Téli vendégeim

Kora tavasszal láttam őket utoljára. Egyik nap még bőségesen jóllaktak, sőt egy kevés finomság még a földre is került. Igaz, az sem veszett kárba, a potyalesőknek jól jött. Másnap hiába vártam őket kedvenc reggelijükkel, senki sem jött, és nem jöttek sem ebédre, sem uzsonnára. 
Na, jól van, – gondoltam magamban, úgy látszik véget ért a tél, bezárhatom az ingyen konyhámat. Szerencsére nem távoztak el angolosan. Egész nyáron itt voltak körülöttem. Igaz, legtöbbször csak a hangjukat hallottam. Ha ráértem leskelődni, akkora sűrű lombok közt láttam őket. Szépen nevelgették az utódokat, ritkították az élősködőket. 
Közben véget ért a nyár, a gyümölcsök beértek, befőttek, lekvárok készültek. Reggelente a dér csípte levelek nagy sóhajtással szálltak le a földre. Én pedig minden délelőtt összegereblyéztem őket. A gyümölcsfáimról lassan lekerült a nyári lombsátor, már fázósan dideregtek a késő őszi hideg szélben.
Úgy gondoltam, lassan megérkeznek a téli kosztosaim is, ezért kitakarítottam az ingyenkonyhát, feltöltöttem finom eleséggel és vártam őket. Eltelt egy nap, két nap, egy sem jött. Már kezdtem aggódni, mikor a harmadik nap reggelén megjelent az első széncinege. Körül nézett, egy tökmagot felcsippentett, felrepült a közeli barackfa ágára és elcsipegette. Még háromszor-négyszer vissza jött repetázni, majd elrepült.
Messzire nem mehetett, mert hamarosan a családjával együtt érkezett. A fiatal cinegék még nagyon aprócskák, de tavaszra majd megnőnek. Minden évben így szokott lenni. Szinte hihetetlen, hogy minden reggel nyolc óra körül érkeznek. Jóllaknak és elrepülnek, egész délelőtt nem látni őket, de a déli harangszóra megint megjelennek. Délután három óra körül meguzsonnáznak, és másnap reggelig már nem repülnek vissza. Kíváncsi lennék, vajon hol töltik az éjszakát. Verebeket bizony nem szeretik, ők a potyalesők. Nem mindig sikerül nekik élelmet szerezni, mert a cinkék jól odakoppintanak nekik. Volt, hogy összeverekedtek, de ez a ritkább eset. Olyankor a tollazatuk bánta. Szeretem őket az ablakból nézegetni, ahogy repkednek a madáretető és a faágak közt. Szívet-lelket melengető a látványuk.

“Téli vendégeim” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Draga Kata! Szeretettel olvastalak. Nalunk nyaron is vendegeskednek a madarak, meg a mokusok is. Eppen
    valakinek meseltem, a mokusok olyan koverek, mint egy malacka.
    Szep estet kivanok.(l)

  2. Kedves [b]Babu, Rita, Rózsa[/b]

    Örömmel etetem madárkáimat, jó látni, ahogy röpködnek az etető és a faágak közt. Szeretettel(l)Kata

  3. Kedves Kata!

    Kedves kis történeted örömmel olvastam. Mi is teszünk a loggia rácsára faggyú golyót és boldogok vagyunk, ha látjuk, hogy csipegetik a madarak.

    Szeretettel: Rita(f)

  4. Drága Katinka !
    Nagyon kedves történetedet szeretettel jókedvűen olvastam.
    Es meg azt mondják ,hogy a madaraknak nincs sok eszük!
    Íme az ellenkező bizonyíték!:]
    Gratulálok sok szeretettel…Babu(f)

  5. Kedves [b]Klári, Magdi[/b]!

    Bizony etetni kell télen a madárkáinkat, akkor nyáron is nálunk maradnak és meghálálják a gondoskodásunkat. Örülök, hogy Ti is így látjátok. Szeretettel(l)Kata

  6. Kedves Kata!
    Gratulálok írásodhoz és a jó " házigazda " tevékenységedhez,
    Tollas barátaink megérdemlik a törődést.
    Szeretettel,
    Magdi

  7. Kedves Kata! Bizony eljött az ideje, hogy tollas barátainkról gondoskodjunk. Te egy igazi jó "házigazda" vagy!
    Gratulálok szeretettel: Klári(f)

Szólj hozzá!