Hűség

Összes megtekintés: 90 

külvárosi utcasor, düledező garázsok, hangfalak mögött mormoló – zúgó vasút, országút
egy budapesti városi faluban, Nagytétényben vagyunk
utcavégen, piruló ecetfák, sárgálló-barnuló hársfák, mogyorófák között áll egy azelőtti időből
itt maradt, magányos öreg almafa
az idei őszi aranynapokban is meghozta elvadult, keserédes ízű, senkinek nem kellő termését
emlékezik még hajdani bolgár földekre, és az almáskertre, melynek utolsó tanúja ő
itt nevelkedett és áll őrt azóta is: téli fagyokban, tavaszi virágzáskor, nyári hőségben, termésérlelő őszi napokban
évtizedek óta – in illo tempore – érleli zöldes almáit, amelyek szerteszét gurulnak az éppen
arra járó közönyös lábak alól

“Hűség” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Ferenc!
    Egyetlen befejezetlen mondat az egész írásod. Élvezhetetlen. A mondatot nagybetűvel kezdjük, de nálad még kezdetet sem fedeztem fel…

Szólj hozzá!