Szilvás gombóc–5.része

Az óramutató rohant, az üres pezsgősüvegek felsorakoztak egymás mellé a szomszéd asztalon, a kávéház ürülni kezdett, a vezér is készülődött. Irén súgva figyelmeztette unokabátyját:
– Karcsi, a főnököd elmegy és idenéz. A részeg önérzetesen felfortyant:
– Hát nézzen! Mi közöm hozzá!
– Ne kiabálj úgy az Istenért, még meghallja. . Karcsi torkaszakadtából ordítani kezdett
-Hadd hallja meg! Fütyülök rá, meg a bankjára! Piszkos uzsorás banda! A főnöke minden szót meghallott és sietve eltávozott, hogy ne hallja a további becsmérlő zuhatagot.
. Reggel négy órakor mind a hárman úgy érezték, hogy több pezsgő már nem fér beléjük. Imbolygó léptekkel mentek ki az utcára, majd taxit hozattak, amely öt perc alatt Irén lakása elé röpítette őket. Amikor a nő a kapukulcsot beleillesztette a zárba, Karcsi belenyúlt a zsebébe, kivette a váltót és odanyújtotta Irénnek, miközben fojtott hangon súgta a fülébe:
– Kifizettem a váltót, Irén .Beszélnem kell veled még ma reggel.
– Elkísérem a franciát és feljövök hozzád… Irén ránézett, azután hangosan felnevetett:
– Ne beszélj bolondokat, Károly eredj szépen haza, feküdjél le. Üdvözlöm Marikát. Elbúcsúzott a franciától is.
Elbúcsúzott a franciától is, majd karcsú alakja eltűnt a kapu mögött. Karcsi bután nézett maga elé, csak akkor riadt fel, amikor a francia megszorította a kezét és elsietett.
-Hová vigyem, nagyságos úr ? – kérdezte a sofőr.
– Bánom is én, vigyen ahová akar. Belebukott a kocsiba és negyed óra múlva már a gőzfürdő langyos medencéjében ült. Délben negyed egy órakor kelt fel a pihenő nyugágyáról és a rámeredő idegen arcok tömegében úgy érezte magát, mint aki eltévedt a sűrű erdőben..
A mulatozás utáni délutánon be sem ment a bankba. Irént kereste a lakásán égő vággyal, de nem találta. A szobalány azt mondta, hogy a francia úrral elutazott a szomszéd városba és csak holnap tér vissza. Estefelé került haza és Marika kérdés-pergőtüze elől az úriszobába menekült. Amikor az áldott jó asszony ide is utána jött, durván rátámadt:
– Hagyj békét a kérdéseiddel! Dolgom volt és kész! Nem tartozom számadással senkinek! Nem törődött vele, hogy felesége keserű könnyeket hullat, kevésen múlott, hogy ismét el nem ment hazulról. Éjfél felé mégis lefeküdt és reggel valamivel nyugodtabban ébredt. Pontosan kilenc órakor lépett a bankba és tizenkettőig nyugodtan végezte a munkáját, a megdöbbentő meglepetés csak akkor érte, amikor a postát akarta bevinni a főnökhöz aláírásra. A főnök kiüzent a titkárral, hogy nem fogadja. Megijedve, leverten ment vissza a folyószámla-osztályba. Homályosan emlékezett, hogy a Kontiban legénykedett, de sehogy sem jutott eszébe,milyen marhaságot csinált?
Egy óra után Irénhez sietett, aki azonban még mindég nem érkezett haza. Egész napja égő türelmetlenségben morzsolód ott le és este fél hétkor újból becsöngetett unoka húga lakásába. Ezúttal szerencséje volt.