A nagy ház zárt kapuja, ahol mi apróságok minden nap kíváncsian leskelődtünk, kinyílt, Előtte zord arccal kakastollas csendőrök álldogáltak. Alig múltam öt éves. Lelkemben ma sincs bocsánat, pedig nem én vétkeztem, a kíváncsiságom. Belém ivódott a kép, mint krisztusi lepelbe az arc.
A kinyílott kapun tömött sorokban emberek vánszorogtak, kabátjukon sárga csillag. Engem csak egy velem egykorú kislány érdekelt és az a sötétkék bársonyruha, hímzett gallérral, az a karba szorított baba. Irigyen bámultam, toporogtam, és mentem velük. Egyre csak kívántam, bárcsak enyém lenne az a bársonyruha, s az a hajas baba. Koszos, rongyos kis ruha rajtam – tekeredett irigység, óhaj, s fájdalom. Tudtam mi a halál, elvesztettem már apám, s anyám. Akkor még nem tudtam, hogy ők is arra menetelnek. Magasodott egy kéz, ami felett kakastoll lengett, alig láttam, olyan magasan. Fájt a szorítás, de kitaszított a sorból egy csendőr. Én még mindig mentem volna, de elestem, nem volt erőm felállni. Fájt a karom és irigy kis lelkem.
Ma már tudom mindenki félt, én nem! Szabad kis lényemben még csak szaladgált az értelem.
Folyt köv…
Írta: Tóth Jánosné
Kedves Adri!
Köszönöm, hogy olvastad.
Az első könyvemben dolgoztam fel a gyermekkori szomorú élményeimet. Folytatásokbam most jelent meg a harmadik könyvem az életem befejető részével Természetesen a versek is bőven kaptak mind ahárom könyvben – helyet.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
A könnyeimmel küzködve olvastam történetedet! Szeretettel üdvözöllek! Bobvos Skarba Adri:)
Kedves Róza.
Biztatásnak érzem soraid. Igyekszem hitelesen leírni a történeteim, akármilyen szomorú, vagy igazságtalanság történt velem. Egyenlőre csak egy- egy mozzanatát írom le, de gondolkodtam egy hosszabb elbeszélő kötetben is. Meglátom a fogadtatás milyen lesz és átdolgozom egy egésszé.
Sajnos sok hiteltelen gondolatot ültettek el a fiatalok fejében.
Megtiszteltél a gondolataiddal.
Szeretettel: Ica
Kedves Icu! Koromnál fogva (1950-ben születtem) csak hallomásból ismerem ezt a történetet. Igaz alig-alig tanítottak valamit erről az időről nekünk az iskolákban. Csak valamiért most lett fontos arról az időszakról emlékezni. Az is nagyon jó, hogy aki átélte ossza meg azokkal a hiteles történetet akik egyáltalán hajlandók befogadni ezeket az emlékeket. Ha az utolsó emlékező is eltűnik ebből a földi világból, már csak levéltárból fogjuk ismerni és csak annyit amennyit engednek megismerni arról a szörnyűségről. Persze én is és nagyon sokan tudjuk, hogy az emlékezés, nem fog megóvni minket és a gyerekeinket sem attól, hogy dolgok ne történjenek meg, Hisz ne feledjük, alig pár évre a Te emlékeidtől már megépültek az újabb táborok Recsken és sok helyen máshol az országban. És vitték a babát szorongató kislányokat és szüleiket a semmibe. Csak akkor a zászló színe volt más, de a gyűlölet ugyan abból a tőből fakadt, mint a Te emlékeidnek előidézőinek. Reménykedjünk, hogy a Te emlékeid és az én emlékeim elég lesznek arra, hogy megóvjuk szeretteinket. Várom a folytatást.
Szeretettel: Jártó Róza
Kedves Idám!
Sajnálom szinte, hogy ilyen szomorú a történetem, de folytatom.
Örültem neked: Ica
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm, hogy elolvastad történetemet. Lesz még folytatás, minden hétfőn.
Szeretettel: Ica
[color=#006633]Kedves Ica!
Nagyon megható, szívszorító történet.
Várom a folytatást!
Szeretettel
Ida[/color]
Kedves Ilona!
Visszaemlékező történeted eleje már kíváncsivá tett, ezért nagyon szívesen olvasnám a folytatást!
Szeretettel: Zsuzsa
🙂