Ebéd utáni kenyér

Összes megtekintés: 523 

Két tíz éves gyerek ment déltájban hazafelé az iskolából. Beszélgettek, miközben az egyikük egy karéj kenyeret evett magában. Az idő őszies volt, a fák hullajtották a leveleiket. András azt mondta Zolinak:
– Szép dolog ám a szerelem!
– Az biztos!
– Én szerelmes típus vagyok! – mondta András
miközben a kenyeret majszolta
– Én nem annyira! – mondta Zoli
– Ez az élet rendje! – okoskodott András
Mikor egy sarokhoz értek – hol el kellett válnia útjuknak, átölelték egymást s mentek hazafelé. Zoli fáradt volt, ahogy hazaért. Apja éppen sepregette a folyosót.
Este, vacsora idején kettesben eszegettek s az Apa így szólt fiához:
– Nehéz időket élünk s te sokszor hazahozod a kimaradt szendvicseket. Mások a kukából kiveszik a kenyeret. Egyél rendesen, különben huszonöt évesen kimégy a temetőbe.
Zoli meghunyászkodva hallgatta apja szavait. Anyja Júlia most Görögországban volt. Ott pihente ki a munkahelyi fáradalmakat. Postás volt. Másnap ismét kettesben ment haza Zoli és András s Zoli ismét üres kenyeret forgatott a kezében. Most apja is érte akart menni s nagyot nézett azon, mikor meglátta András kezében az üres kenyeret. Majd mikor elköszöntek egymástól s apja kísérte őt tovább hazafelé. Otthon, miután tanultak megint este lett s Dezső az apa arca felettébb komor.
– Emlékszel, mit mondtam tegnap?
– Igen, apa
– Láttam amint az a gyerek a kenyeret majszolta. Azt hittem csak hallucinálok. Ette az üres kenyeret s tudod mit mondok? Le a kalappal előtte! Hogy is hívják?
– András, Szűcs András!
– Na, hát igen… Szóval ilyen világ van, nem véletlenül mondtam.
Pedig Makaiék szegények voltak. Makai Zoltán úgy érezte kavarognak benne a gondolatok s érzelmek. Elgondolkodott apja szavain, ki munkásember volt, asztalos. S nem volt természetesen sok a keresete. Júliával a feleségével épp hogy megéltek. Zoli tévézés helyett hamar lefeküdt. Apja is, nagy volt most a munkahelyén a hajtás.
Másnap ismét együtt ment haza a két kis gézengúz. Most András nem evett semmit. Az ebéddel jóllaktak. Zoli sokáig a hazafelé vezető úton nem merte megkérdezni, de végül csak kikívánkozott belőle:
– Te miért eszel üres kenyeret hazafelé?
– Nem tudom. Rossz szokás.
– Mi is az apád foglalkozása?
– Egy bank főmunkatársa
Zoli enyhén szólva elképedt. Majd elköszöntek. Zoli nem is tudta hogy meglepettségében köpjön-e vagy nyeljen?
– Tehát gazdagok a szülei – gondolta magában
– S a kenyeret meg majszolja hazafelé. Az én apám meg asztalos s én ezt mégse teszem. Ilyen világot élünk tényleg.
S hamarosan befordult az utca sarkába, ahol lakott.

Szólj hozzá!