Gyermekszáj

Avagy két kis történet az életből.

1. Az 1950-s évek végén történt.

Beszélnek-e vajon a csendes mindennapokról? Vagy csak a „történelem szereplőiről“? Ez a kis történet két kisfiúról szól. Testvérek voltak, körülbelül négy és öt évesek. Budapesten éltek, értelmiségi családban, az 1950-s évek végén. Ami nem jelentett luxust, egyáltalán nem, csak egyetemet végzett szülőket, és albérleti szobákat. Meg azt, hogy apa is, anya is dolgoztak. A gyerekeknek a levegőzés a játszótér volt, de legalább oda kimehettek, mert nem volt már lövöldözés. Béke volt. Jött a nyár, s vele a két gyereknek egy nagy élmény: egy hétre lementek anyával falura. Falu. Mi az, hogy falu? Tudja az a kisgyerek, aki csak képeskönyvből ismeri? Mikor megérkeztek, anya rögtön beszédbe elegyedett a rég-nem-látott rokon nénivel, őket meg kiküldték a kertbe. „Menjetek, szaladgáljatok nyugodtan, jót tesz majd nektek egy kis napsütés!“
Még egy félóra sem telt el, a két gyerek nagyon titokzatos képpel megjelent a szobában. Odaszaladtak az anyjukhoz, és akarták vinni kifelé a kertbe. „Nem látjátok, hogy most beszélgetünk? Mi az olyan fontos?“ Nem bírták magukban tartani a nagy csodát: „Képzeld, anya, valaki teleaggatott egy egész fát cseresznyével!“

2. Az 1980-s évek végén történt.

Egy programozó házaspár kisgyerekkel ment ki egy évre „Nyugatra“ dolgozni. Sokkal jobb munkafeltételeik voltak, mint Budapesten, ahol még nem volt általános, hogy mindenkinek van otthon saját gépe. A gyerek akkoriban tanult járni, beszélni, a számítógép természetes társa lett az ő életének is.
Mikor visszajöttek Pestre, végre a nagymamának is jutott egy kicsi a gyerekből. A szülők keményen dolgoztak, de a kisfiút a nagyi mindennap korán elhozta az óvodából, s együtt töltötték a délutánokat.Egyik este, mikor a mama hazaérkezett, érezte, hogy valami feszültség van a levegőben. Megkérdezte a kisfiát: „Valami bajod van? Mi történt?“ A gyerek kicsit durcásan felelte: „A nagyi azt akarja velem elhitetni, hogy az egér az egy állat!“

“Gyermekszáj” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Zsuzsa,
    én városi gyerek voltam, bizony vágytam volna egy cseresznyefára! De: mennyit változott a világ a gyerekkorunk óta! Mi minden lesz természetes már az unokánknak, ami nekünk még ismeretlen volt?
    Örülök, hogy olvastál,
    Márta
    😉

  2. Kedves Márta

    Igaz, hogy rövid, de nagyon kedves és érdekes két történetet olvashattam Tőled! Gratulálok!
    Én, mint valamikori tanyasi kislány szívesen emlékszem vissza a gyermekkoromra, amikor az óriásra nőtt cseresznyefa tetejéről néztünk szét a "világba" és ettük a fáról a cseresznyét. Sajnálom is a nagyvárosba született gyermekeket, akik nem tudják ezt a kellemes élményt átélni. No meg azt, hogy elhiggyék, hogy az egér eredetileg mégis csak egy állatka!

    Szeretettel: Zsuzsa
    🙂

Szólj hozzá!