A Királyerdei Huncut Manó húsvéti meséje

Összes megtekintés: 111 

Királyerdei Huncut Manó néhány éve, kényszerűségből vált vándor kerti manóból letelepedett házi manóvá, amikor egyik huncut csínytevése közben lelepleződött a ház egyik lakója, egy ember-lány előtt. A legfőbb manó törvény szerint, a vándorélet végét jelenti, ha az ember megpillantja a manót. Ő pontosan így járt pórul.
Azonban, a manók leghuncutabbika nem bánta meg, hogy ott kell élnie a királyerdei házban, mert jól érezte magát. Az ember-lány kedves volt vele, az ember-gyerekkel összebarátkoztak, és a kerti rózsák virágzását felügyelő Rózsa Angyalkával is sokat mókáztak. A nevéhez híven, tovább huncutkodott. Az volt a szerencséje, hogy csínytevéseivel sosem bántott meg senkit, kicsit borsot tört ugyan mások orra alá, de csak apró, vidám huncutságok formájában. Nem is haragudtak rá igazán, inkább végül együtt nevettek vele.

Az egyik tavaszi délutánon egyedül volt a házban, unatkozva lógatta a lábát a konyhapulton ülve, és azon gondolkodott, mit tüntethetne el szem elöl, amit azután az emberek hosszasan keresgélnek majd. Ekkor érkezett haza a lány, kezében egy dobozzal. Huncut Manót nagyon érdekelte, hogy mi lehet a dobozban, amelynek az oldalán lukak voltak. A lány figyelmeztette Manót, hogy ne kíváncsiskodjon, majd indult a dolgára. Amint látótávolságon kívül került, Manó már szaladt is az ajtóban hagyott nagy dobozhoz. Mivel érdekes hangokat hallott kiszűrődni, bekukucskált az egyik lukon. Hirtelen felbukkant belülről egy piros szem, Huncut Manó úgy megijedt, hogy fenékre huppant. A piros szem gazdája is rémült lehetett, mert eltűnt a látótérből. Huncut Manó feltápászkodott, összeszedte bátorságát, és egy másik lukhoz ment, ezúttal ott nézett bele a dobozba. Egy kicsi, fehér, hosszú fülű pamacsot látott a legtávolabbi sarokba húzódva remegni.

Nem volt ideje töprengeni rajta, hogy mi lehet az, mert kis barátja érkezett haza a nagyival, akit Manó azért kedvelt, mert mindig finom süteményeket kapott tőle. Már előre örült, hogy ember-gyerekkel jót játszhat, és nagyi talán megint meglepi őt valami finomsággal. A hazaérkezők viszont amint észrevették a dobozt, rögtön csak arra figyeltek. A kisfiú izgatottan kiáltott fel, amikor belenézett: ;kis nyuszi!; Már nyúlt is érte, és becézgetve simogatta. A lány is előkerült, és megkérdezte kisembert, hogy van-e kedve megetetni a nyuszit. Kisfia lelkesen bólogatott. Mivel úgy tűnt, róla mindenki megfeledkezett, Manó az orrát szomorúan lógatva ment a lány után a konyhába, hogy megnézze, mit adnak enni az új jövevénynek. A pultra került egy répa, és egy káposzta. A lány éppen a megfelelő kést kereste, amikor Huncut Manó úgy döntött, hogy akcióba lép. Odaosont, és a répát elvonszolta, majd eldugta a rádió mögé. A lány visszafordult és a zöldség hűlt helyére bámult. Manó jót nevetett az arckifejezésén, amikor meghallotta, hogy kis barátja hívja őt. Mielőtt kérdőre vonhatták volna, már el is szaladt, és örömmel fogadta, hogy a kisfiú megmutatta neki a nyuszit, aki tulajdonképpen a mozgó kis orrával, és a nagy első fogaival mókás és aranyos volt. Barátja még arra is megkérte, hogy együtt gondoljanak ki neki egy ráillő nevet. A felnőtt emberek nem értették a manó-nyelvet, de a gyerekek igen, ezért a nagyi nagyokat nézett, amikor ők ketten hangosan kacagtak, ahogyan vicces neveket próbálgattak. Huncut Manónak már a nyelvén volt a következő ötlet, amikor meglátta, hogy a lány haragosan közelít, fenyegetve integet felé kezében a répával. Gyorsan felmászott a kisfiú zsebébe és ott várta meg, amíg elterelődik róla a figyelem. Közben elszégyellte magát, a csínytevés miatt, hiszen a nyuszi megérdemelte a finomságot. Kis barátja pedig mókázni hívta, megosztotta vele az új jövevény miatti örömét. Fölösleges volt a féltékenysége. Erősen törte a fejét, hogy az előző ötlet újra felbukkanjon, és így valamicskét helyre hozhassa a huncutságát. Miközben a félénk nyuszit etették, hirtelen diadalmasan felkiáltott: ;Vattacuki;. Ez a kisfiúnak is tetszett, hiszen cuki is volt, és hasonlított egy adag fehér vattacukorra. Így végül bűnbánó Huncut Manó lett a fehér puha pamacs névadója. Sőt, még hosszúfülű ketrecének elrendezésében is segített, és közben nem dugott el semmit. Ráadásul megígérte kis barátjának, hogy ezentúl segít majd neki Vattacuki gondozásában.

Következő délután, az ebéd utáni csendes-pihenő idején, ember-gyerek még aludt, Rózsa Angyalka varázspálcájával a kártékony bogarakat kergette a kertben, így Huncut Manó magányában egy újabb szórakoztató huncutságon törte a fejét. Kilesett a konyhába, és érdeklődve figyelte, ahogy a lány színes vízben fürdet meg tojásokat, illetve különböző mintákat rajzol rájuk. Amikor észrevette a kíváncsiskodó Manót odaszólt neki, hogy ő is kaphat majd egy hímes tojást, ha nem huncutkodik. Huncut Manó teljesen elképedt, amiért azt várják tőle, hogy nevével ellentétesen viselkedjen. A tojások nagyon tetszettek neki, de előre tudta, hogy képtelen teljesíteni a kérést, ezért úgy döntött, szerez egyet magának. Megvárta, amíg a lány bemegy a kamrába, akkor odaszaladt a kosárkához, és kiválasztotta magának a legszebb frissen festett tojást. Nekiveselkedett, de a kicsi Manónak túl nehéz volt a tojás ahhoz, hogy az ölébe cipelje magához szorítva, dülöngélve nem sokáig jutott. De nem adta fel, letette a konyhapultra, és gyorsan az egyik biztos búvóhelye felé görgette, piros csíkot hagyva, amerre ment. Mikor megérkezett, végig nézett magán, és akkor vette észre, hogy szép fehér ingecskéjét megfogta a festék, és most érdekes foltok éktelenkedtek rajta. A lány a nyomokat látva észrevette, hogy itt bizony újabb csínytevés történt. De amikor Manó előkerült, nem tudott rá haragudni. Olyan mókásan festett a tojást csenő huncutkodó, hogy inkább nagyot kacagott rajta, és Huncut Manó vidáman csatlakozott hozzá, jóízűen tudott saját magán nevetni.

A hímes tojásokról eszébe jutott, hogy előző évben is volt ilyen ünnep, de hiába törte a fejét, nem jött rá a nevére. Arra viszont emlékezett, hogy jó móka volt. Kis barátjával tartott, amikor a lányt szódásszifonból fröcskölték le, és a szomszéd kislányokat szagos vízzel spriccelték. Támadt egy jó ötlete, és sietett a kertbe. Rózsa Angyalkával úgy sugdolóztak cinkosan, mint akik készülnek valamire. Reggel aztán büszkén tette le kis barátja elé az üvegcsét, amelyet Angyalkától kapott. Majd összedugták fejüket, és jó kis versikét költöttek. A lánynak fülig ért a szája, amikor a kisfiú vigyorogva szavalta Huncut Manóval közösen kiötlött locsoló rímeiket:

A kicsi Rózsa Angyalka
Illatos vizét nekem adta.
Meglocsolom a szép lányokat,
Zsebembe kérem a tojásokat!
Nem baj, ha nincsen nagy ajándék,
Arcomra két puszi talán elég.

Kapott is két cuppanós puszit, és mosolyogva kívántak egymásnak boldog húsvétot! Huncut Manó pedig a homlokára csapott, hát persze, így hívják ezt a kedves ünnepet. Neki is járt még egy hímes tojást, de amikor el akart szaladni vele, és hirtelen megfordulva Vattacukival találta szemben magát, az ijedtségtől és a lendülettől ismét fenékre huppant. A következő pillanatban gyorsan talpra szökkent, megsimogatta a kis nyuszi fejét, mintha mi sem történt volna. Mindenki nagyot nevetett. Igazán jó móka volt az a húsvét!

Szólj hozzá!