Egy megszállottság története

Közreadja: Farkas Viola

Istenben és a szellemi életben hívő szerető szívű szülők gyermeke vagyok. Idősebb fiútestvéremmel zavartalan és örömteljes gyermekéveket töltöttünk együtt a szülői házban.
Tanulmányaim elvégzése után, mindjárt élettársat is választottam, egy tiszta szívű, erős hittel bíró nőt, akivel ma is boldog házasságban élek.

Mindezek előrebocsátása azért volt szükséges, hogy kedves ember-testvéreim előtt megvilágítsam megszálltságom előzményeit és azt a szomorú tényt, hogy dacára hittel bíró szüleim, bátyám és hitvesem folytonos, bensőségesebb szellemi életre intő szavainak és befolyásának, meglehetősen materialista elveket vallottam.
Életelvem az volt, mint bizonyára sok gyengeelméjű embertársamé: „Hiszek Istenben, hiszek az Úr Jézusban és a túlvilági életben; az általános erkölcsi és földi törvényekbe ütköző dolgot nem követek el, tehát megteszek mindent, amit egy földi embertől Krisztus elvár!” Ennél fogva igyekeztem földi életemet az adott körülményekhez képest oly kényelmesen berendezni, amennyire ez módomban állott, gondosan kerülve minden olyan zavaró momentumot, amely lelki életemet ebből az egoista felfogáson alapuló álláspontból kizökkenthette volna.
Ismétlem: rossz vagy pláne erkölcstelen távolról sem voltam, de szilárd meggyőződésem az volt, hogy az a kis hit, amely lelkemben szunnyadozott, teljesen elegendő ehhez a földi élethez és mindenkit, aki ennél többet tett, túlzónak tartottam, mert azt gondoltam, hogy első sorban mégis csak a magam és családom materiális boldogulásában kell keresnem a földi élet célját.
Evangéliumi meghatározás szerint sem hideg, sem meleg nem voltam, tehát olyan meddő és szomorú lelkivilágban éltem, amelyben nem voltam képes semmiféle munkára, vagy áldozatra.

De amit környezetem jó befolyása és a jó példa nem tudott nálam elérni, azt megtette az Úr végtelen kegyelme. Szellemi felébredésem érdekében olyan súlyos lelki betegséget és megrázkódtatást küldött rám, amelynek gyógyító hatása teljesen átformálta lelki életemet és eddigi megismerésemet.
Ez a hatalmas ébresztő az én szellemi életemben nagyon keserű, de hatásos orvosság volt, mert ez a megpróbáltatás volt hivatva arra, hogy önző és anyagias életfelfogásomból kigyógyítson.

Az év tavaszát duzzadó erőben és egészségben értem meg, de szellemem foglalkoztatása terén talán még sohasem voltam annyira közönyös és hanyag. És akkor következtek be azok a küldő bajok, amelyek mintegy előkészítették a talajt a megszálltságra.
Darázscsípés következtében orbáncot kaptam. Négy héten keresztül őrült fájdalmaim voltak, lefogytam 9 kilót és szervezetem, valamint idegrendszerem a sok testi fájdalom következtében annyira legyengült, hogy a környezetemben lévő és irányomban gyűlölettel viseltető láthatatlan szellemtestvéreim, de elsősorban egy, akinek velem leszámolnivalója volt, elérkezettnek látták az időt a támadásra.
Testi ellenálló képességem megrokkant, lelki erőmet pedig már eleve megbénította fogyatékos hitem és anyagias felfogásom, nem csoda tehát, hogy nyitott kaput talált az ellentét.
Lassanként rettenetes izgatottság, teljes reménytelenség, sötét kétségbeesés vett rajtam erőt. Hit és bizalom hiányában a körülöttem és bennem lévő ellentétes erőknek sikerült elhitetniük velem, hogy ezzel a legyengült testtel és idegekkel nem leszek képes többé földi hivatásomat ellátni, családom eltartásáról gondoskodni, azért segítségül, az öngyilkosságot ajánlották, sugalmazták.

Ó, micsoda vergődés, szenvedéstele napok voltak azok, amelyekből csak az a parányi kis hit segített ki, amelyet hívő környezetem egy percig sem szűnt meg bennem táplálni és élesztgetni. Lelki szemeimmel átéltem: hogy ugrok egy hídról a Dunába, a gyorsvonat elé fekszem, vagy láttam magamat, amikor golyót röpítek kifáradt agyamba!
Egyszóval jellemezve: az akkori életem valóságos pokol volt!
Megszálltságom ideje alatt semmiféle gyógyintézetben nem voltam, az egész időt családom körében töltöttem és egy pár gyógyszeren kívül orvosságot nem szedtem.
Egy szerető és hívő testvér hetenként egyszer delejezett, ami nagy segítségemre volt.
Szüleim és hitvesem határozott kérésére, – bár borzasztó félelmek és aggodalmak között – elmentem egy vasárnap délutáni összejövetelre, ahol szellemi magyarázatot kaphattam. Itt ismertem meg az isteni kegyelmet, amely megszálltságom egész ideje alatt elárasztott.
És most rövid vázlatban közlöm azt a három megnyilatkozást, amelyekből megtudtam a múltnak sötét fátyolát!

Első: A megszálló szellem hozzám való viszonyát mondja el:
Előző életeim egyikében hatalmas várúr és kegyetlen zsarnok voltam, aki egyik jobbágyom, /aki most a megszállóm volt/ tiszta szívű szép fiatal feleségét elraboltattam.
A fiatalasszony nem akarta a reá váró meggyalázást bevárni, ezért ledobta magát a magas várfalról és szörnyethalt. A jobbágy-férj akkor nem vehetett magának elégtételt és csak hosszú-hosszú idő után, mint szellem talált rám, volt várurára, aki időközben testet öltöttem a földön.

A törvény engedelmével, ádáz dühvel és bosszúvággyal eltelve vetette rá magát gyűlölete tárgyára, főként öngyilkossági gondolatokkal gyötört abban a reményben, hogy majd a szellemvilágban még jobban leszámolhat velem.
A vezetés jobb belátásra és érzelmeinek törvénytelen voltára figyelmezteti a megszálló szellemet, eszébe juttatva, hogy volt felesége, akit rajongásig szeretett, bizonyára szomorúan látja az ő törvénytelen érzelmeit és éppen e miatt nem tud hozzá közeledni.
A megszálló szellem megrendült és megtörve távozik.

Második: A megszálló szellem kijelenti, hogy már nem akarja a megszállottat gyötörni, mert volt feleségének elvesztése és fel nem találása fölött kimondhatatlan fájdalmat érez, amely egész lelkét betölti.
Vezetés kijelenti, hogy legyen türelemmel, nemsokára csodás dolgokat fog látni, és ha rossz érzelmeit leküzdi, találkozni fog azzal, aki életében mindene volt.

Harmadik: Megszálló szellem panaszkodik, hogy az ígéret dacára sem találkozott azzal, aki neki életében a legkedvesebb volt.
Vezetés kijelenti, hogy felesége jelenleg ismét testet öltött és pedig éppen annak gyermekeként, akit ő megszállásával az öngyilkosságba akart kergetni. Ha bűnös szándéka sikerül, akkor azt tette volna árvává, akit legjobban szeret, és akinek elvesztése mélységes fájdalommal tölti el.
Vezetés felhívja a megszálló szellemet, hogy tegye jóvá hibáját és mostantól kezdve ne ártó, hanem segítő szándékkal közeledjék hozzám és családomhoz, – érdemessé téve magár arra, – hogy az általa annyira szeretett lény, ha majd a szellemvilágban ismét találkozik vele, mint Isten után legkedvesebb testvérével, újból megajándékozza szívével.

E három szellemi megnyilatkozással még nem fejeződött be számomra a megpróbáltatás nehéz iskolája. Lelki gyógyulásom, hitem erősödésével haladt előre. Beláttam, hogy nem az anyagi boldogulás és jólét a legfontosabb ebben a földi életben, hanem olyan lelki kincsek megszerzése, „amelyeket tolvaj el nem lophat és a rozsda meg nem emészthet.”

Farkas Viola

“Egy megszállottság története” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Köszönöm Kedves Eszter!
    Örülnék, ha olvashatnék Tőled is hasonló történetet. Sajnos, nekem is van benne részem és reményem sincs, hogy megszűnik.
    Szeretettel gondolok Rád: Viola

  2. Kedves Viola!

    Nagyon érdekes és tanulságos a történet, mint mindegyik, amit megosztasz velünk. Azt hiszem nekem is egy ilyen megszálló szellemmel volt dolgom az elmúlt öt évben és csak azután szűnt meg a sorozatos balszerencse, miután Édesanyám elment. Úgy gondolom, Ő járt közben, hogy ne ártson már nekem tovább.
    Érdekes, hogy – mint ebben a történetben is – sokszor olyan ember gondolkodása alakul át, aki egyáltalán nem hisz a szellemvilágban. Köszönöm munkádat, gratulálok! Sok szeretettel Eszter

  3. Kedves Violám!!!Mertem remélni,de nem akartam csalódni.Azt nem tudhatja senki csak a jó Isten ,hogy vissza jövünk e.Ha maradt elvégezetlen dolgod,vagy nem jól végezted el akkor igen.De azt ő dönti el.S rendbe kell tenned ,bevégezned a karmád…szeretettel.Lexirózsa

  4. KÖSZÖNÖM KEDVES LEXIRÓZSA!

    Amit én "közreadok", az mind IGAZ, valóságos szellemtani történet, nem én találom ki, csak rövidítem és beírom a gépbe. Biztos vagyok benne, hogy hasonló, ismerős körülmények fognak engem is várni, ha átkerülök abba a más világba. Csak azt nem tudhatom, hogy vissza kell-e születnem újra a Földre.

    Egyébként mindig igazat írok, ha a saját életemet tárom is ki.

  5. Kedves Viola!! novellád remek.A képzelet alkotta vagy valóság???Szeretettel kérdem.Lexirózsa:)

Szólj hozzá!