A muskátlikat locsoltam, közben rád gondoltam. Letelt a műszakod, indulsz a pékhez, ;kenyér és zsömle; beszéltük meg reggel, s továbbszaladt a gondolatfonál. Hmmm… kenyérillat… mennyire szeretem… és a friss, ropogós, sós kiflit… Szinte érzem az ízét… miért is nem jutott eszembe előbb?
Leszedtem az elhervadt szirmokat, elsárgult, száraz leveleket, majd üldögéltem még kicsit a hintán. Állandó társaságom a macska, a kutya a lábamhoz feküdt. Azaz a kutya a papucsomra szokás szerint, de alig tette le a fejét már fel is kapta. Jól ismert zaj az autó hangja. Lassan jössz… az út göröngyös, köves… meg aztán az őzek is hirtelen kerülnek elő a bozótosból… A kutya eléd szalad, majd megfordul és fut vissza, mint aki az utat mutatja. Az autó befordul az udvarra, rám nevetsz ahogy meglátsz, mint mindig.
Nehézkesen szállsz ki, mert itt is, ott is fáj, mégis mosolyogsz… előkerül a kenyér, a zsömle… és egy óriás sóskifli.
“Telepátia” bejegyzéshez 3 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Mindegyikünknek meg van ez a képesség, de csak kevesen tudják használni:)
Rövid, de számomra annál hatásosabb az írásod..
Gratulálok szép, és megható írásodhoz!
Puszi!
Zsera
Minden vágyad így teljesüljön! 🙂
(f)