinnél át engemet? Hívnak odaátról, mennem kell.”
Egyetlen szem sem maradt könnytelen: szent megrendülés hatotta át a jelenlevők szíveit, mintha mély titkot sejtő lepel lebbent volna félre előttük.

„Fiam! – mondja az apa – nem maradnál még egy kissé nálunk? Nemsokára ott fogsz járni a hegyeken túl, azonban az enyéimnél erősebb karok fognak neked támaszul szolgálni. Maradj még kis ideig anyádnál. Lásd, mennyire sír abban a tudatban, hogy el kell vesztenie téged!”
„Ó anyám! Atyám! Ne sírjatok, hanem gyertek velem a hegyormokon át!” Azután anyjához fordult, sugárzó arccal fonva karocskáit utoljára annak nyaka körül és mondja: „Anyám, Isten veletek! Immár elmegyek. De ne búsuljatok, eljött az erős ember, hogy átvigyen a hegyeken!”
A halál angyala ekkor lecsókolta a gyermek fiatal lelkét annak fonnyadt ajkáról, hogy megfürössze őt az új hajnalpírban.

Farkas Viola

“A lélek elköltözése” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Viola!

    Megrázóan szép írást olvastam tőled. Amikor az Eutanázia című megemlékezésemet írtam, először több "irodalmat" is átolvastam. Akkor néztem meg e témában egy kis film-részletet. Annak lényege az volt, hogy a ráktól haldokló gyermek bírósághoz fordult, hogy engedjék őt meghalni. Tanúként azt mondta ez a 13 éves kisfiú, hogy mindenki állítja, hogy ott mennyek országában rá mennyi jó vár akkor mért nem engedik oda, hogy elmúljon a földi szenvedése. Természetesen nem azt hiszem, hogy ha nekem itt nem volt jó akkor ott biztos jó lesz. Azt hiszem, hogy a nyugalom rám is rám talál. Zorán szépséges zene száma cseng a fűlembe. "Kell ott fenn egy ország amely rám is vár……."

    Szeretettel: Jártó Róza

  2. Kedves Katalin!

    Köszönöm a hozzászólásod, csak egy kicsit elszomorított, hogy Te "egyszerinek" gondolod az életet. Vallásaink sem engedik híveiket tovább gondolkozni!
    De hisz ez nagy igazságtalanság lenne, mert az egyiknek jó élete van, a másiknak meg rossz.

    Csak egy túlvilág van, de ahány ember, annyi elképzelés és magyarázat. Attól függ, ki milyen behatóan tanulja ezt a tant. És ki milyen biztos helyről tájékozódik. Nagy a keveredés, mert mindenki biztos a maga igazában és részleges, innen-onnan értesüléseiben.

    Nem akarlak meggyőzni semmiről, időben úgy is megvilágosodik mindannyiunk előtt az Igazság.
    "Aki keres, az talál" és én folyton keresek, kutatok, már több évtizede, hogy világosabban lássam a miérteket. Látom is, tudom is! Nagy szellemtani irodalommal rendelkezek, ezt tanulom, bogarászom naponta, ez a táplálékom, így tudom elviselni s fenntartani az életem, mert igen csak meg vagyok próbálva.
    Ennyit tudtam válaszolni egyelőre.
    Szeretettel gondolok Rád: Viola

  3. Kedves Gabi, Zsuzsanna és Lexirózsa!

    Köszönöm a hozzászólásotokat és a velem együtt gondolkozást is. Örülök, ha tetszett.

    Szeretettel gondolok Rátok: Viola

  4. Kedves Violám!!! milyen furcsa az élet messze távol vagyunk egymástól s még is egy témáról írtunk.Jól kisírtam magam,de köszönöm és gratulálok…Lexirózsa

  5. Kedves Viola!

    Nagyon örülök, hogy olvashattam ezt az írásodat! Biztosan így lehet, hiszen legtöbbször az emberek a haláluk előtti percekben megnyugszanak, sőt betegségük ellenére még vidámabbak is lesznek. Sokszor éppen ez a jelen annak, hogy már nem sok van nekik hátra. Talán éppen ezekben a percekben látják meg a menyországot, és örömmel hagyják itt a földi világot! De azt is hozzátesze, hogy lehet, hogy csak a jólelkű embereknek van ebben részük, s lehet, hogy a rosszak kínok között hagyják el földi életüket!

    Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
    🙂

  6. Kedves Viola!
    Ahogy olvastam írásod, édesapám jutott eszembe. Sajnos már 8 éve eltávozott tőlünk. Amikor utolsó óráiban mindig maga elé nyújtotta karját, mintha elszeretne érni valakit vagy valamit. Én is úgy gondoltam és gondolom ma is, hogy a mennyország felé nyújtotta kezét, mert már látta maga előtt. Lehet, hogy ilyesmit látott ő is, mint írásodban az a kisfiú.
    Szép az írásod!
    Szeretettel: Gabi

Szólj hozzá!