Casting

Kora reggel, rendhagyó módon, a városszéli, harmattól gyöngyös, zöld fűvel borított Kántor dombon tartották a válogatást. – Valamikor a Kántor család tulajdona volt, és libákat legeltették rajta. –A castingra csak nőket hívtak, 30 éves korig. Nem voltunk sokan, úgy körülbelül 20-an. A rendező pár szóval elmondta mit vár tőlünk: játszunk bármit, ami jön, egyedül, vagy csoportosan, csak magunkra figyeljünk.
Könnyed, pasztellszínű, különféle hosszúságú ruhákban beszélgettünk, sétáltunk, egy-egy tánc mozdulatot téve, vagy éppen ledőltem egy kidőlt faragott kőre, nyújtózkodva, kacéran húztam fel szoknyámat, a bokámról. Csak sejtetni akartam, hogy itt most egy fiatal nő kezd ki az éppen arra sétáló egymásba karoló rendezővel – és asszisztensével.
Észrevettem tetszett nekik a mozdulat, és a mód, ahogyan előadtam.
Kell ez a munka! Kell!
Addig ütöm a vasat, míg meleg, és hirtelen ötlettől fogva, tánclépésekre fakadva, elkaptam jobbról, balról, egy-egy lány kezét, és szememmel jeleztem tegyék ők is ezt, míg mindannyian, mint egy hosszú színes szalag hajladoztunk, és futottunk körbe-karikába. Én vezettem a sort, hol lefelé futva, hol dombnak föl, a kora reggeli szellő emelgette habos szoknyáinkat. Most már a sarumat is ledobtam, és hagytam, hogy magával ragadjon a kellemes, szinte kéjes érzés, hogy testem szabadjára engedtem, a mozdulatoknak. Úgy táncolok, bolondozok a ruha bőségét kihasználva, mint egy pillangó.
Magam is meglepődtem produkciómon, melyet a hajnali napsütés, ruhánkról visszaverődő fénye, – a talpunk alatt harmatos fű csiklandozva – hajtott előre. Önfeledten adtam át magam a természetes mozgásnak.
Már csak egyedül táncoltam, forogtam, a lányok is leálltak, csodálkozva bámultak rám, és a kamerások is engem figyeltek. Taps hangja térítette eszméltem. A rendező, és utána munkatársai is, ütötték egymáshoz tenyerüket. Egyszerre csak már mindenki tapsolni kezdett. Pihegve tértem magamhoz ebből az elragadtatásból.
Bokáig érő fehér ruhám, amin a spirál alakban sárga hímzett virágokból alkotott széles csík csigavonalban futott körbe, még lágyan hullámzott testem körül.
Lehuppanva, és pihegve, a pillanat nyújtotta a felhevülésre, jólesett a szellő. Piruló arcomat a nap felé fordítottam, és nem törődve a tapssal, hagytam, hogy a reggeli friss harmatos ózondús virágillat szabadítsa meg a tüdőmet fojtogató forró levegőtől.
A közeli fákon pacsirták üzentek egymásnak hívogatóan, éles, édes daluk éppen illett ehhez a pillanathoz.
Lassan magamhoz térve, szemem a sikert kereste a rendező arcán, és megtaláltam…