Az álmok ritkán válnak valóra, főleg a gyerekkori álmokra igaz. Úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. Igaz, évtizedekig váratott magára, de megérte a hosszú várakozást, mert hát, mégiscsak egy gyerekkori álomról van szó.
Vasárnap délelőtt lévén, hozzáláttam a vasárnapi húsleves elkészítéséhez. Amíg a húsról volt szó, addig rendben is volt minden, hanem aztán jöttek a bonyodalmak, sőt, igen nehéz akadályokba ütköztem. Ugyanis, hagymán kívül, semmilyen zöldség nem volt odahaza, valahogy minden kiment a fejemből.
– No, most légy okos Domokos! – ismételgetem magamnak, ki tudja hányadszor, de okosabb mégsem lettem tőle, hiszen az ételízesítőket is száműztem már a konyhámból réges-régen.
Akkor, hirtelen bevillant egy kép a gyerekkoromból.
Kicsi gyerek voltam még, éppen a krumplilevest kanalaztuk. Buzgón lökdöstem ki a tányéromból a krumplikockákat, majd a petrezselyem- és sárgarépa-karikákat, és csak a levét szürcsölgettem.
Előbb Apa szólt rám, hogy mi bajom van a krumplival? Aztán Anya nézett ferde szemmel felém, és azt állította, a sárgarépát igenis szeretem.
Hát persze, hogy szeretem, csak nem a levesben, hanem nyersen, morgolódtam.
Már éppen az apró hagymakockákat tologattam a tányér szélére, amikor Anya megjegyezte:
– Milyen szegény asszony lesz belőled, ha nem szereted a krumplilevest?
– Igenis szeretem a krumplilevest, – mondtam akkor durcásan – és tudd meg, nagyon jó szegény asszony lesz belőlem, mert ha én megnövök, olyan levest főzök, amibe nem lesz semmi!
Ezt a jelenetet nagyon sokszor elismételték a szüleim, még felnőttkoromban is emlegették, és nagyokat kacagtak rajta. És íme, most jött el az idő, hogy valóra váltsam gyermekkori álmom. Olyan levest főzök, amiben nem lesz semmi!
Kíváncsian várom, vajon a családom, hogyan értékeli az igyekezetem?
Kedves Anita!
Örülök, hogy tetszett a történet. Köszönöm, hogy olvastad. 🙂
Az haláli, hogy megkérdezted a jövendőbelidet, hogy szokott-e zöldséggel tányért pingálni… 😀 Jót somolyogtam rajta. 🙂
Barátsággal,
Ida
Kedves Ida!
Édesapám szokása volt, hogy a petrezselyem szétfőtt leveleivel mindig kipingálta a tányér szélét. Édesanyám ilyenkor mindig nagyon bosszús lett és azt mondogatta, legközelebb semmilyen zöldséget nem tesz a levesbe, egye ahogy akarja. Mikor a férjem udvarolni kezdett nekem meg is kérdeztem tőle, hogy ugye ő nem csinál ilyet, hogy kirakja a zöldséget a tányér szélére? Mire nagyot nevetett, hogy nyugodt legyek, nem. Hozzá is mentem. 😉
Tetszett a gyermekkori emléket idéző történeted: Barátsággal: Anita
Kedves Zsófi, Rita, Viola, Kata, Margit! (f)(f)(f)(f)(f)
Köszönöm szépen, hogy nálam jártatok, és belekóstoltatok gyerekkori álom-levesembe.
Bármikor érhetnek bennünket hasonló meglepetések, iróniával, humorral mindent könnyebb átvészelni.
Hálás köszönetem és ölelésem,
Ida
Kedves Ida!
Díjazom a humorodat, nagyon jó írás, tetszett. Gratulálok!
Margit
Kedves Ida!
Hát erre a húslevesre azért kíváncsi lennék, hogy sikeredett. 🙂
Szeretettel olvastalak: (f)
Kata
NAHÁT IDA KEDVES!
Te a SEMMI levest szereted? Meg is mosolyogtam, Hát csak ilyen álomra tellett kiskorodban? Csatlakozom Zsófihoz. én sem lettem válogatós, örültünk, ha volt étel.
Tetszéssel olvastam írásod: Viola (f)(l)(f)
Kedves Ida !
Meglepett a hasonlóság ! Én is jártam már így. A TE emléked is bővelkedik humorral, nekem soványabbak az emlékeim. Azaz mégsem, mert inkább én voltam sovány és vézna és mindent meg kellett ennem, nem maradhatott a tányéron s e m m i. Így aztán nem lettem válogatós, vézna sem maradtam, és azóta fogyókúrázom , de nem sok eredménnyel.:)
Tetszik az őszinte iróniával töltött írásod.
Szeretettel gratulálok, Zsófi.