Életképek a múltból – 2

Az irodaháztól nem messze volt a gazdaház. Ott kaptam lakást. A lakás két helyiségből állt. Beton padló volt mindkét helyiségben. Egy hatalmas, beépített, barna csempekályha pompázott a két helyiség között. Az első szobából, vagy helyiségből, kellett tüzelni és reményeim szerint befűtötte a két szobát. A belső szoba is jó nagy volt. Az ablaka is megfelelő, igaz az istállókra nyílott, de nem bántam. A lényeg az, hogy volt lakásom, és volt munkahelyem. Az első helyiségben az előző lakó ott hagyott egy aszalt és két hokedlit. A sezlon is ott maradt.
Én meszeléssel akartam kezdeni, de azt már elvégezte valaki. Fel is volt takarítva. Még megnéztem, hogy hogyan jutok vízhez és megkerestem a WC-t is, ami az udvar végében volt. Igaz minden lakásnak sajátja volt. Visszamenve, a lakás ajtót nyitva találtam. Meglepődtem, mert férfihangot hallottam belülről. Beléptem. Bálint Zoltán állt ott egy idősebb férfivel.
– Julika! Ugye hívhatom így? Bálint bácsi segíteni fog magának berendezkedni, beköltözni. Csak neki kell szólnia és ő majd intézkedik. Kocsiért, meg ilyesmiért. A boltokat is megmutatja és az iskolát és óvodát is. Ha valamit netalán nem kap meg az itteni boltban, akkor írja fel, majd Bálint meghozatja a városból. Apropó! Van elég pénze? Kaphat előleget. Az egyik irodából ide hozatok egy hűtőszekrényt. Jó kis Szaratov. De hármójuknak elég lesz. Ne aggódjon, mert itt senki se lop, erre Bálint fog ügyelni – nézett rám.
Én meg se tudtam szólalni. Megijedtem. A hír itt elég gyorsan száll. Arra gondoltam, hogy ennek a segítségnek vajon mi lesz az ára? Ezért is lepődtem meg mikor folytatta az agronómus.
– Magának velem nem lesz dolga, ezért is mondom el most. Hallottam érdeklődött utánam?

– Én ? Én nem. Se maga se más után. Igaz a munkaügyes beszélt magáról, de senki se kérdezte, se magáról, se másról.
–
– Julika! Szeretném, ha itt megbecsülné magát. Muszáj ide hoznia a gyerekeit is – kérdezte.

– Ne aggódjon agronómus elvtárs, aki ide hívatlanul jön be, az nem is igen fog kimenni. Legalábbis a saját lábán. Meg tudom védeni magam és a gyerekeimet is – néztem rá egyre kétségbe esetten.

– Bálint bácsi a másik lakásban lakik. Ő fog segíteni magának a beilleszkedésbe. Maga párttag?
– Az nem, de a szakszervezetnek tagja vagyok.

– Az jó, az nagyon jó – mondta és kiment a lakásomból.
Többet nem is találkoztam vele. Igaz néha láttam, de szerencsémre nem kellett vele se találkozni. Első ijedelmem, hogy nem lesz ingyen a segítsége, téves volt.
Bálint bácsi viszont tényleg nagy kincs lett. Egy idő után a segítsége nélkül már meg se tudtam volna lenni. Mivel hajnalban kezdtem a munkát reggel ő ébresztette a lányokat. Még a kakaójukat is megmelegítette. A gázpalackot is kicserélte. Tehát ami terhet le tudott a vállamról venni azt levette. Az a kis meleg étel, kis takarítás, kis mosás igazán nem volt nagy ár ezért a segítségért. A mosást amúgy is a jó öreg hajdú végezte. Én csak teregettem. A vasalást viszont elutasította Bálint bácsi.
Lassan berendezkedtem. Vettem a lányoknak TV-t is. Eszternek még egy Szokol rádiót is beszereztem.
Igazából a lányok beilleszkedése is jobban sikerült, mint vártam. Elejében még elég ellenségesen fogadtak minket a kis iskolában is. De mikor kiderült, hogy Eszter egy igazán okos, jól tanuló, illedelmes, a szülők is megenyhültek irányomban. Julit meg egyenesen imádták az óvodába. Egyedül azt sajnálta az óvónő, hogy csak pár hónapig jár hozzá a kislány.
Én minden nap dolgoztam a melegházban. Szezon volt. Igaz, hétvégén nem mindig kellett hajnalban mennem és inkább a vasárnap volt, amikor többet kellet dolgozni, mert akkor készítettük elő a hétfő hajnali szállításra a primőrt. Minden szombat délután, vagy a volt férjem, vagy a volt sógornőm megjelent. Sanyi a Ladával jött, Zsuzsa meg az olajosok dzsipjével és elvitték a két lányt. Vasárnap délután, de legkésőbb este meg visszahozták őket.
Sokat javított a megelőzött hírem miatti megítélésemen, hogy anyósom eljött, amikor beteg lett Juli és ő vitte az orvoshoz. Persze mindenkinek elmondta, hogy én egy angyal vagyok, és nagyon szeret, mint az unokái anyukáját. Arról azért bölcsen hallgatott, hogy mikor azok a történések voltak körülöttem, akkor ő sem állt mellém. Ő is Horváthnak hitt. Én meg azt értékeltem, hogy nem akart még jobban összetörni és nem engedte meg Sanyinak, hogy zaklasson a lányok miatt. Így a volt férjem nem is tett ellenem semmit. Avval is javított Sanyi az életemen, hogy többször mutatkozott velem a faluban, így a híres, pletykán szárnyaló hírharsona eldöntötte, hogy mi továbbra is egy pár vagyunk. Evvel megkímélve engem a kéretlen udvarlóktól is.
Igaz ő sem tudta volna megoldani a lányokkal az életét. Ezt rám hagyta.
Több mint egy hónap telt el így. Kezdtem megnyugodni.
Kemény élet várt rám és a lányaimra is itt, de legalább volt munkám és egy viszonylagos nyugalmam. Többre nem is vágytam.

Írta: Jártó Róza