Egyszer aztán mégis elkóboroltam valahogy. Talán három-négy éves lehettem, úgyhogy abból a korból már vannak emlékeim, az a nap meg végképp emlékezetes lett.
Ezúttal is virágot szedtem, mint annyiszor. Kószáltam a mezőn, persze csak addig mentem, ameddig a miénk volt. Egy lapály volt előttem, ahol nagy esőzések alkalmával megállt a víz, bár az már nem a mi területünkhöz tartozott. Szép, kora tavaszi nap volt, hétágra sütött a nap, de előzőleg sok eső eshetett, mert ott a lapályban, habár már nem állt a víz, de bizonyára sáros volt, amikor szántották a földet, mert azt kikerülték, illetve csak körbe szántották és a legmélyebb része parlagon maradt. Persze, hogy ott nyíltak a legszebb virágok. Nem is vettem észre, mikor léptem át a „határt”, csak a virágok hívogattak, csalogattak, kellették magukat, s én mentem, hogy szedjek anyának egy csokorra valót. Már egy egyész bokrétával megrakottan jöttem visszafelé, amikor ott a domboldalon felfigyeltem valami repülő alkalmatosságra. Azt hihettem, hogy repülőgép, legfeljebb furcsállottam, hogy nem zúg. Akkor, az ötvenes évek végén még ritkaságszámba mentek a repülőgépek is, jó ha elszállt a fejünk felett hetente egy, kettő, amit minden alkalommal megcsodáltunk, hiszen hangos zúgásukkal felhívták magukra a figyelmet. Ez nem zúgott, sőt ott állt felettem. Csak néztem, ilyen fura repülőgépet még nem láttam. Úgy nézett ki alakra, mint mikor két tányért összeborítunk, két mélytányért… Édesanyám kezdett akkor keresni engem, kiabálta a nevemet, s én visszakiáltottam, hogy itt vagyok, de közben nem vettem le a szemem a repülő tárgyról. Újra kiabáltam édesanyámnak, hogy jövök, s elindultam, de néztem a repülő alkalmatosságot, ami akkor szintén elindult, előbb lebegve fel-le, fel-le… majd iszonyú gyorsasággal eltűnt a semmibe. Akkor már futottam, lihegve kérdeztem édesanyámat.
– Anya, láttad? Mi volt ez?
– Mi a csudát láttam volna? – kérdezett vissza.
– Hát a repülőgépet? – s mesélni kezdtem, hogy milyen fura repülőgép volt, és hogy állt a fejem felett a levegőben. Persze nem hitte, hát hiszen a repülőgép zúgását neki is hallania kellett volna, s ő bizony semmit sem hallott. Hiába is mondtam, hogy nem zúgott, hogyan is hittek volna nekem, amikor minden gép zúg. Így hát szüleim eldöntötték, hogy nem volt ott semmilyen gép sem, biztosan csak képzelődött a gyerek, s többé nem is beszéltünk róla.
Elmúlt már bő két évtized, amikor én már városon éltem, s akkor egy napilapban megláttam azt a bizonyos repülő alkalmatosságot egy fotón. Persze, akkor már hallottam mindenféle repülőtányérról, UFÓ-ról, földönkívüliekről, a szemem mégis megakadt a fotón. Élesen élt bennem a kép gyermekkoromból, és felismertem, hogy pontosan ilyent láttam én is akkor ott a domboldalon. Hát ezért nem zúgott, az nem repülőgép volt, ahogyan azt akkor hittem.
Gondosan eltettem azt az újságot, és amikor legközelebb hazautaztam, vittem magammal.
Akkor már a szüleim is hallottak repülőtányérokról, sőt édesapámat nagyon érdekelte, s hitte, hogy vannak még valahol nálunk civilizáltabb emberi lények az űrben. Sokszor hangsúlyozta, hogy hát képzeljétek csak el, hogy hány naprendszer van a kozmoszban, ilyen, mint ez, ahol a mi Földünk található, szinte kizárt, hogy egy másik naprendszerben nincs élet, ha ebben a miénkben nincs is másutt. Az ő elmélete szerint, minden naprendszerben található egy bolygó, ahol létezik valami formában élet, emberi, vagy más lények, azt ugye nem lehet tudni.
Megmutattam nekik a fotót, hogy pontosan ilyet láttam akkor, gyermekkoromban. Nem emlékeztek semmire. Ez volt számomra megdöbbentő. Erősködtem, hogy de hát én akkor is szóltam, csak nem hittétek, mert nem hallottátok a zúgást, de azt is mondtam, hogy nem zúgott…
– Lehetetlen, hogy nem emlékeztek rá? – Bizony nem emlékeztek. Már-már azt hittem, hogy álmodtam az egészet, de visszagondolva, ma is elevenen él bennem a kép, látom az akkori gyermekönmagam, és látom a repülőtányért a fejem felett. Látom, ahogy libegve elindul, majd hirtelen a semmibe vész. Egy álom nem marad meg egy életen át ilyen elevenen, az kizárt.
Szegény édesanyám, akkor bepánikolt, mert akkor már elhitte, hogy láttam valamit, és csaknem sírva fakadt, hogy Úramisten, mi lett volna, ha akkor elvisznek engem, és sohasem tudják meg, hogy hová lettem? Szegénykém, egészen beleélte magát, alig tudtam megvigasztalni, hogy de hát itt vagyok, nem vittek el, régen volt, most már ne siránkozzon. Akkor már váltig ragaszkodott az elméletéhez, hogy ha akkor nem indul a keresésemre, mert bizonyára meghallották az ő hangját és talán meglátták őt is, különben biztosan elvittek volna, s most nem lennék…
Akkor már megbántam, hogy előhozakodtam nekik ezzel a régi történettel, de mentségemül szolgáljon, hogy nem tudhattam, hogy ők nem emlékeznek erre a számomra rendkívül jelentős eseményre.
2012. október
Írta: Kőműves Ida
Kedves Kata!
Nem ijedtem meg, mert nem tudtam, hogy meg kellett volna ijednem, hiszen azt hittem, repülőgép. Abban a korban még nincsenek a gyereknek félelmei, hacsak nem ijesztgetik.
Az érdekessége az a dolognak, hogy abból a korból nem igen vannak emlékeim, ez valahogy olyan elevenen él bennem, mintha tegnap történt volna. Bennem csupán az a kérdés: miért?
Köszönöm, hogy itt jártál és hozzám szóltál. 🙂
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Még mindig nehéz elhinnem, hogy ez egy valóságos történet. Habár nem vagyok elutasító semmivel szemben sem, de sajnos túlságosan is racionális a gondolkodásom, annak ellenére, hogy elég sok különös dolog történt már velem. Érdekes volt olvasni. Belegondolni, hogy gyerekként, mit érezhettél, nem is merek. Én nagyon megijedtem volna.
Szeretettel olvastalak: (f)
Kata
Kedves Ida!
Én is nagyon beleéltem magam a kislánykorodban Veled történt eseményre, és én is elhiszem, hogy rajtunk kívül is vannak intelligens lények, még ha nem is a mi naprendszerünkben, hanem azon kívül.
Az idén történt, hogy egy olyan nagy csillag ment hangtalanul az égen Dél felől Észak felé, (kint voltunk éppen férjemmel az udvaron), már sötét volt odakinn, – nappali fényben nem is észlelhettük volna -, és az sem adott semmiféle hangot. Mondtam is, hogy a repülőgépek világítása nem egyenletes, azoknál kigyúlik a fény, majd elalszik és ez ismétlődik folyamatosan.
Ez a csillagszerű "alkotmány" ugyanolyan látvány volt, mint amikor annak idején a magyar származású üzletember (Simonyi?) nem tudom biztosan a nevét, űrhajójával megkerülte a Földet, és azt is sikerült megfigyelnünk.
Kedvelem én is ezt a témát, mert érdekelnek a tudományos-fantasztikus történések, de azt hiszem, nekem is földbe gyökerezne a lábam, ha előttem szállna le egy ilyen repülő "csészealj"!
Sokan számoltak be már arról, hogy bénító hatással tudnak lenni az emberekre.
Szeretettel: Zsuzsa
🙂
[color=#006633]Kedves Viola!
Nyugodtan tanulmányozd a hozzászólásokat, valóban nagyon sok jó gondolat fogalmazódott itt meg.
Köszönöm, hogy olvastad ezt a kis visszaemlékezésemet.
Szeretettel
Ida[/color]
Kedves Ida!
Még a hátam is borsódzik, amit leírtál. Nézem a rengeteg hozzászólást, mind érdekfeszítő, és hozzáértő, – kedvelem ezt a témát – vissza fogok jönni, de most muszáj aludni menni.
Szeretettel gratulálok: Viola
[color=#006633]Kedves Judit!
Lehet, hogy van benne némi ráció. Én sem tudom, hogy mit lehet elhinni és mit nem. Ha valóban léteznek UFO-k, akkor is eltitkolják a nagy nyilvánosság elől, hogy ne keltsenek pánikot, ha viszont maga az ember produkálja ezeket a jelenségeket, akkor meg pláne nem lehet soha megtudni az igazságot. Én magam sem tudom, hogy mit láttam, és mit hihetek a három-négy éves önmagamnak. Egy biztos, az, amit láttam az elevenen él bennem, és ha visszagondolunk, az ötvenes évek végén az embereknek nem volt még szuperszonikus repülőgépük sem, nemhogy olyan repülő alkalmatosság, ami képes lett volna másodpercek alatt eltűnni a semmibe. Márpedig ezt az is igazolja, hogy azóta sincs ilyen járművünk. Az, hogy láttam, az viszont igaz lehet, különben, hogyan emlékeznék rá, bár megvallom őszintén, hogy azt sem értem, hogy egyáltalán miért emlékszem rá, hiszen nem tudtam mi lehet, azt hittem repülőgép, miért maradt meg ilyen elevenen az emlékezetemben? Az biztos, hogy ha a szüleim is látták volna és hallottak volna az UFO-ról abban az időben, soha nem engedtek volna egyedül sehová, pedig hát sokat nap mint nap mentem a tanyáról hat km oda, ugyanannyi vissza, nem kevés, de ezek szerint, nem kellettem nekik.:)))
Ida[/color]
Kedves Ida!
Nagyon érdekes volt az írásod! Az UFO észlelésekről már annyi mindent olvastam, láttam, hallottam, hogy már teljesen elbizonytalanodtam abban, amit régebben hittem erről. Eleinte azt gondoltam, hogy ezek fura formájú kémrepülőgépek, amiket a hidegháborúban egymás területe fölé küldözgetnek, miközben tagadják a létezésüket.
Aztán később lehetett hallani róla, hogy Amerikában nagy titokban begyűjtöttek egy lezuhant UFO-t. Akkor azon gondolkodtam, hogy ez most a sajátjuk volt, vagy valaki másé…
Az UFO begyűjtés után néhány évvel kezdtem arra gondolni, hogy egy akkora ugrás következett be a technikai fejlődésben /robotika, számítástechnika és társaik/, hogy mégis talán földön kívüli lehetett a begyűjtött UFO, és onnan jöttek a technikai fejlődés ötletei, hogy rájöttek néhány dologra, amit benne találtak.
Most, hogy olvastalak Téged, inkább az utóbbira hajlok. 🙂
Judit
[color=#006633]Kedves Katalin!
Most már rengeteg ismerettel vagyok felvértezve az Ufókkal kapcsolatosan. Na, most kerüljenek a szemem elé!:) vagy inkább, mégse?:))
Viccet félretéve, én úgy hiszem, hogy ha vannak emberi lények más naprendszerben, akik eljutnak ide hozzánk, azok mindenképpen intelligensebbek nálunk, s vagy csak kíváncsiságból jönnek ide, vagy segítő szándékkal, azt semmiképpen sem hinném, hogy bántani akarnak bennünket, ha egyszer idejönnek. Igaz, ez csak az én naiv kis agyam elképzelése.:) Mit lehet tudni?:))
Köszönöm, hogy ennyi időt áldoztál írásomra, és ilyen sok tudás birtokába juthattam általad.
Szeretettel
Ida[/color]
[color=#006633]Kedves Titanil!
Köszönöm, hogy olvastad ezt a gyermekkori történetemet. Valójában nekem is csak az a különös az egészben, hogy annyira elevenen él bennem ez az emlék, s nincs rá magyarázat, hogy miért. Ugyanis mit sem tudtam a repülőtányérokról, amúgy meg olyan kicsi voltam még, hogy azt nem értem, hogyan emlékezhetek rá? Valójában, időközben a feledésbe merült, ha nem találkozom az újságban a fotóval, s nem ismerem fel, hogy ilyet láttam, talán soha eszembe sem jutott volna, hát hiszen a szüleim nem emlékeztek rá, minden bizonnyal azért, mert ők nem láttak semmit, hihették, hogy csak a gyermeki fantázia szüleménye. Valójában felnőttkorban jöttem rá, hogy valós alapja volt ennek a történetnek, s nem fantázia szüleménye. Bízom benne, hogy azok a bizonyos földönkívüliek, azóta már jobban elfelejtettek engem, mint én, azt a bizonyos jelenséget.:)
Köszönöm, hogy itt időztél nálam.
Szeretettel
Ida[/color]
Kedves Ida!
Meglepődve olvastam, hogy Neked gyerekkorodban ilyen különleges élményben volt részed. Sokat olvastam az UFÓ-król, de nem tudományosan, mint az előttem hozzászóló Katalin. Tőle sok ismeretet szereztem ezzel kapcsolatban.
Valójában én ilyent nem tapasztaltam, és valahogy úgy voltam vele, talán nem is igaz. Most, hogy olvastam írásodat, rádöbbentem, mégiscsak meglátogatnak bennünket földönkívüliek.
Még az 1960-as évek végén volt egy sorozat a harmadik évezred elejéről: Orion űrhajó volt a címe.
Most 2012-őt írunk, és visszaemlékezve erre a filmre, elgondolkodtam rajta, milyen sok minden megvalósult e filmből, amit akkor el sem tudtunk képzelni.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt az élményed, ami nagyon elgondolkodtatott.
Sok szeretettel: Titanil
[color=#006633]Kedves Katalin!
Te hozzám képest UFÓ szakértő vagy. Nem igazán tanulmányoztam őket, ezt, azt hallottam, különösebben nem érdekelt sosem. Abban egyetértettem édesapámmal, hogy esetleg minden naprendszerben található egy olyan bolygó, ahol van valamilyen formája az életnek. Hiszen miért csak mi lennénk ilyen kiváltságosok. És nyilván abban is van valami, hogy azok akik el tudnak jutni egy másik naprendszerbe, azok valószínűleg magasabb intelligenciával bírnak. Azon már sokszor eltöprengtem, hogy vajon miért maradt meg olyan élénken az emlékezetemben az a bizonyos eset, mert három-négy éves kor közötti lehettem, s abból a korból nem igazán emlékszem ennyire meghatározóan semmire, mint éppen erre az eseményre. Talán ez sem lehet véletlen.
Örülök, hogy olvastad, és hogy ilyen sok infó birtokába juttattál. Köszönöm szépen!
Szeretettel
Ida[/color]