„Szüleitekkel, nagyszüleitekkel nőttem fel, őket már kivágták rég az emberek. Nekem szerencsés élet jutott, láttalak cseperedni benneteket, ahogy a lehullott magjainkból kibúvó kis hajtások növekedtek. Ágainkkal egymásba kapaszkodva mennyi vihart, viszontagságot győztünk le közös erővel! Hála önti el szívemet, hogy e szép folyó partján születtem. Gyönyörködtem a szebbnél szebb kiránduló hajókban, uszályokban, amik a folyón lefelé könnyedén siklottak, felfelé pedig vontatottan haladtak, birkóztak az árral szemben. Örültem a vidám kirándulóknak, akik különösen hétvégén jöttek kipihenni fáradtságukat. Sokszor csoportosan érkeztek fiatalok biciklivel, éneküktől zengett az erdő, a rigók is füttyel köszöntek nekik. Láthattam, a kőzátonyról, a partról, vagy csónakból horgászókat. Mosolyogtam ujjongásukon, mikor jó kapásuk volt. Vaddisznó családok, szarvasok, nyulak hűsöltek forró nyári napokon lombkoronám alatt. Figyeltem, hogyan nevelik, gondozzák kicsinyeiket. Kisebb ágaimmal, leveleimmel óvtam, védtem a madarak fészkét, a kis fiókákat. Élmény volt nézni az apróságok első ügyetlen repülését!
Most már a jövőm kétféle lehet. Ha észrevesznek az emberek, elszállítanak, vastagabb ágaimmal, törzsemmel majd melegítem az ő otthonukat. Az is lehet, hogy itt maradhatok az erdőben. A napfény, a rovarok, az évszakok váltakozása hozzásegítenek az enyészethez. Lassan teljesen elkorhadok, visszakerülök a földbe, ahonnan elindult életem. Akkor majd gyökereitek táplálkozhatnak belőlem. Ne szomorkodjatok!”
2012. szeptember 24.
Írta: Sz. Sipos Magdolna
Kedves Rita!
Köszönöm, hogy olvastad ezt a kis írásomat, és hozzá is szóltál. Elgondolkodtam, amiket írtál. Valóban, azok az emberek, akik híresek, nevük sokáig fennmarad, míg azokra, akik csak hétköznapi életüket élték, feledésbe merülnek, csak a közeli hozzátartozók és jó ismerősök – amíg élnek – emlékeznek rájuk.
Sok szeretettel: Magdi (f)
Kedves Judit!
Köszönöm, hogy olvastál, és hozzászólást írtál rövid kis írásomhoz! Lassan már három éve történt, hogy ez a fa "megfogott" engem. Jól látod, hogy egyben szomorú, mégis pozitív kicsengése van, hiszen ez a fa magjaival sok-sok másik fának adott életet.Az udvarunkban sok tuja van, annak rengeteg magja van. Belegondolok, ha azok a magok mind kikelnének, talán még a sivatagokra is jutna belőle.:)
Sok szeretettel: Titanil
Kedves Titanil!
Nagyon szép, és megható történet! Bár szomorú eseményről szól, de mégis inkább pozitív a kicsengése a fa búcsújának.
Judit
Kedves Klári!
Valóban nagyon szeretem a természetet. Tiszteletet adok minden élőlénynek. Október végén épp egy platánfába lettem "szerelmes". Sétáltunk a kápolna melletti rövid úton, és egy hatalmas, másfél méter átmérőjű óriás várt bennünket a járda végén. Nem volt egyedül, balra és jobbra nézve láttuk, hosszú fasort alkotnak. Élmény volt gyönyörködni bennük az őszi napsütésben!
Köszönöm, hogy olvastál!
Sok szeretettel: Titanil
Kedves Titanil!
Első perctől fogva, amióta a hozzászólásaidon keresztül ismerhetlek, tudom Rólad, hogy nagyon érzékeny lelkű ember vagy.
Íróként is tanúbizonyságot tettél együttérzésedről, a körülötted zajló életek iránti megértő érdeklődésedről.
Nagyon tetszett írásod, mert minden sorából érződik a természet iránti tisztelet, és alázat.
Nagyon igazi, nagyon szép történet.
Szeretettel: Klári
Kedves Veronika!
Nagyon köszönöm, és örülök, hogy olvastad írásomat. Tudom, Te is nagy természetkedvelő vagy, együtt érzel a körülöttünk élő növényekkel, állatokkal.
Sok szeretettel: Titanil
Kedves Katalin!
Sokszor a fákat nézve eltűnődöm, milyen kietlen lenne a táj nélkülük, és milyen sok jó szolgálatot tesznek az embereknek. Életüket – sok nem kis kort megérve – egy helyben töltik. Vajon érzékelik-e a körülöttük lévő eseményeket? Nem tudni.
Egy alkalommal a Duna melletti erdőben sétáltam, és akkor láttam meg a kidőlt fát. Nagyon megsajnáltam, és úgy éreztem, őt megszemélyesítve elbúcsúzok társaitól.
Köszönöm, hogy olvastál, és örülök, hogy tetszett írásom.
Sok szeretettel: Titanil
Kedves Ida!
Gondoltam, hogy lesz olyan olvasó, aki átérzi a fák, természet iránti szeretetem. Egy-egy íráson én is el szoktak érzékenyülni. Némely méteres törzsű, tiszteletet parancsoló fának köszönni támad kedvem.
Hát igen, ha a fák beszélni tudnának, milyen sok "titkot" el tudnának árulni.:D
Örülök, hogy tetszett írásom, és megértetted, miért is írtam meg a fa búcsúját.
Sok szeretettel: Titanil
[color=#006633]Kedves Titanil!
Hát, jól megríkattál. Kell nekem ilyeneket olvasnom?:)
Már kis gyerekként is odavoltam a fákért. Nem akartam édesapámnak hagyni, hogy metssze őket, mert az fáj nekik. Ha mégis megtette, sirattam. Mennyit kellett győzködnie, hogy amíg nincs levele, addig nem érez semmit, hogy végül elhittem, s hagytam őt metszeni.:)
Hát igen, a fák is megvénülnek, és meghalnak, sajnos így igaz. Olyan, de olyan szomorú volt az öreg fa búcsúja… Tetszett, ahogyan megszemélyesítetted a fákat, és meséltek… Jó lenne kihallgatni őket.:D
Gratulálok, kedves Titanil, a téma nálam telitalálat.
Szeretettel
Ida[/color]
Kedves Eszter!
Amikor egy érzékeny lelkű ember betéved az erdőbe, a fák helyett is érez. Néha még meg is irigyli egy kicsit őket, hogy szép helyen élnek, és sok érdekes dolgot látnak, ami neki nem mindig adatik meg.
Örülök, hogy megragadott írásom, és hozzászóltál!
Sok szeretettel: Titanil
Kedves Zsófi!
Köszönöm, hogy nálam jártál, és olvastál. Nálunk az idén olyan szárazság volt, hogy már a fákat is locsolni kellett.
Minden növény míg élt, lélegzett, csak beszélni nem tudott. A fákat különösen kedvelem, és nagyon sajnálom, ha elpusztultat látok.
Sok szeretettel: Titanil
Kedves Titanil!
Biztosan érdekes lenne valóban, ha a növények beszélni tudnának. Egy fa is élete során egy helyben áll, mégis sok-sok dolgot lát, hall, tapasztal. Az öreg fát nagyon sajnáltam én is, de talán valóban visszakerül a földbe és a fiatal fákban tovább élhet. Sokszor elég, ha egy érzékeny lelkű ember, csak egy ilyet lát, máris elindítja a gondolatait.
Gratulálok! Sok szeretettel Eszter
Nekem is nagyon fáj ha ilyet látok.
Én már arra is gondoltam , hogy lehet nem is a haszonnövényeimet kellene nyáron locsolni hanem a fákat, hogy ne pusztuljanak ki.
Szeretettel olvastalak, Zsófi.
Kedves Zsuzsa!
A Duna mellett az erdőben sétálva láttam meg ezt a kettétört, eldőlt fát. Látszott, hogy a villám sújtott le rá. Bizony, ha a fák beszélni tudnának, elmesélnék még a szerelmesek csókját, a kis szigeteken sátrat verő kenusok tábortüzéről, életükről. Elmondanák, hogy láttak családokat, akik hetekig a folyó mellett sátrakban töltötték szabadságukat, és még sok mindent.
Köszönöm, hogy nálam jártál, olvastál!:)
Sok szeretettel: Titanil
Kedves Magdolna!
Igen megható volt, ahogy az öreg fa búcsúzott a fiatal fáktól. Ha a fák beszélni tudnának, biztosan sokat tudnának mesélni nekünk, embereknek is.
Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
🙂