Véletlen

Era nagyon babonás volt. Ahogy idősödött, annál inkább lett úrrá rajta ez a különös érzés. Fiatalabb korában kezdődött az egész, főleg abban az időben, amikor gyermeke megszületett. Azon vette észre magát, hogy a falon lógó naptár lapjain csak akkor fordított egyet, amikor ténylegesen fordult az adott hónap és semmi esetre sem előbb egy nappal sem. Azután ott volt a TV újság. Addig, amíg a napnak nem lett vége, senkinek sem volt szabad a következő napra lapoznia. Ha valaki megnézte, hogy milyen műsorok lesznek a hét különböző napjain nem számított, de azután muszáj volt visszahajtania. Ijesztőek voltak ezek az érzések számára, sokszor zavarta őt, de nem tántorította el senki és semmi. Ha észrevette, hogy valami nem úgy volt, ahogy a babona diktálta máris intézkedett és visszaállította a naptár oldalát vagy vissza lapozta az újság lapjait. Ugyanakkor észrevette, hogy különös tehetséggel érezte meg előre gyermeke betegségét is. Különös, búskomor hangulat lett úrrá rajta, a levegőben addig nem ismert szagok érintették meg, amelyeket csak ő érzett, hiába kérdezte meg a körülötte levőket, hogy érzik-e ők is, mindig nemleges volt válaszuk. A rossz érzések után egy pár nappal mindig beteg lett a gyerek. Előre megérezte az összes gyermekbetegségeket, amelyen kisfia átesett. Persze ezt betudta azzal, hogy más anyák is megérzik a bajt, ami gyermekükkel fog történni. Ami nagyon foglalkoztatta gondolatait az a két babona volt, amelyekre nagyon odafigyelt. Telt-múlt az idő, Era kisfia iskolába ment és újabb aggodalmak törtek rá. Amikor fia már kíséret nélkül ment az iskolába, nagyon büszke lett rá. De félelme fokozódott az által, hogy a gyerek rendben, bajok nélkül érjen be iskolájába. E miatt a már meglévő babonáihoz még egy csatlakozott. Reggelente elbúcsúzott kisfiától majd utána még módjában állt volna pihennie, nem tette, mert úgy érezte, ha ő nyugodtan ejtőzget, akkor biztosan éri majd valami baj az ő gyermekét az iskolába menet közben. Vagy a busszal lesz gond vagy a járdán vagy éppen már az iskolalépcsőjén vagy bármi más, igazán nem tudta volna megmondani, hogy mi, de érezte, hogy valami rossz fog történni. Ezért, amikor egyedül maradt, tüstént valami szorgos tevékenységbe fogott. Teltek az évek és nem történt semmi. Era erőt vett magán és magára parancsolt, hogy most már ideje lesz befejezni és elköszönni buta babonáitól, mert magát és családját is kikészíti ezekkel a beteges berögződéseivel. Hála az égnek, semmi baj nem érte családját évek óta és különben sem ettől függnek a dolgok, magyarázta be magának.
Egy szép napsütéses reggelen történt, hogy Era férje Tomi, autóval ment Budapestre. Mivel útba esett a gyermek iskolája, felajánlotta, hogy elviszi a fiát, legalább útközben beszélgethetnének is egy kicsit. A fiú nagyon örült és nem kevésbé Era is, szorgalmazta is a dolgot, úgyis annyira keveset beszélgetnek az utóbbi időben apa és fia.
Egy ideje már megszabadult babonáitól, mégis kicsit megtorpant önbizalma, mégis úgy döntött, miután elment Tomi a fiával egy kicsit pihenget addig, amíg belekezdene szorgos tevékenységeibe a nap folyamán. Ledőlt hát a díványra, elővette olvasmányát és máris regényébe feledkezett. Egy kicsit el is szenderült, amikor éles hang zavarta meg nyugalmát. Mobiltelefonja csörgött vadul az asztalon. Félálomban ugrott föl, kezébe vette a készüléket és férje nevét olvasta ki a villogó kijelzőn. Hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába. Amikor beleszólt a telefonba Tomi viszonylag nyugodt, de érezhetően remegő hangját hallotta viszont.
– Ne ijedj meg, volt az úton egy kis baleset – szólt Tomi.
Era arra gondolt, hogy azért hívja, mert a baleset miatt dugóba keveredtek, és nem tudnak időben beérni az iskolába.
– Nincs nagy baj. Csak az eleje tört össze a kocsinak. Mi nem sérültünk meg, de akik nekünk jöttek, azoknak súlyos az állapotuk – folytatta Tomi.
Tompa fájdalmat érzett mellkasában. A gyerekre gondolt. Megsebesült?
– A gyerek jól van, csak a fejét ütötte meg egy kicsit oldalt az ablakba. Jön a mentő, be kell vinni megfigyelésre. Ide tudsz jönni a másik autóval?
Valami olyasmit mondott, hogy persze. Zúgott a feje. Mindent, amit mondott vízhangozva jutott el tudatáig.
A babona. Gondolta. Működött! Hibásnak érezte magát. BE KELLETT VOLNA TARTANIA! Szinte kiabált, ordított benne ez a mondat.
Az angyalok vigyáztak rá, amíg odaért a baleset helyszínére. Később sem emlékezet rá, hogy hogyan ért oda. nem emlékezett az útra. Nagy volt a tömeg, amikor meglátta őket messze az utcában. Látta apát és az összetört autókat. Két tűzoltó autó állt mellettük. Rendőrök zárták le az utcát. Nem lehetett behajtani. Anyát is megállították. A lehúzott ablakon keresztül kétségbeejtően szólt az őt elterelni akaró rendőrnek, hogy a balesetesek között van a családja. Tovább engedték utasítván, hogy próbáljon valahová félreállni, hogy a mentők odaférjenek.
Era megrémült, amikor ezt hallotta! Könnyező szemekkel állt fel a járdaszegélyre a mentőknek helyet hagyván. Tomihoz sietett, aki egy tűzoltó emberrel beszélgetett. Láthatóan jól volt, semmi sérülés nem látszott rajta. Era a fiút kereste. Tomi szólt, hogy bent ül még hátul az autóban. A két autó közül a balesetet okozó teljes egészében összetörve. A tűzoltók a benne lévőket mentették. Kétségbeesetten kereste a gyereket. Nézte autójukat, amelynek eleje felismerhetetlenségig benyomódva a műszerfalig. Belseje teljesen ép. Még egy karcolás sincs rajta. A fiú hátul ült, ölében még mindig az iskolatáska. A fiú anyját meglátta és sírni kezdett, pedig addig erősen tartotta magát, büszke gyermek volt, és egy 10 éves fiú már nem sír. Szerencsére most is elfelejtette levenni kötött sapkáját fejéről, ahogy anya tanácsolta neki, mert bemelegszik a fűtött autóban, aztán meg megfázik, ha kiszáll, ezért csak tompán érte fejét az ütés az oldalablakról.
Era tartotta magát, hogy nehogy megijessze kisfiát. Egyre csak nyugtatta, hogy nem lesz semmi baj.
Kisvártatva megjött a két mentő. Anyát és fiát a másik autóban súlyosan sérült nővel egy mentőbe tették. Eszméletlen volt. A balesetnél mindenki aludt az autóban. A vezető is. A fiú előre ült. Era mögé. Az eszméletlen nőt betolták középre. Csövek lógtak ki torkából. Szirénázó autóban ütemesen himbálództak az állványra erősített infúziók. Szuszogott a lélegeztető gép.
Amíg a mentő szirénázva haladt velük az úton Era fejében cikáztak a gondolatok. Nem is olyan régen azt olvasta, hogy mennyire működik a vonzás hatalma. Vajon tényleg így van vagy csak a véletlenek műve minden? Egyszerű pech? Annyira féltette fiát, hogy egyenesen bevonzotta a bajt? Ő tehet mindenről! A hülye babonája hozta rájuk a szerencsétlenséget.
Nem akart többé semmi rosszra gondolni. Megpróbálja leküzdeni beteges félelmeit. A jövőben gyermeke és családja boldogságára fog koncentrálni. Hiszen ez a legfontosabb. Örök tanulság lesz számára ez az esemény. Hála Istennek nem történt nagy baj. Fia ott ült előtte és az ijedségen kívül nem történt vele semmi.
Era figyelte a mellettük sorban félreálló és lemaradó autókat, és ahogy nézett kifelé arra gondolt, hogy most már csak jó dolgok történhetnek velük és aggódását elfojtva erősen koncentrált erre. De a félelem újra felülkerekedett rajta. Ami megtörtént, érezte, nem lehetett véletlen.

Írta: Major M. Gabriella