SZÉLFORGÓ

igen, akkor belesimult a test melegbe, betakarózott velem, a
Homo sapiens óta menedék, összebújás a barlang paleolit sötétjében,
a termoüvegen át kipillantott a huszonegyedik századi alkonyatba,
azután újra elrejtőzött bennem, akkor a klinikán, két hónapos élet,
mózeskosárban, akkor kötöttük meg a vérszerződést, igen

igen, a folyónál esett, a másik nagyapa mégis meggyújtotta a tüzet,
a kisfiúk megigézve nézték, eső sörétezte fel a folyót, fűzfák hajoltak
szürkeségbe, már elmúlt a karácsony, szemben a sziget, imádok itt
élni, mondta a hajléktalan horgász, alacsony vízállásnál nézi az
araszoló kagylókat, egy sátorban húzta meg magát a parton, a
szemében még ott fénylett valami, igen

igen, eső csordul az ágakon, az ablak előtti vadgesztenyefán,
a gránátszín rügyek fénylenek, tél végén járunk, nem félek már
semmitől, mondja a szép arcú nagymama, ezüst haja glória,
a parókás fejek valahogyan mások, tolószékes asszonyt simogat
meg a doktornő, igazi tündér, mormolja valaki mellettem, sokan
vagyunk, mégis mindenki egyedül, derengő arcokra sápad a
remény, igen

igen, ki tanít meg a fölsejlő világra, ki tanít meg az elmúlásra,
meglátod-e az aluljáróban heverő nyomorultat, odafenn
megnyílt a svédasztalos vendéglő, jól öltözöttek tartanak arra,
hangos nevetés csapkodja a hátunkat, divatos pólók cikáznak,
a kivillanó köldök metszett márvány, egy kanális fedele nem
illeszkedik pontosan, igen
—–

köszönettel, ezzel elfogyott a munició erre az évre
Áldott Adventet és Karácsonyt, hozzá pedig jó
egészséget kívánok Neked, és köszönök mindent

Szólj hozzá!