Száraz pitypang

Soha nem gondoltam, hogy felnőttként ilyen nehéz az élet. Tiniként már alig vártam, hogy felnőjek, hogy ne kelljen már hallgatnom a húgom hisztijeit és egyedül lehessek, hiszen akkor már a szüleim nem parancsolnak nekem és a saját életem kovácsa lehetek. Azonban elég hamar elmúlt a varázs. Nem így képzeltem el az életemet érett fiatalként. Minden este átgondoltam a napjaimat, hogy mit rontottam el, amiért ilyen boldogtalan vagyok. Egyedül éltem és senki de zavart, de mégsem voltam boldog. Egyik este éppen telihold volt és nem tudtam aludni. Kimentem a teraszra és gyönyörködtem a csillagokban. Becsuktam a szemem és eszembe jutott az a pillanat, amikor kislányként szaladgáltam a kertben és határtalanul boldog voltam. Vidám kacagást kezdtem el hallani. A virágos réten találtam magam, ahol önfeledtül játszottam.
-Nézd anya egy pitypang – mosolyogva néztem anyukámra, odaszaladtam a virághoz és elfújtam.
A pitypang elszáradt szirmai úgy szálltak el egymás után a szélben, mint a bodorság az életemből az évek során. Nagyon lázadó voltam és elég hamar elköltöztem otthonról, mert nem tudtam elviselni, hogy minden a húgom körül forog.
Az emlékek sorozatát a telefoncsörgés szakította meg. Rohantam, hogy felvegyem és kíváncsi voltam, hogy ki kereshet ráadásul az éjszaka közepén.
-Halló?- beszóltam a telefonba.
-Szia, Beatrix, kérlek ne haragudj, hogy ilyen késő zavarlak, de tudnod kell egy nagyon fontos dologról- a vonal túlsó végén a húgom hangját véltem felfedezni. Csodálkoztam a hívásán, mert a legutóbbi veszekedésünk óta nem beszéltünk. Akkor azonban eléggé nyugtalannak tűnt, sőt már a könnyeivel is küszködött.
-Hédi minden rendben van? – kérdeztem bizakodva, de akkor már tudtam, hogy valami baj van.
Végig hallgattam a húgom sírós hangját és elejtettem a telefonomat. Egyetlen egy hang sem jött ki a torkomon. Sírni akartam, de nem tudtam. Azonnal rohantam a szüleim házához. Amikor megérkeztem egyenesen Hédi karjaiba mentem.
-Miért? – csakis ez az egy szó jött ki a torkomon.
Teljesen összeomlottam azokban a percekben. Nem tudtam elhinni, hogy nincs többé anyukám. A húgom ölelése vigasztal valamilyen szinten, de a sírásom minden egyes csalódásomat tükrözte. Nem is tudom, hogy meddig voltam a karjai rabja. Az idillt a bácsikánk szakította meg.
– Nézd, haragudjatok lányok. Beatrix ez a tied.- egy fehér borítékot nyújtott egyenesen felém, amin az én nevem volt. Azonnal felismertem anyukám írását.
Ránéztem a húgomra, de ő csak bólintott egyet és magamra hagytak a levéllel. Féltem kinyitni. Tudtam, hogy anya írta nekem. Ismét eszembe jutott az a kislány, aki a réten játszott az anyukájával és kinyitottam a levelet.

;Drága kislányom, Beatrix!
Tudom, hogy nem én voltam a legjobb édesanya, de igyekeztem mindig a kedvedben járni. Mindenkinek vannak hibái, beleértve engem is. Talán akkor rontottam el, amikor nem mutattam ki eléggé a szeretetemet. Ahogy cseperedtél, egyre távolabb kerültünk egymástól. Éppen a levélírás előtt jutott eszembe az a pillanat, amikor kislányként szaladgáltál a réten. Tündéri kislány voltál, aki egy aprócska virágnak is örült. Tiniként azonban valami megváltozott benned. Lehetséges, hogy Hédi születése volt rád, rossz hatással, de én igyekeztem egyformán figyelni rátok. Amikor elköltöztél itthonról, akkor a lelkem egy része is elment veled. Aztán már egyre kevesebbet és kevesebbet tudtunk rólad. Eleinte mérges voltam rád, de mára már teljesen elmúlt. Kérlek, kislányom gondoskodj a húgodról, mert neki már csak te maradtál. Nagyon szeretlek és kérlek, bocsásd meg, hogy olyan anya voltam amilyen.
Vigyázzatok magatokra
Anya;
Az utolsó sorokat már alig láttam a könnyeimtől. Rájöttem, hogy miért voltam boldogtalan. Hiába meg volt mindenem, de az élet legfontosabb értéke hiányzott, a SZERETET. Azonnal behívtam a húgomat és bocsánatot kértem tőle. A szívemet teljesen megtöltöttem a húgom iránti szeretettel. Ismét annak a kislánynak éreztem magam, aki a legkisebb apróságnak is örült.

“Száraz pitypang” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Zsanett!
    A.profilkép alapján látom milyen fiatal is vagy. Talán, mint a fiaim…
    Szomorú, hogy a sors valahol megíródik, nem tudjuk megváltoztatni.
    Csak annyit még: Olvasd el nagyon sokszor: Ratkó József: Zsoltár anyámnak című versét.
    Üdvözöllek szeretettel: Klári

Szólj hozzá!