Szülinapi köszöntés (mese)

Összes megtekintés: 221 

A királyerdei házikó használaton kívüli szobájában a kis polcos-szekrény legfelső emeletén sok mesefigura sorakozott. Már régóta nem játszott velük senki. Ezért ugyan kicsit szomorkodtak, de barátságban üldögéltek, álldogáltak egymás mellett a poros polcon, és jól szórakoztak együtt. A királyfiak, hercegnők, törpék, egyfejű sárkányok, rókák, és sok más állatfigurák mellett, ott voltak a Királyerdei Mesék főhősei is, egymáshoz simulva. Huncut Manó, Rózsa Angyalka, és Matyi Maci is már egy ideje érintetlenül hevertek.
A szoba, egykor gyerekkacagástól volt hangos, de már sok éve nem élt apróság a házikóban, így a játékok magukra maradtak.

Egy ezerráncú, hajlott hátú néni lakott ott, magányosan. Nagyon ritkán járt arra, de akkor meggörbült ujjaival végigsimított a mesefigurákon, olykor egyik-másik fölött elmélázott, és az emlékeibe merült kicsit. Abban az időben, rajta kívül, már csak egy másik idős hölgyet láttak néha, aki portörlővel megcsiklandozta őket. Az a néni is már régen volt takarítani.
Az egyik álmos reggelen, amikor már különösen unatkoztak az elfelejtett játékok, Huncut Manónak jó ötlete támadt. A királyerdei meseszereplők összedugták a fejüket, és egymás felvidítására mókás történeteket meséltek. Mikor a többiek megtudták, miről van szó, ők is csatlakoztak. Hamarosan a vékony kuncogástól a mély hangú hahotázásig mindenféle nevetés hallatszott a polcról. De senki sem figyelt fel a szobából kiszűrődő jókedvre.
Következő nap azonban, amikor éppen arra kérték Huncut Manót, hogy aznapra is találjon ki valami mókás dolgot, egyre közeledő hangokat hallottak, ezért gyorsan mozdulatlanságba helyezkedtek ismét. Az ezerráncú néni és a takarítónő beszélgetéséből megtudták, hogy következő nap vendégek érkeznek a házba, a néni 100. születésnapját ünnepelik majd, ezért nagytakarítás volt soron. A játékok alig várták, hogy ismét egyedül maradjanak, azonnal izgatott suttogásba kezdtek arról, hogy ők is szeretnének köszöntéssel kedveskedni a nagy eseményre. Hamarosan megegyeztek abban, hogy mindenki idéz a saját meséjéből néhány mondatot. Fő attrakcióként pedig a Királyerdei Mesehősök egy táncos, dalos műsorszámmal is készülnek. Több generáció játékai felélénkülve, izgatottan próbálták saját részüket a meglepetésből.

Huncut Manó már előző nap is észrevette, hogy az egyik legrégebbi játék nem vesz részt a közös mókázásban. Azt hallotta a többi nagy öregtől, hogy Lúdas Matyi egykor vagány, az igazságért harcoló, okos fiú volt, azonban már nagyon hosszú ideje fejét lógatva üldögél a polc szélén, kezében a mostanra megszürkült lúddal. Manó fejében az a huncut gondolat támadt, hogy megpróbálja felrázni a legényt. Így, amikor aznap is azt látta, hogy az a füle botját sem mozgatja a körülötte zajló nyüzsgésre, akkor Angyalkával, és Macival odasompolyogtak a háta mögé, majd egyszerre elkiáltották magukat: “Hahó! Legyél Te a negyedik táncos-dalos köszöntő!” Matyi lassan felnézett, majd rájuk mordult: “Nem veszek részt semmiben. Engem elfelejtettek. Nem hiszek a mesékben. Hiszen már magamban sem hiszek. Hagyjatok békén!”
Elámulva hallgatott el mindenki egy pillanatra. Néma csend telepedett az előbb még izgatott beszélgetéstől felpezsdült szobára. Ez nem lehet. Olyan nincsen, hogy valaki nem hisz a mesékben. Hiszen a mesék léteznek, élnek, mindenki életében jelen vannak. A polc lakói úgy vélték, hogy elfelejteni lehet meséket, de a bennük való hitet nem szabad elveszteni. Az még szomorúbb volt, hogy Lúdas Matyi nem hitt már saját magában sem. Azt gondolták, hogy igazán fájdalmas lehet, hitevesztetten álldogálni évekig. A Királyerdei Mesehősök most még inkább szerettek volna segíteni, és nem adták fel. Huncut Manó vicces botladozásba kezdett, Rózsa Angyalka nagyot kacagott és ettől a kezében tartott rózsabimbó kinyílt, és szemet gyönyörködtetően pompázott. Maci Matyi nagyon örült, hogy névrokonára talált, és eldörmögte Neki a Tavasztündér felébresztésére írt dalát. Lúdas Matyi azonban továbbra sem mutatott semmi érdeklődést. Végül Huncut Manó még egy utolsó próbát tett, kérte Matyit, hogy emlékezzen korábban mennyi szeretetet kapott, és gondoljon rá, mennyi mindent el lehet érni, ha az ember hisz magában. Ekkor Matyi felemelte a fejét, és megcsillant valami a szemében, de aztán újra elfordult, és halkan sóhajtott egyet, majd annyit mondott, hogy már késő. A három barát elszontyolódva húzódott vissza, de muszáj volt készülniük a műsorra, a többieket nem akarták cserbenhagyni.

Mikor este a néni benyitott a szobába, Huncut Manó elé szökkent a polcról és megszólította a meglepett nénit: “Mesélünk Neked!”Sorban konferálta fel a szereplőket, akik néhány mondattal felidézték mind saját meséjüket. A néni boldogan hallgatta őket, megjegyezte, hogy nagyon szép születésnapi ajándékot kapott tőlük. A három jó barát záró műsorszáma volt csak hátra, amikor a néni meglátta az ablakból, hogy megérkezett az első vendég. A kerítésen kívül lévő öreg platánon lógó hintába ugyan már nem fért bele a lánya, de szeretettel lökött rajta egyet, a következő percben már anyukája arcára nyomott nagy puszikat, majd ráncos kezével végig simított a kedves arcon. Csodálkozott rajta, amikor a néni elmesélte neki, hogy mibe csöppent bele. Ahogy felnézett a polcra, rögtön észrevette Lúdas Matyit, és nosztalgiázva nyúlt felé. “Ő volt a kedvencem. Régóta rá sem néztem, pedig gyerekkoromban milyen boldog pillanatokat szerzett nekem, amikor vele játszottam.” Matyi felemelte fejét és szemében örömkönny csillogott, szája széles mosolyra görbült.
Amikor a Királyerdei Trió rázendített a születésnapi dalra, Lúdas Matyi melléjük ugrott, és együtt énekelt velük:

Szép történeteket mesélünk,
Örömteli perceket szerzünk!
Higgy bennünk, és láss csodát!
Sok gyerek mosolyog ránk!

Amikor mindenki együtt énekelte el a “Boldog születésnapot”, a százéves néni vidáman kiáltotta, hogy ezt másnap elmeséli majd az ükunokáinak, még akkor is, ha azt hiszik majd, hogy megbuggyant a kerek szülinapra.
Következő nap a mesehősök hallották az ünneplés boldog hangjait, és mosolyogva idézték fel előző esti köszöntésük szép pillanatait. Késő délután aztán hirtelen gyerekek rohamozták meg a szobát, és lelkesen emeltek le a polcról egy-egy játékot. Királyerdei Huncut Manó, Rózsa Angyalka, Matyi Maci és Lúdas Matyi összekacsintottak az ünnepelt nénivel, aki ezerráncú arcán boldog mosollyal élvezte a pillanatot, amikor újra önfeledt gyerekkacagástól volt hangos a háza.

“Szülinapi köszöntés (mese)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!