Az urbanizáció átka

Ma a városban jártam ügyeimet intézni.
Visszafelé a Kossuth utca utolsó kisboltjába betérve friss kifliket vettem. Átkelve a járdán leültem a buszpályaudvar egyik kényelmes padjára és elkezdtem enni az egyik sós kiflit. Akkor valami megcsípte a lábam egyik úját. Kifejezetten rosszul eset, igaz nem a fájdalom, inkább a váratlanság miatt. Odanézve, még nyelni is elfelejtettem, mert egy veréb csipegette a lábam, miközben engem nézet. Úgy éreztem, hogy még szemrehányás is van a nézésében annyira, hogy még egy embereset, akarom mondani, egy verebeset bele csípet a lában újába.
Akkor, tán zavaromban, egy csipet kiflit ledobtam a veréb elé, ami először a falatkára, majd rám nézet, és felcsípve a kis csőrével a kiflimorzsát, felrepült az egyik zászlótartóra…
A másik padnál, pár darázs, vagy méhecske, mint egy tál köré gyűlve, falatozott egy nagyobb darabka kenyérből.
Az urbanizáció átka. Ez jutott eszembe, hisz, ezeknek az állatoknak, verebeknek, darazsaknak, méheknek nem a friss, sós kifli darab kéne, hogy az eledele legyen…

Gondolatait lejegyezte Jártó Róza