Jobb megijedni, mint félni

Összes megtekintés: 333 

Kis korom óta, bizonyos helyzetek kapcsán, időről-időre eszembe jut az a mondás, hogy ;jobb félni, mint megijedni;. Elgondolkodtat, mert nem teljesen értek vele egyet. Régebben, még az Öcsémmel is megvitattuk ezt a témát, amikor;ki tudja jobban megijeszteni a másikat?; játszottunk. Az egyik ilyen emlékezetes eset egy balatoni nyaralás során történt, a vállalati üdülőben. Az ismeretlen helyen több lehetőség is adódott itt-ott megbújni, és hirtelen előugorva megijeszteni a másikat. Tesóm rögtön az első napon a nyaralók közös előszobájából nyíló mosdó ajtajánál állt lesben, és amikor kiléptem, annyira rám ijesztett, hogy én ordítottam egyet, és ezzel egy időben, elkezdtem helyben futni. Az öcsém ezen annyira jót nevetett, hogy átragadt rám is, és az első mérgem után, én is vele kacagtam. De akkor mosolyogtam csak igazán, amikor következő napon megláttam őt ismét a takarásban várakozni, mert azt hitte, hogy én vagyok a mosdóban, és az onnan kilépő idős nénit – Anycim szintén ott nyaraló kolléganőjét – ijesztette meg, aki egy halk sikkantás után, elintézte az incidenst egy fejrázással, bocsánatot kérő tesóm felé fordulva. Még a nyaralás utolsó napján is szóba kerültek a csínytevések, és dőltünk a röhögéstől. Most is jókedvre derít az emlék.

A másik ilyen emlékezetes ijedtség a régi lakásunkban történt. Korán rákaptam az olvasás örömére, és komoly könyveket is a kezembe vettem már kiskoromban. Szerettem Robin Cook regényeit. Egyik este éppen a Kóma valamelyik izgalmas részénél tartottam, amikor meghallottam, hogy Anycim a konyhából kiabálja, hogy ;vacsora;. Még a könyv hatása alatt indultam el a szobából, teljesen el voltam merülve a gondolataimban, amikor Anycim felbukkant a fürdőszoba ajtóban. Nem számítottam rá, azt gondoltam, hogy az egész család az asztalnál ül már. Annyira megijedtem, hogy kétségbeesett hangon óbégattam, ;jaj-jaj-jaj;. Néhány perc múlva már az egész család együtt derült a történteken.

Úgy gondolom, hogy nem jó érzés megijedni, de csak egy rövid ideig tart a kellemetlenség, és aztán gyakran nagyon jót lehet rajta nevetni. Ezzel szemben félni, egy tartósabb, hosszabb ideig tartó rossz érzés. Sajnos erre is van tapasztalatom. Néhány éve súlyosan megbetegedtem, és bár hittem a gyógyulásban, féltem. Egy ideje már csak a gyógyszeres kezelés volt folyamatban, de a felülvizsgálatok előtt már néhány nappal jelentkezett a szorongás. Féltem, hogy nem alakulnak fényesen az értékeim. Hiszek a pozitív gondolatok erejében, és igyekszem is koncentrálni a szépre és jóra, de a félelem érzését nem sikerült még legyőznöm. A vérvétel utáni idegőrlő várakozásban szokott csúcsra érni bennem a feszültség. Ráadásul, egy betegektől zsúfolt folyosón kell üldögélni, amíg az orvos nem szólít, nyomasztó. Az egyik felülvizsgálat alkalmával, elterelték a figyelmemet a várakozás félelméről. Megjelent egy srác, aki nem illett közénk, be sem állt a vizsgálati sorba, csak bizonytalanul érdeklődött, hogyan juthatna be az egyik orvoshoz. Elmondta, hogy hétvégén meghalt az anyukája, megmaradt egy bontatlan doboz gyógyszer, ami feleslegessé vált, de másnak még segíthet. Olyan szép, és megható pillanat volt, az arra az orvosra váró betegek egy emberként engedték maguk elé a gyászoló fiút. Azóta gyakran eszembe jut ez, és olyankor enyhül a rossz érzés, de a félelem nem szűnik meg teljesen.

Így, a tapasztalatom szerint is sántít ennek a szólásnak a bölcsessége. Szerintem vicces dolog a jól megszokott mondatokat kicsit kifordítani, ezért én inkább azt vallom, hogy ;jobb megijedni, mint félni;. Ha a kifejezés mögé nézünk, miszerint jobb felkészülni és számítani a kellemetlenségekre, mint hirtelen szembesülni velük, akkor is inkább azt hirdetem, hogy jobb a kellemesre számítani, mert akkor azt vonzzuk magunkhoz. Azzal pedig mindenki egyet érthet, hogy jobb, ha felfelé görbül a szád, mint ha lefelé. Erre kell törekedni, és akkor minden rendben lesz.

“Jobb megijedni, mint félni” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Hajnalka!

    A gyerekkori csínytevések mindig mosolyt fakasztanak az emberek szájára, főleg annak, aki ezt átélte. Egyetértek, hogy a szorongás és a félelem egy nagyon rossz érzés, amitől nehéz megszabadulni, és nehéz megtanulni a pozitív gondolkodás elméletet is. Ez persze sok mindennek a függvénye, ki, mitől fél, esetleg az idegrendszere gyengült meg a mai rohanó világban.
    Nagyon tetszik írásod!

    Szeretettel: Magdi

  2. Kedves Viola!
    Köszönöm a hozzászólást! 🙂
    A gyerekkori csínytevéseket már rég magunk mögött hagytuk 😉
    Ötlet: a dallamcsengő talán segít, nincs olyan éles hangja, és még kellemes is, ha megszólal.
    Köszönöm 🙂
    Hajnalka

  3. Kedves Hajnalka!
    Átérzéssel olvastam írásod, mely nagyon tetszett. Én ugyanis borzasztóan meg tudok ijedni, a csöngőktől, zörejektől, de még attól is, ha megáll mellettem valaki, akire nem számítottam. Egyedül élek, így csak a csöngő zavarhat, de annak betegje is tudok lenni. Sajnos, az idő múlásával ez fokozódik. Lehet, hogy egy ilyen megijedésről lesz egyszer végem. Ne ijesztgessetek senkit, mondd meg a fiú-testvérednek is. Ez nem vicc!
    Szeretettel gratulálok: Viola (f)

Szólj hozzá!