Több nap kellett, hogy elteljen, mire rászánta magát, hogy elinduljon. Fogta az iratait, egy félliteres flakonba vizet eresztett. Megkent egy karéj kenyeret zsírral, megsózta, majd egy átlátszó zacskóba csomagolta. Ezeket is betette a reklámtáskájába. Ült még egy percet a hokedlin, de tudta, egyszer el kell indulnia. A fogasról leakasztva a kabátját, azt felvette. Aztán gondolva egyet, újra levette. A pulóvert is, és a szárítóról egy másikat, a zöld színűt vette elő.
Úgy érezte, hogy most, ebbe a másik felsőben rendezettebbnek néz ki. Megint felvette a kabátot. A sálat rátekerte a nyakára. Arra gondold, ha meghúzza jobban, akkor egy pár másodperc és nem kell elmennie itthonról. Akkor vége lenne mindennek.
De nem húzta meg, csak megigazgatta.
Elindult.
Igazából, még elég korán volt, de mivel nem volt pénze buszra, gyalog kellett mennie.
Arra is fel kellett készülnie, hogy lesznek helyek, ahol a hó még el sincs takarítva.
A csizmája meg lukas volt. Nem is lukas. A talpa vált el a szárától.
A közeli bevásárlóközpontban vett egy pillanatragasztót és avval ragasztotta össze.
Eddig jól tartott. Abba reménykedett, hogy ha nagyobb hóban kell mennie, azt is kibírja a csizmája.
Az is eszébe jutott a hosszú úton, hogy mit érzett, amikor megvette ezt a csizmát.
Újra átérezte azt a jó érzést, ami a fizetésvárás váltott ki. Akkor még dolgozott. Annak már több mint tizennégy hónapja. Azóta több mint ötven munkahelyen volt, de sehova se kellett. Pedig már a takarítói állást is elfogadta volna. A munkanélküli segély is elfogyott.
Az új szabályzók szerint csak három hónapra fizették. Innentől semmi.
A szomszédja mondta, hogy igényelhet aktívkorúak támogatását. Persze ez csak bizonyos feltételek mellett adható és az önkormányzat adja. Nem is igazán sok, épp csak annyi, hogy éhen ne haljon a gyerekkel. De mégiscsak több mint a semmi.
– A keveset meg be lehet osztani. Csak a semmit nem lehet – gondolta.
Igaz járna a gyerektartás is, ami tízezer forint lenne, de az utóbbi időbe, nem kapta. Ennek, ha jól utána gondol legalább négy – öt hónapja. Az a kis, tizenháromezer hétszáz forint családi pótlék, meg amit az állam ad bizony nem sok. Az óvodai térítés ebből majd ötezer forint. Szerencsére a gyereknek még nem kellett bérletet vennie a buszra, de így is épp elég kigazdálkodni a mindennapokat.
A fürdőbe nem is fűtenek. A konyhába, lavórban mosdanak. A gázon melegíti a vizet.
A gyerek nagyon élvezi így a fürdetést. Ő kevésbé. De a vízdíj és a vízmelegítés díja így minimálisra csökkent. A gázdíj, mármint a főzőgázé, meg általány. Mindegy mennyit fogyaszt mindig annyi. Ezért is fűt avval a konyhába.
Arra gondolt, hogy tán ésszerű lenne kivinni a kanapét oda és akkor a szobát is lezárhatnák. Még ezt átgondolja.
Ami biztos, hogy valamit tennie kell, hogy csökkentse a rezsi költségét.
Eddig jutott a gondolatsorral mikor megérkezett a hivatalhoz.
A közeli presszó ablakában megigazgatta a haját. Így lépet be a hivatal ajtaján.
Az előtérben kinézte a tájékoztatótábláról, hogy hova is kell mennie. Az már biztos, hogy a földszint. Ott az ajtókra ki volt függesztve, hogy melyik utcabeli kihez, melyik ügyintézőhöz tartozik. Ő a négyes irodához, egy Takácsné valamilyen Évához tartozott. Még az is oda volt írva, hogy az ügyintéző előadó. Nem mintha ez az információ mondott volna neki bármit is. Gyorsan körbe nézet, hogy hányadik a sorban. Úgy nézett ki, hogy ő a negyedik. Ha így nézzük nem is kell sokat várnia. Még nem volt nyolc óra.
Akkor kezdődött az ügyfélfogadás. Ott ülve, a sorára várva azt gondolta, hogy nem fogja megengedni az ügyintézőnek, hogy pökhendi legyen vele. Mégiscsak ő az ügyfél. Ő meg csak egy ügyintéző.
– Majd jól kiosztom, ha nem beszél velem rendesen. Meg ki is kérem magamnak. Mit képzel az a nő ott bent. Csak azért mert ideszorul, még nem beszélhet akárhogy egy ügyféllel. Mert hallotta ám, hogy milyenek ezek ott az ajtó mögött – gondolta.
Eddig jutott a gondolataival, amikor rákerült a sor.
Az ügyintéző kitárta az ajtót. Rendezett, és viszonylag egyszerű volt az öltözete. Szoknya, blúz és kardigán. A lábán fehér zokni és papucs volt. Kedvesen intett a kezével és maga elé engedve hellyel kínálta.
Már ezen is meglepődött.
A bátorító mosoly meg elég volt neki arra, hogy elmúljon az a görcs a gyomrából.
Elmondta, mért jött. Az ügyintéző bólogatott a fejével. Az asztalra előkészített nyomtatványokból kiemelve a megfelelőeket oda nyújtotta neki. Ceruzával ráírta, hogy a válaszok alátámasztására milyen bizonylatot kell csatolni.
– Nem kell azokkal sietni, ráér akkor is behozni, ha erre jár, de legkésőbb egy héten belül, és egy héten többször is 18 óráig van ügyintézés. De minél előbb vannak itt a bizonylatok annál előbb várható az ügy, így, – vagy úgy való lerendezése . mondta az ügyintéző.
Azt is beikszelte a nyomtatványon, hogy neki mit kell feltétlenül elhoznia.
– Ha nincs, ahol fénymásoljon, itt lefénymásolom az eredeti bizonylatokat. Természetesen az ügyintézésért nem kell fizetni – nézet rá biztatóan.
Mire végzett el is múlt a szorongása. Valami jó érzés vette birtokába az egész testét. Mosolygott, amikor kilépet az irodából. A nyomtatványokat összehajtotta négyfele és úgy tette be a táskába. Az utcán is mosolygott.
Elhaladva a presszó mellett, épp, csak oda pillantott az ablakra. Már jól elhaladt, mikor megtorpant. Visszalépet. Úgy féloldalt állva olvasta a cetlit, ami ki volt téve.
„ Takarítónői munkatársat keresek. Délelőttre, napi 4 órába. Fizetés megegyezés szerint.”
Hitetlenkedve olvasta az írást. Fellépet a lépcsőre és belépet a presszóba.
Úgy érezte, hogy most, ebbe a másik felsőben rendezettebbnek néz ki. Megint felvette a kabátot. A sálat rátekerte a nyakára. Arra gondold, ha meghúzza jobban, akkor egy pár másodperc és nem kell elmennie itthonról. Akkor vége lenne mindennek.
De nem húzta meg, csak megigazgatta.
Elindult.
Igazából, még elég korán volt, de mivel nem volt pénze buszra, gyalog kellett mennie.
Arra is fel kellett készülnie, hogy lesznek helyek, ahol a hó még el sincs takarítva.
A csizmája meg lukas volt. Nem is lukas. A talpa vált el a szárától.
A közeli bevásárlóközpontban vett egy pillanatragasztót és avval ragasztotta össze.
Eddig jól tartott. Abba reménykedett, hogy ha nagyobb hóban kell mennie, azt is kibírja a csizmája.
Az is eszébe jutott a hosszú úton, hogy mit érzett, amikor megvette ezt a csizmát.
Újra átérezte azt a jó érzést, ami a fizetésvárás váltott ki. Akkor még dolgozott. Annak már több mint tizennégy hónapja. Azóta több mint ötven munkahelyen volt, de sehova se kellett. Pedig már a takarítói állást is elfogadta volna. A munkanélküli segély is elfogyott.
Az új szabályzók szerint csak három hónapra fizették. Innentől semmi.
A szomszédja mondta, hogy igényelhet aktívkorúak támogatását. Persze ez csak bizonyos feltételek mellett adható és az önkormányzat adja. Nem is igazán sok, épp csak annyi, hogy éhen ne haljon a gyerekkel. De mégiscsak több mint a semmi.
– A keveset meg be lehet osztani. Csak a semmit nem lehet – gondolta.
Igaz járna a gyerektartás is, ami tízezer forint lenne, de az utóbbi időbe, nem kapta. Ennek, ha jól utána gondol legalább négy – öt hónapja. Az a kis, tizenháromezer hétszáz forint családi pótlék, meg amit az állam ad bizony nem sok. Az óvodai térítés ebből majd ötezer forint. Szerencsére a gyereknek még nem kellett bérletet vennie a buszra, de így is épp elég kigazdálkodni a mindennapokat.
A fürdőbe nem is fűtenek. A konyhába, lavórban mosdanak. A gázon melegíti a vizet.
A gyerek nagyon élvezi így a fürdetést. Ő kevésbé. De a vízdíj és a vízmelegítés díja így minimálisra csökkent. A gázdíj, mármint a főzőgázé, meg általány. Mindegy mennyit fogyaszt mindig annyi. Ezért is fűt avval a konyhába.
Arra gondolt, hogy tán ésszerű lenne kivinni a kanapét oda és akkor a szobát is lezárhatnák. Még ezt átgondolja.
Ami biztos, hogy valamit tennie kell, hogy csökkentse a rezsi költségét.
Eddig jutott a gondolatsorral mikor megérkezett a hivatalhoz.
A közeli presszó ablakában megigazgatta a haját. Így lépet be a hivatal ajtaján.
Az előtérben kinézte a tájékoztatótábláról, hogy hova is kell mennie. Az már biztos, hogy a földszint. Ott az ajtókra ki volt függesztve, hogy melyik utcabeli kihez, melyik ügyintézőhöz tartozik. Ő a négyes irodához, egy Takácsné valamilyen Évához tartozott. Még az is oda volt írva, hogy az ügyintéző előadó. Nem mintha ez az információ mondott volna neki bármit is. Gyorsan körbe nézet, hogy hányadik a sorban. Úgy nézett ki, hogy ő a negyedik. Ha így nézzük nem is kell sokat várnia. Még nem volt nyolc óra.
Akkor kezdődött az ügyfélfogadás. Ott ülve, a sorára várva azt gondolta, hogy nem fogja megengedni az ügyintézőnek, hogy pökhendi legyen vele. Mégiscsak ő az ügyfél. Ő meg csak egy ügyintéző.
– Majd jól kiosztom, ha nem beszél velem rendesen. Meg ki is kérem magamnak. Mit képzel az a nő ott bent. Csak azért mert ideszorul, még nem beszélhet akárhogy egy ügyféllel. Mert hallotta ám, hogy milyenek ezek ott az ajtó mögött – gondolta.
Eddig jutott a gondolataival, amikor rákerült a sor.
Az ügyintéző kitárta az ajtót. Rendezett, és viszonylag egyszerű volt az öltözete. Szoknya, blúz és kardigán. A lábán fehér zokni és papucs volt. Kedvesen intett a kezével és maga elé engedve hellyel kínálta.
Már ezen is meglepődött.
A bátorító mosoly meg elég volt neki arra, hogy elmúljon az a görcs a gyomrából.
Elmondta, mért jött. Az ügyintéző bólogatott a fejével. Az asztalra előkészített nyomtatványokból kiemelve a megfelelőeket oda nyújtotta neki. Ceruzával ráírta, hogy a válaszok alátámasztására milyen bizonylatot kell csatolni.
– Nem kell azokkal sietni, ráér akkor is behozni, ha erre jár, de legkésőbb egy héten belül, és egy héten többször is 18 óráig van ügyintézés. De minél előbb vannak itt a bizonylatok annál előbb várható az ügy, így, – vagy úgy való lerendezése . mondta az ügyintéző.
Azt is beikszelte a nyomtatványon, hogy neki mit kell feltétlenül elhoznia.
– Ha nincs, ahol fénymásoljon, itt lefénymásolom az eredeti bizonylatokat. Természetesen az ügyintézésért nem kell fizetni – nézet rá biztatóan.
Mire végzett el is múlt a szorongása. Valami jó érzés vette birtokába az egész testét. Mosolygott, amikor kilépet az irodából. A nyomtatványokat összehajtotta négyfele és úgy tette be a táskába. Az utcán is mosolygott.
Elhaladva a presszó mellett, épp, csak oda pillantott az ablakra. Már jól elhaladt, mikor megtorpant. Visszalépet. Úgy féloldalt állva olvasta a cetlit, ami ki volt téve.
„ Takarítónői munkatársat keresek. Délelőttre, napi 4 órába. Fizetés megegyezés szerint.”
Hitetlenkedve olvasta az írást. Fellépet a lépcsőre és belépet a presszóba.
Írta: Jártó Róza
Kedves Jégmadár!
Még nem volt alkalmam, hogy megköszönjem a hozzászólásod.
Köszönettel: Jártó Róza
Szeretem Böjte Csabát, de azért vitatkoznék vele. Soha ennyi rossz minőségű, a fogyasztói társadalomnak termelt szemét még nem lepte el a Kárpát-medencét, mint az elmúlt 20 évben és azt is, hogy az országban gyerekek tömegének csak napi egyszeri étel jut, sokan éheznek. Az eszement fogyasztói szokások megállítása nagyon fontos lenne, abban igaza van hogy nem kell félreverni a harangot, hanem a régi tradicionális fogyasztási szokásokra kellene visszatérni. Persze ehhez szükség lenne a jó minőségű tartós használati tárgyakra is, pld. Olyan cipőre, amit évekig hordhatsz és még javíthatod is a suszternél.
Sajnos a novella vége (ahogy az élet sem az) nem Happy End, mert valószínűleg a presszó takarítására 50-en jelentkeznek majd, és a tulajdonos ínség-bért fog fizetni bejelentett munkaviszony nélkül.
Kedves Péter!
Köszönöm a megértő, szép gondolatokat, amit kis írásomhoz írtál.
Szeretettel: Jártó Róza
Kedves Tibor!
Higgyünk a mesékben! Ne feled, a szegény pásztorfiúkból lesznek a királyfik, rosszabb esetben a király vejei. A kis háztartási alkalmazott Hamupipőkéből meg királynék!! És azt se feledd, hogy minden mesének van valóságalapja. Örülök, hogy olvastad kis történetem.
Szeretettel: /mami/
Kedves Zsuzsa!
Mint említettem itt, én (is) megtapasztaltam mindkét oldalt. Azt sem titkolom, hogy a kétségbeesés juttatott 47 évesen álláshoz. Akkor már majd 3 éve nem volt munkám. Annak ellenére sem kaptam, hogy mérlegképeskönyvelő voltam. Meg egy 7 éves gyerek anyukája, aki mindig éhes volt. A másik két gyerekem, a lányaim, több gyerekes anyukaként élték a minden napjaikat. Akkor írt ki pályázatot a hivatal erre a végzettségre. Én gyanútlanul elmentem. Illetve küldött a munkaügyi hivatal. Az ügyintéző, aki később munkatársam lett ráírta a papíromra, hogy az állás betelt. Akkor 12-e volt. A pályázat lejárta meg 15-e. Feljelentettem a hivatalt az ügyészségen. Illetve csak bementem és elmondtam az ügyésznek a panaszom. Kiderült, hogy ez, nem oda tartozik. De ha már ott voltam akkor felhívták a polgármestert és mit ád' Isten hétfőn már ott dolgoztam. Ezért is szoktam mondani, hogy merjünk lépni. Természetesen nem az ügyintézővel szájaskodni. Az amit tudd megtesz. Zsuzsa! Én mikor nem volt munkám, akkor eljártam napszámba, sőt takarítani is családokhoz. Meszelni házakhoz. Nekem ne mondja senki, hogy nem kap munkát. Kap. Csak még mindig nem él elég rosszul senki ahhoz, hogy elvállalja ezeket a munkákat. Dolgozni nem szégyen. És ha találunk munkát, bármilyet, onnan már lehet kitekinteni. Úgyhogy ne nekem mondja bárki, hogy könnyű neked, mert diplomás vagy. Nem az a lényeg, az a lényeg, hogy túlélő vagyok, ami bárki lehet csak akarni kell. A sült galambot se a fidesz, se az mszp nem fogja a szánkba tenni.
Kedves Zsuzsa! Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Jártó Róza
Kedves Róza!
Bár ritkán jutok el ide is, hogy olvashassam az alkotásokat, mindig nagyon szívesen olvasom megható emberi történeteidet. Ez is nagyon megható! Lám, az ügyintéző hölgy milyen előzékeny, udvarias, segítőkész volt a munkanélküli asszonnyal, és a hivatalból kijőve máris talált a kirakatban egy takarítónői állás-hirdetést! Talán lehet azt mondani, hogy nem csak a baj jön "tőstül", hanem néha a szerencse is!
Őszintén gratulálok, és örülök Böjte Csaba testvér idézetének bemásolásához. Már ezt is volt szerencsém olvasni. Aki optimistán áll a dolgokhoz, azt megsegíti a Jóisten is. Úgy is mondják: "Segíts magadon, Isten is megsegít!"
Szeretettel: Zsuzsa
🙂
Kedves Ary! Annyi "negatív" tartalmú írás kering mostanság mindenütt, hogy ha ezt olvassa egy nem idevaló ember azt gondolja rólunk, ez az ország maga a "pokol". Pedig dehogyis. Csak valahogy jobban el lehet adni egy negatív írást, mint azt ha igazat írunk. Persze azt elismerem, hogy jó sok időt kell fordítani ha hivatalba megy az ember. De azért lássuk már be, hogy ott, akkor nem vagyunk egyedül, és ezért megy el az időnk.
Köszönöm az olvasást.
Kedves Titanil!
Negatív hatás nem igazán létezik. Ha igen sosem azért, mert az ügyintéző, nem elég szakszerű, vagy mert tiszteletlen az ügyféllel. Ha így lenne másnap már nem lenne állása.
Köszönöm az olvasást.
Kedves Viola! Bizony így vagyunk mindnyájan, ha valaki elé kell járulnunk, aki így-vagy úgy de befolyásolja az életünk. A kiszolgáltatott embernél még-inkább jelenik meg ez.
Kedves Viola! Köszönöm az olvasást.
Kedves Gyula! Számomra megtiszteltetés, hogy olvastad kis írásom!
Szeretettel: Jártó Róza
Egy idézettel zárnám a gondolataimat:
• "Igen, folyamatosan félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúrázzunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében!"
/Böjte Csaba/
Kedves Róza!
Nagyon tetszik az írásod, őszinte, életszerű. Én már nem vagyok hasonló helyzetben, de bizonyos dolgok rám is illenek, ha valahova mennem kell. Ruhák cserélgetése, azután gyomorgörcs, idegesség minden ügyintézés, vagy megjelenés esetén.
Azért a végén jó lett volna megtudni, hogy elvállalta-e a takarítónői állást?
De sok helyre mentem én is régen állást keresni, – egy kisgyerekem volt, és özvegy voltam – amikor abbahagytam a pályámat. Amikor elolvasták az önéletrajzomat, leesett az álluk és nem vettek fel. Egy helyen meg is kérdezték: "és azon kívül, máshoz is ért?" Leforrázottan tántorogtam ki! Visszagondolni sem jó! Valóságos rémtörténet!
Szeretettel gratulálok: Viola
Kedves Róza!
Őszintén örülök, hogy ügyintézésed kellemes csalódással ért véget. Köszönöm, hogy megosztottad velünk, nekünk is jó napot szerezve írásoddal, mert bizony sokszor tapasztaltunk negatív hatást.
Gratulálok!
Sok szeretettel: Titanil
Kedves Mami!! szeretettel olvastam,hogy vannak még emberi emberek…Lexi
Kedves Lexi! Köszönöm, az olvasást.
Kedves Éva! Igen.! Egy emberi szó ereje!!! Köszönöm, hogy olvastad.
Kedves Tibor! Én megismertem mindkét oldalt. 47 éves koromig 1991 – 1996 08 hónapig több mint 3 év volt a munka nélkül töltött idő. Az se segített rajtam, hogy magasan képzett voltam, de már "öreg". Sehova se kellette. Aztán egy ki s ráhatással, de állást kaptam a polgármesteri hivatalba 47. évemben, mikor már majd éhen haltam a gyerekemmel együtt. Az ott 20-30-40 éve ücsörgő, nem egy még érettségivel sem rendelkező kolléga, bizony nem fogadott be engem a betolakodót. Én örülök, ennek a változásnak, hogy már senkinek se biztos az állása. Persze sokszor hangzik el ezeken a helyeken, hogy a "politika". Pedig egy közhivatalban annak aztán semmi köze. Épp tegnap olvastam, hogy a közös felsőoktatási felvételin kiderült, hogy a felvételizők zöme, még fogalmazni se tud, nem csak helyesen írni. Ugyan akkor egyre-másra olvasom, hogy a pedagógusok sztrájkolnak. Miért is?????? Az egyik hivatalba a jegyző kifüggesztette: A KÖZSZOLGÁTÓL ELVÁRHATÓ, HOGY MAGAS ERKÖLCSI SZINTEN ÁLLJON, MORÁLIS FELFOGÁSA KIFOGÁSTALAN, MAGATARTÁSA PÉLDAMUTATÓ LEGYEN. Végre valami elkezdődött. Kedves Tibor! Örültem, hogy olvastad kis írásom.
Szeretettel: Jártó Róza
Először azt hittem Róza drágám, hogy valami mesét akarsz elmondani nekünk, hiszen abban vannak hihetetlen dolgok. Később – visszagondolva a legutóbbi munkanélküli segélyem intézésére -, rá kellett jönnöm, hogy igazad van, velem is "emberként" foglalkoztak. Csak azt nem tudtam, miért, hiszen, eddig úgy parancsolgattak mindenkinek, mint a seregben. Azt hittem, "fejtágításon" ezt verték beléjük, s ebben a hitben jártam pecsételni hozzájuk. Majdnem hátast dobtam, mikor a múltkor az egyik volt ügyintéző is sorszámot húzott. Bizonyára nem ő az egyetlen, akit már lapátra tettek, és nem is az utolsó… Hiába, változik az idő, s vele az ügyintézők is.
Mai problémát leíró, kedves novella, gratulálok hozzá: Tibor
Nos, ilyen is van. S – úgy tűnik – egyik jóindulat görgeti magával a többi hasonlót. 🙂 Tetszett írásod. Éva
Drága barátnőm…ez nagyon jó…szeretettel olvastalak végre..Lexirózsa