Csillaghullás

Összes megtekintés: 947 

Bodri a tarka-barka, szeleburdi kiskutya vidáman futkározott, a hátsó kert árnyas fái alatt. A napocska elköszönt már és nyugovóra tért. Megjelentek az égen az első kíváncsi csillagok, beragyogva a szürkület félhomályát.
Kisgazdám, gyere gyorsan, ezt látnod kell. Nézd csak, hullnak a fényes csillagok az égről – kiáltott izgatottan Bodri, gazdijának.
Mi történt Bodrikám, miért lármázol ily nagyon? – sietett Vivien, ki a kertbe kutyuskájához.
Nézd szegény csillagokat gazdikám, potyognak le az égről, jaj, mi lehet ennek az oka, talán nem tudnak kapaszkodni eléggé, vagy elszédültek netán? – hüledezett Bodri.
Amint kilépett Vivien ezen a szép őszi estén a ház mögötti árnyas kertbe, valóban látni lehetett a hullócsillagokat, amint hosszú fénycsóvát maguk mögött hagyva pottyantak le egymás után az esti félhomályban. Kiskutyája Bodri, szájtátva csodálkozott ezen, hiszen ilyet ő még nem látott eddig, kicsiny élete során.
Kisgazdám, te tudod, miért esnek le ezek a gyönyörű fényes csillagocskák az égboltról?- kérdezte a kíváncsi kutyusunk.
Bizony, tudom az okát kiskutyám, ha jó leszel és csendben maradsz, akkor el is mesélem neked a történetét.
Jó leszek gazdi, ígérem, – válaszolta Bodri, pedig, ez neki nagyon sok erőfeszítésébe került, hiszen egy örök izgő-mozgó kutyusnak csendben maradni, nem is olyan egyszerű dolog.
Ez a történet – kezdte a meséjét Vivien – a réges-régi időben kezdődött. Abban az időben, amikor még éjszaka korom sötét honolt mindenütt, csak nappal sütött az életet adó napocska. Nem volt egyetlen pislákoló csillag sem az égen, a hold meg még hátat fordított a földnek és csak a gonosz korom- sötétség uralkodott mindenütt a világon éjszaka. Az emberek és az állatok napnyugtával aludni tértek, mert éjjel az orrukig sem láttak, így aztán nem merték elhagyni a házaikat.
Csak a tündéreknek volt lámpásuk a szárnyacskáik alatt a tündérvilágban, egyedül ők láthattak éjszaka. Élt akkoriban két kis tündérlány, Tündér Anci és Tündér Manci, nagyon eleven tündérgyermekek voltak. Édesapjuk a Tündérkirály, számtalanszor korholta őket, ne barangoljanak el Tündérországból, mert kialszik a lámpájuk és elvesztik a varázserejüket, ha az emberek világába tévednek és a felkelő napsugár ott éri őket.
Tényleg volt varázserejük a tündéreknek, finom csokoládét is tudtak volna varázsolni nekem?- vágott közbe Bodri /peresze megint a hasára gondolva/
Bodrikám, bizony volt ám varázserejük a tündéreknek, méghozzá nem is akármilyen, azonban csokoládét még ők sem tudtak varázsolni, mert akkoriban még nem ismerték a csoki receptjét. Azonban, belőled békakomát tudtak volna varázsolni, olyan mérhetetlen varázserővel rendelkeztek.
Jó akkor, ha csokit nem varázsolnak, mond tovább a mesét gazdikám – duzzogott, csalódottan Bodri.
Rendben folytatom a történetet, de ha mindig közbeszólsz, soha nem tudod meg, miért is esnek le azok a szegény kis csillagok az égből. A két mihaszna kis tündérlány, Tündér Anci és Manci, nem a szófogadásáról voltak híresek, ezért természetesen mentek a fejük után, nem törődve semmiféle veszéllyel. Miután leszállt az est, a két kis kópé tündérlány manó Peti barátjuk társaságában, tündérország kapuját elhagyva, bemerészkedett az emberek világába. Kicsi lámpásaikkal világítva, osontak hárman a hetedhét erdő fái között. Nem éreztek félelmet, hiszen azt sem tudták mi fán terem félni valamitől, ezért aztán kackiásan röpködtek, ugrándoztak, egyik ágról a másikra. Amint így fickándoztak, egyszer csak a tisztás közepén megpillantottak egy takaros kis házikót.
Anci, kopogjunk be a házikóba, nézzük csak meg, ki lakik odabenn – suttogta Manci.
Jó, nem bánom, de te mész előre, mert én inkább tartom a lámpást –óvatoskodott Anci.
Úgy is tettek, elöl ment Manci, utána Anci, majd manó Peti zárta a sort. Óvatosan haladtak előre, egészen az ajtóig. Ott aztán tanakodtak egy sort, azután koppant kettőt a kis ház tölgyfa ajtaja.
Kisvártatva, egy vékony lányka hang szólt ki a szobából.
Ki van odakinn, a szurok sötétben, mert akárki is vagy úgysem látlak, menj tovább. Nekem nincs fénysugaram, mint a napnak, hogy megvilágítsam az arcod, ezért kérlek, távozz és térj nyugovóra, mint a többi emberfia.
Nem kell félned tőlünk, mi a jóságos tündérek vagyunk. Lámpácskáinkkal világítani is tudunk, gyere ki bátran nem bántunk téged – válaszolta, határozottan Anci.
Ne vicceljetek velem, tündérek nem is léteznek, a sötétben meg mindenki azt mond, amit akar, de nem szép dolog ám becsapni a szegény embert! – méltatlankodott bentről egy éles lánykahang.
Ha nem hiszed, nyisd ki az ajtót és meglátod, hogy igazat mondunk –válaszolta, Manci.
Kisvártatva, nyikorogva feltárult az ajtó és egy kócos szöszi kislány fejecske jelent meg az ajtónyílásban. Hunyorogva, szemét dörzsölve, lépett ki a tündérek elé. Amint megpillantotta a kis jövevényeket a lámpás fényénél, égszínkék szeme kikerekedett a csodálkozástól és meglepetten így szólt:
Hát ti kik vagytok? Én még soha nem láttalak benneteket a faluban. Olyan fényesen ragyogtok, mint amikor a napocska az ablaküvegre csillagocskákat varázsol. Valóban ti lennétek a tündérek? Had nézzelek meg jobban benneteket. Mi az a fényes a kezetekben? Majdnem olyan világosságot csinál, mint a napocska, hogy lehet ez? Hiszen nektek szárnyacskátok is van, kivéve annak a kicsi valaminek mellettetek. Így néznek ki a tündérek? –tette fel egymás után a kérdéseit a kislány. Milyen világosságot tudtok csinálni, jaj, de érdekes!
A mi nevünk Tündér Anci és Tündér Manci Tündérországból – mutatkoztak be a huncut tündérek és itt mellettünk pedig manó Petit láthatod. Békés szándékkal jöttünk, szeretnénk megismerni benneteket, de nem maradhatunk ám sokáig. Napfelkeltéig vissza kell érnünk Tündérországba, mert jó atyánk a tündérkirály ezt a lelkünkre kötötte. Miért van nálatok sötét, nem világít a lámpásotok? – kérdezték a tündérek a kislánytól.
Mi az a lámpás? – kérdezte a kislány.
Ez a világító, fényes valami itt a kezünkben – felelték a tündérek szinte egyszerre. Nektek nincs ilyen, csillogó gömbötök?
Sajnos mi nem ismerünk ilyen micsodát, csak a napocskát, de ő meg ilyenkor alszik a nagy hegy mögött. Ezért éjszaka nem is tudunk a szabadban lenni, mert az orrunkig sem látunk, olyan sötétség van. A napocska viszont csak nappal süt. Ez a mi nagy problémánk.
Nagyon sajnálunk benneteket, de sajnos, nem tudjuk nektek adni a lámpácskáinkat, mert a mi fényünk, a szárnyacskáinkban rejtőzik. Azt viszont megígérem, hogy holnap megint eljövünk és világítunk neked – ígérte Manci.
Köszönöm szépen tündérkék, ti tényleg jóságosak vagytok. Jaj, de még a nevem sem árultam el. Én pöttöm Panna vagyok és kistestvéremmel, valamint a szüleimmel lakom, ebben az erdei házikóban. Bármikor szívesen látlak benneteket, holnap feltétlen gyertek el megint. De csitt, csendesen, ez legyen a mi nagy titkunk.
Azzal máris indulniuk kellett a tündérlányoknak, mert a napocska első sugarai nyaldosni kezdték a domboldal tetején őrködő óriás fenyőfa csúcsát. Tudták ,ha a felkelő nap itt éri őket, bizony elvesztik a fényerejüket örökre, így aztán ugyancsak iparkodniuk kellett. Azonnal felröppentek kis szárnyaikkal, Manó Petit, hónaljon ragadták és meg sem álltak Tündérország kapujáig. Egész úton azon törték a fejecskéjüket, hogyan tudnának segíteni, Pöttöm Pannának és az embereknek, hogy ne kelljen örök sötétségbe élniük minden éjszaka. Minél magasabbra repültek, annál nagyobb lett a fényük. Amint a magasból lenézett Anci a földre repülés közben, a homlokához csapott és így szólt
Manci, van egy óriási ötletem, hogyan segítsünk az embereken!
Mond, gyorsan Anci ne csigázz tovább, ki vele!- sürgette a kócos tündérlány.
Mi lenne, ha megkérnék jó apánkat, engedje meg nekünk, hogy minden este felröppenhessünk, a magas égbe, tudod ahol a madár sem jár és onnan világítsunk az embereknek- lelkesedett Anci tündérlány.
Nagyon jó ötleted van testvérkém, ugyanakkor, nem gondolod, hogy ketten keveset tudnánk világítani?- aggodalmaskodott Manci.
Erre is gondoltam. Nem csak ketten lennénk, hanem sokan. A tündérek közül biztosan szívesen jönnének velünk.
Alig léptek be a tündérpalotába, máris édesapjuk elé járultak, óriási ötletükkel. Mesélték, egymás szavába vágva, merre jártak, kivel találkoztak, milyen nagy bajban vannak az emberek a földi világba. Végül előadták a nagy embermentő ötletüket. Szegény öreg Tündérkirály nem győzte követni őket az élménybeszámoló hallgatása során. Amikor már végleg kifogytak a mondókájukból, királyi apjuk így szólt hozzájuk:
Végig hallgattalak benneteket gyermekeim. Bevallom, eléggé meglepődtem, min töritek a fejeteket, de amint átgondoltam a dolgot, rájöttem, nagyon jószívű segítőkész tündérgyermekeim vagytok és hajlandó vagyok segítséget nyújtani a rászorulóknak veletek együtt. Már rég óta gondolkodom, hogyan segítsek az embereken, mert már tudomást szereztem erről az égető óriási gondjukról, de eddig még nem találtam rá megoldást. Erre jöttök ti kis csemetéim az ötletetekkel és már meg is született a megoldás, nagyon büszke vagyok rátok. Most már csak azt kell kitalálnunk, hogyan valósítsuk meg, mert azért ezt alaposan át kell gondolnunk- ráncolta homlokát a tündérek királya.
Tündérapánk, egyet sem aggódj, a megoldás a következő: Sok-sok tündér egymás után felröppen a hatalmas fekete égboltra, úgy, hogy az egész világot be tudja világítani. Magasra emeli a lámpását és ragyogtatja egész éjjel, egészen addig, amíg a napocska fel nem kel az ágyából. Természetesen mi fogunk először felröppenni, mert a mi lámpásunk a legfényesebb. A többieknek majd odafenn megmondjuk, merre menjenek – okoskodott Anci.
Rendben van gyermekeim, segítsetek az embereknek, de azt kikötöm, hogy minden évben egyszer ősszel, haza kell látogatnotok és helyettetek másik tündérek mennek szolgálatot teljesíteni. Rendben lesz így?- kérdezte az öreg király.
Holnap szeretnénk is indulni, összeszedjük a holminkat és már mehetünk is- lelkendezett Anci tündérlány.
Nagyon fáj az öreg szívem, amiért nem foglak látni benneteket hosszú ideig, de tudom, hogy nemes cselekedetet hajtotok végre, amiért nagyon büszke vagyok az én tündér gyermekeimre. Igazi, nemes, királyi tett, amit ti kedves gyermekeim vállaltok az emberfiakért- büszkélkedett az öreg király.
Nem is vesztegették az idejüket tovább a tündércsemeték, búcsút vettek édesapjuktól, barátaiktól, az egész tündérvilágtól, meg persze Peti manótól és röppentek egymás után fel a magas levegő- égbe, hogy elfoglalják őrhelyeiket. Mire eljött az este, már minden tündér a saját posztján ragyogott. Pöttöm Panna az este közeledtével izgatottan várta már újdonsült barátait a kis ház előtti tisztáson. Már el sem jönnek, gondolta magában, biztosan nem is voltak igazi tündérek. Már éppen be akart menni a házikóba, amikor felragyogott egy szikrázó fénysugár az égen és beragyogta az egész környéket. Panna felnézett az égre és még a szája is tátva maradt a csodálkozástól, amikor megpillantotta az égen újdonsült kis barátját, tündér Mancit, aki bőszen integetett felé.
Milyen gyönyörű fényes vagy Manci tündér, köszönöm, hogy beváltottad az ígéreted és világítasz nekünk. Olyan fényes, vagy mint amikor a napocska rávilágít az üveghegyre, úgy ragyogsz, mint egy csillag. Ezért hát legyen a neved Est-hajnal csillag! Az a másik fényesség ott északon, csak nem, Anci tündér?- kérdezte álmélkodva Pöttöm Panna.
De bizony Anci ragyog ott északon – válaszolta Manci.
Akkor ő meg, legyen mondjuk a Sarki csillag – nevezte el Anci tündért is kis barátjuk. Ugye, azért örökké nem maradtok az égen, néha meglátogattok engem?- kérlelte barátait.
Ígérem neked, Pöttöm Panna, minden évben ősszel, amikor már hullnak a falevelek, meglátogatunk téged- kiáltotta a messzeségből Manci, barátjának.
Azóta minden évben ősszel, hazalátogatnak a kis tündérek, akik fényes csillagként ragyognak esténként az égen. Amikor ősszel csillaghullást láttok, bizony a tündérek látogatnak vissza, tündérországba, meglátogatni édesapjukat.
Bodri, szájtátva hallgatta eddig kisgazdája meséjét. Egész idő alatt egy hang nem sok, annyi sem hagyta el pici száját, annyira lenyűgözték a hallottak. Aztán felocsúdott és már záporoztak is a szavai.
Kisgazdám, akkor most már tudom, hogy azok a csillagocskák, amelyet szaladnak le az égről, bizony, tündérek. Megyek is gyorsan a kertbe, hátha engem is meglátogatnak a tündérkék – aztán egy szökellő ugrással máris a kertben termett a kis kópé és kíváncsian fürkészte az égboltot.
Jó ideje le nem vette szemét a csillagokról, de csak nem jött az ő kis tündére. Hiába hullottak sorba le az égről egymás után őt senki sem kereste, egyetlen tündérke sem szólította a nevét. Éppen feladni készült a várakozást, amikor a nagy fenyőfa csúcsáról fénysugár világította be a tisztást. Bodri izgatottan ágaskodott a két kis lábára, hogy jobban lássa, vajon melyik tündérke lehet? – ki vagy te szépséges csillag-tündér, csak nem Tündér Ancihoz van szerencsém?- kérdezte hunyorogva Bodri.
Bizony én vagyok Tündér Anci – válaszolta egy csilingelő hangocska. Kisvártatva Bodri elé reppent egy aranyhajú tündérlány világító szárnyacskákkal. Hallottam, fentről a magas égből, hogy szeretnél velem találkozni. Éppen hazafelé tartok tündérapámhoz, gondoltam előbb téged látogatlak meg, mert már nagyon sokat hallottam felőled. Kíváncsi voltam, tényleg olyan kíváncsi, bátor és okos kiskutyus vagy e, mint ahogyan a madarak csiripelik? Úgy látom igazat meséltek azok a madárkák, mert nem ijedtél meg tőlem, sőt bátran és türelmesen vártál rám. Viszont nem maradhatok sokáig, mert vár rám tündér országban tündérapám, de ígérem jövőre is erre veszem utam- búcsúzott a kis csillagtündér Bodritól.
Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan felröppent a tündérke, fénylő szárnyacskáival és pillanatok alatt eltűnt a látóhatárról. Bodri, még akkor is integetett a kis csillag tündér után, amikor már az utolsó fénysugarat is elnyelte a messze távol és nagyot sóhajtott. Most már tudom milyen igaz mesét mondott nekem az én kisgazdám, hiszen saját szememmel láthattam a legszebb csillag tündért. Bizony nagyon szerencsésnek mondhatom magam, amiért megtudtam az okát, miért is hullnak azok a szép fényes csillagok az égről. Holnap feltétlen elmesélem a legjobb barátomnak, Pamacsnak, had legyen ő is tudós kiskutya. Bölcselkedett magában a huncut tarka-barka kutyus, majd magára húzta, puha meleg takaróját és mély álomba szenderedett.

“Csillaghullás” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!