Mit ér az örökség, ha nem juthatunk hozzá?

Vera és Kati édestestvérek. Mindketten annak a rendje és módja szerint felnőttek, férjhez mentek, gyermekeik születtek. Abban is hasonlítanak egymáshoz, hogy mindketten elváltak lettek. Kati előbb, Vera később. Katinak két gyermeke közül egyik már a második házasságából született. Amikor a második házassága is dugába dőlt, Kati gyermekeivel édesapjához, a vidéki családi házba költözött vissza. Amikor idősebbik fia megnősült, felesége házába költözött. (Azóta, sajnos, már Ők is elváltak.)
Kati a fiatalabb fiával és édesapjával élt tovább, később azonban Katinak lett egy élettársa, aki szintén hozzájuk költözött.

Vera és férjének családja városi házukat eladták és egy, a városhoz közeli faluban vettek egy régi házat, ahol nagyon sok mindent fel kellett újítani. Amikor elváltak, Vera férje elköltözött a házból, majd később, amikor a fiúk és a lányuk is felnőttkorba ért, Vera albérletbe ment velük. Sajnos, a házat, amelyben laktak, azóta sem tudták eladni.

Kati és Vera édesapja megbetegedett, néhány év múlva meghalt. A nagy kertes családi házban Kati maradt a kisebb fiúgyermekével és élettársával. A házat utána meghirdették eladásra, hogy a ház felének árát Verának, a húgának ki tudja fizetni. Vera, mivel nem volt jól fizető állása, nehezen fizette az albérletet. Azóta is arra vár, hogy nővérének sikerüljön végre eladni az apjuk után örökölt családi házat. A faluból időközben város lett, de nem fejlődött olyan mértékben, hogy több helyi munkakeresőnek állást tudjon adni. A megyeszékhelytől távol van, sok időt és pénzt vesz igénybe onnan a munkába járás, így nehezen talál vevőre a ház is, ha egyáltalán kell majd valakinek. Ezért a házon még mindig ott díszeleg az „Eladó” tábla.
Katinak ez a helyzet megfelel, de Vera hiába várja, hogy apja utáni örökségét megkaphassa, és vehessen maguknak legalább egy kisebb lakást. Vera neheztel a nővérére, akiről azt hiszi, hogy nem is igen akar megszabadulni a háztól, hiszen neki jó dolga van. Ezért már a testvéri kapcsolatok is megromlott köztük.

Sajnos, amiről írtam, igaz történet, és abban is biztos vagyok, hogy Kati és Vera esete nem egyedi. Talán, ha Vera és férje házassága nem bomlott volna fel, akkor egyiküknek sem kellett volna albérletbe költöznie. De az élet sajnos, nem ilyen egyszerű!

Több olyan esetről is tudok, hogy a házaspár a házasság felbomlása után is egy fedél alatt él, de külön szobában, vagy szinten, esetleg külön bejárattal. Megnehezíti a helyzetet, ha egy ilyen házban még nagymama vagy nagypapa is él, őket sem lehet az utcára kitenni. Néhány esetben annál inkább sem, mivel javarészt a ház az Ő tulajdonuk is képezi.

Megoldás talán az lenne, ha egy házaspár soha nem válna el egymástól, és ha csak lehet, megpróbálnának jóban-rosszban egymás mellett megmaradni, ahogy annak idején a házassági esküjükben egymásnak megígérték. Kevés manapság az olyan házasság, amely több évtized után sem bomlik fel és kiállja az élet megpróbáltatásait.

Torma Zsuzsanna

2012. november 5.

“Mit ér az örökség, ha nem juthatunk hozzá?” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Titanil, Ida és Eszter!

    Nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltatok, olvastátok igaz történetemet és véleményt is mondtatok ezzel kapcsolatban. Sajnos, minden úgy igaz, ahogy írjátok, véleményetek teljesen egyezik az enyémmel!
    Sok az elválás, aminek különböző okai vannak, s az okozat kihozza néha a legrosszabbat is az emberekből, ahelyett, hogy a szeretet emelkedne felül a gondban, bajban! Ha szeretet van egy családban, nagyon sok mindent meg lehet oldani.
    Sajnos, csak a tehetősek vesznek házakat, telkeket, van, aki többet is, mert azt gondolják, hogy a föld és az ingatlan évek múlva majd többet ér. De hiába, ha nem lesz akinek majd tovább tudják adni.
    A tehetősebb családok a mi községünkben is sorban vásárolják fel az elhagyott földterületeket, erdőket, ott, ahol az idősebb generáció kihalt és a fiatalok pedig nem gondozzák tovább a földterületeket. Több helyütt az ilyen területeket bekerítik és juhokat, kecskéket, sőt lovakat is tartanak, amelyhez folyamatosan kellenek azon területek is, ahol az élelmet meg lehet számukra termelni.

    Köszönettel: Zsuzsa
    🙂

  2. Kedves Zsuzsa!

    A kialakult helyzet miatt megromlott testvéri viszony nagyon szomorú . Valószínűleg nem egyedi eset, az viszont biztosan nem, hogy a házat nem lehet eladni. Saját magam is másfél éve próbálom eladni a házat, amiért rengeteget gürcöltem, de mára már értelmét veszítette. Nyáron kocsival mentünk le Agárdra nővéremékkel és elképedve láttam, hogy szinte minden második, harmadik nyaralóra ki volt téve az ELADÓ tábla. A kert sok helyen gazos, elhanyagolt, a kerítés rozsdás, javításra szoruló. Látszik, hogy nincs pénz fenntartani, rendben tartani, kihasználni sem tudják már, szívbe markoló. Nagyon aktuális írásod, sajnos!:(
    Sok szeretettel Eszter

  3. [color=#006633]Kedves Zsuzsa!
    Az örökség örök kérdés és vita tárgya lehet a testvérek között. Az általad elmondott történetben legalább a szándék megvan a nővérben, hogy osztozzon húgával az örökségen. Ennél sokkal rosszabb változatot is láttam, hallottam már. Van olyan, amikor az egyik testvér, teljesen kisemmizi a távolban élőt, annak a tudta nélkül, kihasználva a már idős szülő esetleges beszámíthatatlanságát is. Ez örök téma volt, van és lesz, mert mindig akadnak összeférhetetlen testvérek is.
    Örülök, hogy felvetetted írásodban ezt a témát, érdekes volt ez a verzió is, amit megosztottál velünk.
    Szeretettel
    Ida[/color]

  4. Kedves Zsuzsa!
    Élethű történeted nagyon elgondolkodtató. Nekem is sokszor eszembe jut, miért van, hogy a mai fiatalok alig vannak, akik együtt maradnak? Nem találom rá a választ. Talán, nincs meg az a tűrőképességük, mint azoknak, akik életük végéig együtt maradnak?
    Írásodban egy különös helyzetről írsz. A két lánytestvér elvált asszonnyá válik. Az egyik hazaköltözik, majd élettársa lesz. Édesapjuk meghalt, de a házat ma már nehéz eladni. Gondolom, a házban lakó testvérnek nincs annyi pénze, hogy kifizesse a testvérét. Komoly problémát jelent ez a testvérek között, mert míg volt munkahely, valahogyan meg lehetett oldani ezt.
    Nagyon tetszett elgondolkodtató írásod!
    Sok szeretettel: Titanil

  5. Kedves Róza és Katalinka!

    Örülök, hogy olvastátok igaz történetemet. Sajnos, jól ismerem az eseményeket, mivel a két testvér (Kati és Vera) anyai ágon az unokatestvéreim.
    Sajnos, kívülállóként nem látunk bele a családok életébe még sokszor akkor sem, ha ismerősről van szó, és nem ítélkezhetünk felettük, hogy egyik vagy a másik volt a rossz. Sajnálatos módon sok házaspár elválik akkor is manapság, ha nem verekedős és iszákos a férj, és találunk olyan asszonyokat is, akiknek nyomós okuk lenne a válásra, mégis tűrnek, kitartanak, talán éppen azért, hogy ne kelljen osztozkodni, vagy a gyermekek miatt.
    S hiába mennek le a házárak az utóbbi időben, az embereknek kevés a pénzük. Sok eladatlan ház lesz ezután is.

    Köszönöm, hogy itt voltatok!

    Szeretettel: Zsuzsa
    🙂

  6. Kedves Zsuzsa!
    Ez is bizony egy sajnálatos dolog amiről írtál. A szülő halála ráadásul nem , hogy összehozta a testvéreket, hanem még jobban eltávolította egymástól. Ezekben az esetekben is az a tanúság, hogy nincs tanúság. A magánéletéért mindenki maga felel, és ha jól olvastam a másik lány se volt ház nélkül. Persze mindenki vágyik egy jobb életminőségre, de ez nem mindig adatik meg nekünk. Kedves Zsuzsa! Egy igazi mai problémát feszegetsz, amit a sajnos csak a szereplők oldhatnak meg. Szeretettel olvastalak.
    Szeretettel: Jártó Róza

Szólj hozzá!