A taxi csikorogva állt meg az étterem előtt. A közeli templom éppen akkor ütötte el az este tízet.
Fizettem, és beléptem az étterem előterébe. Az üvegajtón át jól láttam, hogy tömve van, ember, ember hátán, a nagy kofferjaimnak egy talpalatnyi hely sincs, pedig szívesen ledobtam volna valamelyik asztal mellé, és rohantam volna leereszteni a „fáradt gőzt.”
Már a pályaudvaron kellett volna, de hiába kerestem a nyilvános WC-t nem találtam. Pedig biztosan volt valahol, csak hát a nagy sietségben valahogy elkerültem. Hiába, ilyen az élet…
Csomagjaimat az előtérben hagytam, és benyitottam az étterembe, ahol a két kis szűk ajtót azonnal észrevettem. Gondoltam, a főnökkel ráérek később is diskurálni, most vészhelyzet van, s mielőtt még becsöppenne a nadrágomba, könnyítenem kell magamon.
A bal oldali keskeny ajtóra „BUAM” volt írva. Nem tudtam, mit jelent, de azt igen, hogy nekem „HERREN” – feliratú ajtó kellene! Rápillantottam a jobb oldalira, melyen „MÄDL” volt feltüntetve.
A fenébe! Ha legalább az egyiken „FRAUEN” díszelgett volna, akkor meg lettem volna mentve, hiszen az, az ajtó nem nekem szól.
Most mit csináljak? Amilyen szerencsétlen vagyok, tuti, hogy a rossz ajtót fogom kinyitni, márpedig, akkor lesz itt sikongatás, meg kurvaanyázás orrvérzésig…
Mit fog majd a jövendőbeli főnököm szólni? Hogy megjött a munkatársa kelet–Európából, egy vadember, egy kukkoló féreg! Lehet, hogy azonnal ki is rúg…
Persze, az is megeshet, hogy ez a két ajtó nem WC, hanem mondjuk más, pl: takarítószeres, vagy pincelejárat, esetleg valami raktár. Mivel a német nyelvet ekkor még alapfokon sem beszéltem, mindent el tudtam képzelni ezekről, a feliratokról. De akkor hol van a WC? Valahova csak kell menni a vendégeknek, legfeljebb én nem látom a tömegtől az ajtót. Óvatosan körbejártam a helyiséget. Találtam is néhány ajtót, mint például: „KÜCHE”, erről tudtam, hogy a konyha, aztán egy másikra „KELLER” volt írva, nos, ez vezetett a pincébe, a harmadik, – s egyben az utolsón –, „ZUM BIERGARTEN” feliratú tábla volt felcsavarozva, ez ugye, a kerthelyiségre nyílt. De hol van a WC?
Fizettem, és beléptem az étterem előterébe. Az üvegajtón át jól láttam, hogy tömve van, ember, ember hátán, a nagy kofferjaimnak egy talpalatnyi hely sincs, pedig szívesen ledobtam volna valamelyik asztal mellé, és rohantam volna leereszteni a „fáradt gőzt.”
Már a pályaudvaron kellett volna, de hiába kerestem a nyilvános WC-t nem találtam. Pedig biztosan volt valahol, csak hát a nagy sietségben valahogy elkerültem. Hiába, ilyen az élet…
Csomagjaimat az előtérben hagytam, és benyitottam az étterembe, ahol a két kis szűk ajtót azonnal észrevettem. Gondoltam, a főnökkel ráérek később is diskurálni, most vészhelyzet van, s mielőtt még becsöppenne a nadrágomba, könnyítenem kell magamon.
A bal oldali keskeny ajtóra „BUAM” volt írva. Nem tudtam, mit jelent, de azt igen, hogy nekem „HERREN” – feliratú ajtó kellene! Rápillantottam a jobb oldalira, melyen „MÄDL” volt feltüntetve.
A fenébe! Ha legalább az egyiken „FRAUEN” díszelgett volna, akkor meg lettem volna mentve, hiszen az, az ajtó nem nekem szól.
Most mit csináljak? Amilyen szerencsétlen vagyok, tuti, hogy a rossz ajtót fogom kinyitni, márpedig, akkor lesz itt sikongatás, meg kurvaanyázás orrvérzésig…
Mit fog majd a jövendőbeli főnököm szólni? Hogy megjött a munkatársa kelet–Európából, egy vadember, egy kukkoló féreg! Lehet, hogy azonnal ki is rúg…
Persze, az is megeshet, hogy ez a két ajtó nem WC, hanem mondjuk más, pl: takarítószeres, vagy pincelejárat, esetleg valami raktár. Mivel a német nyelvet ekkor még alapfokon sem beszéltem, mindent el tudtam képzelni ezekről, a feliratokról. De akkor hol van a WC? Valahova csak kell menni a vendégeknek, legfeljebb én nem látom a tömegtől az ajtót. Óvatosan körbejártam a helyiséget. Találtam is néhány ajtót, mint például: „KÜCHE”, erről tudtam, hogy a konyha, aztán egy másikra „KELLER” volt írva, nos, ez vezetett a pincébe, a harmadik, – s egyben az utolsón –, „ZUM BIERGARTEN” feliratú tábla volt felcsavarozva, ez ugye, a kerthelyiségre nyílt. De hol van a WC?
Logikus, hogy a két keskeny ajtó lehetett, amely közül az előbb nem tudtam választani. Araszoljak vissza? Várjak, míg valaki bemegy valamelyik ajtón? És, ha 10 percig senki se lép be egyikbe sem, akkor szégyenszemre itt fogok a nadrágomba vizelni! Mi legyen most, már nem bírom tovább…
Óvatosan kisompolyogtam a kerthelyiségbe.
Az épület oldala jótékony sötétségbe burkolózott…
Winczheim Rekord kötet sorozata korlátozott példányszámban még megrendelhető!
Kötetenként és egyben is a 7 könyv.
A kötetekről részletesen kiadvány rovatunkban, az Egyéni kiadványoknál, a 3., oldalon!:
Kedves Tibor,
a válaszodra reagálva: nem kell ezt "pofára esésnek" érzékelni; akármilyen sokat tud valaki, mindig több, amit nem tud. En például (az évek során) az ausztrál kollégám angolját sokkal könnyebben értettem, mint egy tiroli kollega németjét. Svájci kollégám nem volt, az gondolom, még nehezebb lett volna.
Üdv
Márta
Kedves Lilapetunia!
Igazad van a szavak jelentésével kapcsolatban. A "pofára esés" számomra azért volt olyan nagy abban a pillanatban, mert én már lehúztam 3 évet a volt NDK-ban, s bár Magdeburg megye határos Bajorországgal, a nyelvezet még csak nem is hasonlít egymásra. De nem csak ez az érdekes (és ezt már Katalinkának írom), hanem, hogy a bajorok tök természetesnek veszik, hogy aki hozzájuk megy, tanuljon meg bajorul! Ne az irodalmi németet (hochdeutsch), az őket nem érdekli, hanem a helyi nyelvet (bayerisch/bórisch).
Márpedig a történet München délnyugati kerületében Pasingban játszódott, s utólag is hálás vagyok a sörkertet sötétbe burkoló platánfáknak…
Köszi a hozzászólásokat: Tibor
Kedves Tibor! Mit tagadjam, szeretem az élet által írt meséidet. Örülök, hogy "legyezed ezeket és megosztod velünk! Örömmel olvastam írásod.
Szeretettel: Róza
Kedves Tibor!
Itt is szívesen és örömmel olvastam ezt a kis történetet, ami már ismerős egyik kötetedből!
Én ugyan csak angolt tanultam, de nem tudom miért a Buam és Madl valahogy mégis ismerősnek tűnt előttem, mert nem tudom már melyik nyelven van a magyar kiejtés szerint a "métyhön", de hasonlít a Madl-ra, ami azt jelenti, hogy Hölgy, vagy (nő?).
Gondolom, később már nem kellett a "fáradt gőzt" a kerthelyiség egyik eldugott szegletében "kiereszteni". Hiszen tudom, hogy sokáig dolgoztál Németországban.
(Hozzáteszem, hogy az én Niki lányom is már egy hónapja dolgozik Németországban, Stuttgartban. Csak a Jóisten tudja, mikor fogom újra látni.)
Szeretettel: Zsuzsa
🙂
Gondolom, azóta már sikerült megfejteni a feliratok rejtélyét. Buam — fiúk, Mädl — lányok.
A Bua a Junge, Bub (stb.) szavaknak egy lokális változata, föleg Eszak-Bajorországban és Ausztria több tartományában használják.
🙂