Ámor négylábon

Eliza szomorúan sétálgatott a Csónakázó tó körül. Gondolataitól, érzéseitől képtelen volt szabadulni. Pedig menekült volna, nagyon messze, az egész eddigi életét hátrahagyva. Oda, ahol, senki nem ismerte még a nevét sem.
– Hiányzik! – suttogta halkan, a lágyan ringatózó szélnek, majd helyet foglalt egy kopottas kis padon – Nagyon hiányzik!
Talán a könnyei is megeredtek volna, ha az elmúlt években nem folytak volna már ezerszer, és nem fejlesztette volna tökélyre érzéseinek az eltitkolását. Így már csak ott sírt, ahol senki se látta, ahogy a mondás is tartotta.
Emlékeiben merengve, nézte, a vízen táncoló fénysugarakat, és talán mosolygott. Bár lehet csak gúnyos arcrándulása volt. Hiszen azt sem tudta megmondani, hogy a három évvel ezelőtti, szívében őrzött emlékek, egyáltalán igazak voltak – e? Hiszen az az ember, mit is tett érte? Semmit! Kedves, szerethető szavai sosem párosultak cselekvéssel. Tudta, hogy a szíve becsapta! De mégis hitt! Mert lehet, hogy a szíve egész életében becsapta, ám igencsak nehezére esett ellene cselekednie. Szinte belülről felemésztette, ha csak az eszére hallgatott. Ezért évekkel ezelőtt kockáztatott. Igen, nagyot kockáztatott! Hát meg is fizette az árát! Egyedül maradt. Hogy megbánta- e? Nem! Mert csak is ez a lépés vihette előbbre az életét. Habár elviselhetetlen fájdalommal, és tehetetlenséggel párosult ennek a következménye, akkor is meg kellett tennie!

– Ma van az a nap, augusztus 8. – szomorúan ismételgette a dátumot. – augusztus 8.
Örökre belevésődött az agyába, és még – inkább a szívébe. Annak az embernek biztos semmit sem jelentett, de neki, mindent. Egy olyan különleges találkozás napja volt ez, amikor az értelmetlen is értelmet nyert. Ekkor jött rá Eliza, hogy eme ember, a legfontosabb számára ezen a világon. Ahogy így magányosan ücsörgött, telefonjának a csengőhangjára lett figyelmes.
– Szia Eliza! – kedvesen üdvözölte őt egy közeli ismerőse.
– Szia Anita! De rég beszéltünk! Köszi, hogy visszahívtál! Mi újság veled?
– Szia! Csak pár percem van, de láttam, hogy kerestél. Minden rendben?
– Igen, persze… – válaszolta szűkszavúan a nő.
– Jövőhéten talizhatunk, ha van kedved, és persze, ha Ádám sem bánja.
Eliza nagyot sóhajtott:
– Már nem vagyunk együtt. – vágta rá, amitől Anita kínosan érezte magát.
– Nem tudtam, bocsi! Mégis mi történt?
– Áh, semmi baj! Már jó pár éve!
– Jó pár éve? De akkor miért nem kerestél? Biztos megcsalt az a szemét, mi?
– Nem! Dehogyis! Ádám a legédesebb férfi, akit ismerek! Ha majd ráérsz, elmesélek mindent.
– Oké! De jól vagy, amúgy?
Eliza nagyot nyelt, hogy hangjából ne lehessen kivenni mély bánatát.
– Igen – ennyit bírt csak kinyögni.
– Akkor hívlak, mikor fussunk össze! Addig is légy jó! Most mennem kell, szia!
– Szia! – Eliza lehangoltan tette le a telefont, de kicsit jobb kedvű lett, mert észrevette, hogy egy gyönyörű, fehér, hosszú-szőrű eb ült előtte, és ártatlan szemekkel várta, hogy figyeljen rá. Úgy nézett ki, mint egy amerikai eszkimó kutya. – Hello, te kis cukorfalat! – Eliza megszólította, erre kedvesen ugatni kezdett – Mondani akarsz valamit? – mint egy csecsemőhöz, úgy beszélt hozzá, miközben boldogan borzolta a selymes bundáját.
– Eliza! – ekkor a nő egy gyengéd hangra lett figyelmes. Egész teste beleremegett. Ő volt, az az ember. A férfi megsimogatta kedvenc háziállatát – Biztos megismerte a hangod!
– A hangom? Ámor? – szólította nevén a kutyát, aki erre megnyalta a nő kezét. – Te sokkal szebb vagy, mint a képeken, amit a gazdid küldött rólad.
– Igen, ő az! – helyeselt a férfi – A hangfelvételről, amit kaptam szülinapomra, arról ismerte fel.
– Azt se tudtam, hogy meghallgattad- e? – a férfi szavai melegséggel töltötte el a nő szívét – Jó látni! Azt gondoltam, hogy többé már nem találkozunk. Hiszen ez sosem volt az erősségünk! – mindketten nevettek, aztán némán elmerültek egymás tekintetében. Eliza már sok évvel ezelőtt elengedte őt, de most mégis érezte, hogy a szíve ismét cserben hagyta.
– És minden rendben? Ti, jól vagytok? – törte meg a csöndet a férfi.
– ; Ti? Ádámra érti. Mit mondjak neki? ; gondolta magában a nő. Tanácstalan volt – Igen – majd így felelt. Ez a férfi, négy évvel ezelőtt, éppen elég fájdalmat okozott neki azzal, hogy szó nélkül kilépett az életéből. Elizának sem lehetőséget, sem időt nem adott, hogy döntsön, hogy kit választ. Nyilvánvalóan viszonzatlanul szerette őt, és félreértette a szándékait. Ezért nem látta okát elmondani, hogy Ádámmal már nagyon régen szakított. Attól félt, hogy a férfi reakcióját, hidegségét, vagy közönyét, képtelen lenne elviselni. Amúgy is már hosszú ideje nem volt része az életének.
– Az remek. – ebben a két szóban benne volt az összes csalódottság, látszott, hogy nem erre a válaszra számított – Ne haragudj, hogy megint eltűntem!
– Semmi baj, Gábor! Már megszoktam – rezzenéstelen arccal hazudott a férfi arcába, mintha csak gyakorolta volna. Még, hogy megszokta? Dehogyis! Azt az ürességet, és kínzó fájdalmat, amit maga mögött hagyott, sosem tudta megszokni. Elviselni, eltűrni igen, de teljesen összetört. Ahogy itt állt előtte, már biztos volt benne, hogy Gábort örökké szeretni fogja. Hogy miért? Arra nem talált magyarázatot. Miért volt mindenkinél különlegesebb a számára? Fogalma sem volt róla. De minden álmában és képzeletében ő szerepelt. Mindenkit hozzá hasonlított. – Veled … veled is minden oké?
– Persze, mi baj történhetne velem! Én mindig jól vagyok. – a férfi is hazudott. Ő, amúgy is egész életében ezt tette. Mindig elrejtette valódi érzéseit. Csak egy álarcot mutatott, senkivel sem tudott őszinte lenni. – Most megyek! Ámor is türelmetlen. – és a kutyáját használta ürügyként, hogy ismét elmenekülhessen. – Gyere, Ámor! Ámor! – a kutya csak Elizát bámulta, ügyet sem vetve gazdájára. – Ámor, gyere már! – a férfi ekkor nyakörvénél húzni akarta, mire az eb, nyüszítve szaggatni kezdte a ruháját, mint akit marasztalásra akart bírni. -Ámor! Mit csinálsz?
Eliza ijedten rohant oda, hogy nem sérült -e meg.
– Nincs gond? Nem harapott meg? A pulcsid, basszus! – Eliza egyszer csak mereven bámulni kezdte a férfi karját, ahol a kutya megrángatta. Csak néhány ruhafoszlány takarta, így teljesen olvashatóvá vált egy rátetovált dátum: 2018. 08. 08. A férfi gyorsan el akarta húzni a kezét, de tudta, hogy már késő. Rémülten bámult a nőre, aki most az egyszer, nem törődve a következményekkel, magához húzta, mint amikor valakit megmentenek, hogy el ne üsse az autó. Ebben a pillanatban, mintha megállt volna az idő, vagy maga az élet. Egy szikrázó villámlás látszott, amit kísért egy eget rengető mennydörgés, de őket kicsit sem zavarta. Némán ölelték egymást, miközben a rájuk zúdúló eső nem kímélte őket.
– Jó, hogy itt vagy! – suttogta a nő fülébe, amitől Eliza libabőrössé vált. A férfi felnézett az égre – Bár látom az égiek még most sem pártolják a kapcsolatunkat – mondta nevetve, majd még jobban átkarolta Eliza derekát. Még a nő szívverését is hallotta. Bár ez nem is volt meglepő, mert elég hangosan kalapált neki. Mire feleszméltek, már kellően bőrig áztak, ezért gyorsan menedék után néztek. Szerencsére a pad, ahol előtte Eliza is ücsörgött, egy kis beálló alatt volt. Ámor boldogan csaholva várta már őket. Gyorsan megrázta magát, gazdájára fröcskölve a cseppeket.

A pár leült egymás kezét fogva. Aztán Eliza a próbálta kipréselni a vizet a hajából.
– Miért nem mondtál semmit? – vonta kérdőre a férfit. – Hallani szeretném az igazságot!
Habár Gábor, örök némaságot fogadott ezzel kapcsolatban, mégis ahogy Eliza csillogó szemekkel meredt rá, erőt adott neki, ezért kiöntötte a szívét. Nehezen ugyan, de belekezdett mondanivalójába:
– Csak azt akartam, hogy boldog legyél! Még ha nem is velem! Látod, nem vagyok annyira önző, mint hitted! Mindig őszinte voltam hozzád, és ami köztünk történt, a több órás telefonbeszélgetések, hogy neked minidig mindent elmondhattam a családomról, az életemről… Ha tudnád, hogy mennyit jelentett nekem. Többre vágytam, mint barátság. De hát ott volt Ádám, vagyis van. És tudod jól, hogy ezt az utat már bejártam Krisztivel. Aki kikészített, mert azt hittem elhagyja a férjét miattam. Hiszen meséltem! Aztán jöttél te. Nem akartam megint csalódni. Olyan volt mintha párkapcsolatba élnénk, de ez csak illúzió volt. A szívem mélyén mindig éreztem valamit irántad, és amikor tudtam, hogy túl közel engedtelek, akkor megijedtem a jövőtől, és ellöktelek. Megbántottalak, tudom! Szégyenlem is magam emiatt, mert nem ezt érdemelted! De teljesen összezavarodtam! Azt sem tudtam akkor még, hányadán állok veled. Nagyon sok időnek kellett eltelnie mire rájöttem, hogy – elveszve Eliza szemeinek csodálatos kékségében, vallomást tett – szeretlek! De Ádám …- Eliza rátapasztotta ujjait a férfi szájára.
– Nekem már csak te vagy! Én is szeretlek! -majd kicsit lehúzta sötétkék felsőjének cipzárját, és a nyakába viselt medálra mutatott, amin ez állt – Gábor örökké.

“Ámor négylábon” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Kata!

    Köszönöm, hogy ezt is olvastad! 🙂 Ez egy egyszerű romantikus történet, amivel a szívek megdobogtatása a cél! 🙂

    Szeretettel: (f)

    Kata

  2. Kedves Kata!

    Ez nagyon jó volt! Főleg, hogy Ádám neve először tévútra vezetett. De pont így volt jó, hogy a vége felé derüljön csak ki, hogy Eliza kit is szeret! Nagyon ügyesen összehoztad ezt a romantikus történetet!

    Szeretettel gratulálok:
    Kata (f)

  3. Kedves Rita!

    Köszönöm, hogy ismét nálam jártál. Jó néha ilyen szépeket írni, még ha sok valóságtartalma nincs is. 🙂

    Szeretettel: (f)

    Kata

  4. Kedves Kata!

    Nagyon tetszett a novellád. Olyan jó, mikor az derül ki, hogy két ember igazán és őszintén szereti egymást.Érdekfeszítő volt és gördülékeny.

    Szeretettel: Rita(f)

  5. Kedves Babu!

    Köszönöm, hogy gyakran olvasod írásaimat! 🙂 Kérlek, tartsd meg jó szokásodat! 😉 Hozzászólásodnak is nagyon örültem!
    Igen, ez most nem annyira fordulatos, inkább csak egy egyszerű szerelmi történet akart lenni, amit én is bármikor jó szívvel elolvashatok. Szüksége volt a lelkemnek rá.

    Szeretettel: (f)

    Kata

  6. Kedves Kata!
    Nagy szeretettel olvastam szépséges ,romantikus írásodat!
    Milyen jó,hogy vannak novellák ahol happy end lesz a
    történet vége.Mindig félek ,hogy rossz a vége !;)

    Nagyon szépen görgetted a történteket ,élmény volt olvasni!
    Sok szeretettel…..Babu(f)

Szólj hozzá!