Az élsportoló

– Kisfiam ébresztő – szólt be Gergő szobájába édesanyja -, fél hat.
Gergő magára húzta a takarót, fülére párnáját nyomta, nem akarta hallani, hogy fel kell kelni.
– Anya, én nem akarok úszni, csak délután.
– Tudod, hogy délelőttös hét van, tudom, hogy nehéz, majd este előbb lefekszel, hogy ne legyen gond a korai kelés. Úszó szeretnél lenni, ki akarsz jutni az olimpiára, győztes akarsz lenni? Ha igen akkor ugrás ki az ágyból. Tudod, hogy a hét végén verseny lesz!
Gergő, morogván, álmosan, kiment a fürdőszobába és kezdett öltözni. Szeretek úszni, szeretnék eredményeket elérni, de csak 10 éves vagyok. Van jó pár érmem, szüleim még többet szeretnének. Azután megalkudva saját magával, sietősre vette az öltözködést. Egy pirítós, egy lágy tojás. és már indulhatunk is.
– Anya, kész vagyok, indulhatunk?
– Igen
Gergő betámolygott a kocsiba, kihasználta kevés időt arra, hogy aludjon egy kicsit. Amint beértek az uszodába Gergő felélénkült a vízcsobogástól, a sípjelző hangjától, na és az úszók üdvözlététől. Imádta ezt az uszodát, az edzőt, és a társait. Ebből az uszodából sok híres olimpikon, és világklasszis került ki. Nagyon jó hatással volt Gergőre, előző élsportolók története.
Tíz éves, és másra nincs ideje, csak az iskolában tanulni, edzésekre, versenyekre járni. Nem tudja mi az, hogy játék, mit lehet szabadidőben csinálni. Nem ismeri a grundon játszó gyerekek törvényét, pedig sokszor szertett volna köztük játszani… Eljött a hétvégi verseny. Gergőt elkísérte édesanyja és édesapja. Izgult az eredményér miatt. Bizonyítani szeretett volna szüleinek és saját magának. Amint vége az úszásnak a hangos bemondó közli a harmadik majd a második helyezett nevét. Gergő torkában, fejében érezte szíve dobbanását. Első helyezett…. Gergő. Tapsoljuk meg fiút, akire büszke országunk, hatalmas tehetség és Ő nagyon örült, elfelejtett mindent, amit a verseny előtt gondolt. Örömmel állt fel a dobogó legfelső fokára. Fülébe csenget a szurkolók mondata „Szép volt Gergő, szép volt Gergő” Boldogan, hálásan ölelte magához édesanyját és édesapját.
– Nélkületek nem sikerült volna, köszönöm nektek.
Szülei szemét elöntötte a könny.
– Büszkék vagyunk rád fiam – mondta az apa.
Gergőnek ez a mondat a világot jelentette. Megfogadta, hogy boldoggá teszi szüleit, hisz apja szava mindennél többet ér.

Az évek gyorsan száguldottak, Gergő kizárólag az úszásnak és a tanulásnak élt. Érettségi után, nyaralni ment a család, Gergő megismerkedett egy okos, csinos, kedves lánnyal, aki az ELTE-re jár, halálosan beleszeretett. A lány viszonozta szerelmét, ám nagyon hiányolta, hogy keveset lehetnek együtt. Gergő kezdett hiányozni az edzésekről, a megbeszélésekről. Eredményei alább hagytak. Az edző behívta a szülőket, és Gergőt beszélgetésre. Miután az edző elmondta mondanivalóját, Gergő felállt és közölte, hogy befejezte az úszást, egyetemre szeretne menni, majd családot alapítani. Döbbenten néztek rá apja, felugrott és üvöltött vele, anyja sírt, az edző fel volt nagyon háborodva. Egymás szavába vágva, mindenki mondta a véleményét.
Gergő felállt, és kisétált az irodából. Az utcán várta szerelme, kisírt szemekkel. Gergő megcsókolta, és vigasztalta.
– Nem a te hibád, én döntöttem így. Élni szeretnék, nem akarlak elveszíteni, moziba, színházba, kirándulni szeretnék veled drágám.
A vélemények természetesen megoszlottak, hogy jól döntött-e Gergő, majd az élet bizonyítja.

“Az élsportoló” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Szia Ági!
    Köszönöm szépen hogy ellátogattál hozzám. Igen, én is úgy gondolom, megérne egy filmet. Egyébbként is nagyon vízuális vagyok., lehet,hogy ez érezhető? Ez csak egy álom.
    Szeretettel. Rózsa(l)(f)

  2. Szia, Rózsa!

    Nagyon tetszik nekem a történet, szemléletesen írtad meg.
    Filmet lehetne róla készíteni. Nagyon példamutató és egyben leleplező film lenne, a sportolók élet rovására menő hajszáját mutatná be.

    Gratulálok neked!

  3. Szia Elizabet
    Köszönöm szépen, hogy olvastál, és ellátogattál hozzám. Véleményeddel egyetértek.
    Szeretettel Rózsa.(l)(f)

  4. Szia Kankalin
    Gergő hosszú gondolkodás után döntött, remélem nem fogja megbánni. Köszönöm szépen , hogy olvastál.
    Szeretettel.Rózsa(f)

  5. Szia Rózsa! 🙂

    Az élsportolók eredményei áldozatos munkával, lemondásokkal járnak, mert életmódjuk már pici koruktól feszített, hiszen az eredményeket nem adják ingyen. Kitartás kell hozzá, valamint ennek ösztönzése.
    Nehéz összeegyeztetni a magánélettel, mint ahogy a te történetedből is kitűnik az a dilemma, ami valószínűleg legtöbbjüket foglalkoztatja.
    A döntés felnőtt korukban az ő kezükben van. Soha nem tudják meg, hogy jól döntöttek-e az eredményekről való lemondással, mert nem tapasztalják meg a későbbi sikereket, kudarcokat.
    Ilyen szempontból számukra nem létezik jó és rossz döntés, csak a döntés.
    Elgondolkodtam írásod fölött, mert az jutott eszembe, hogy az életben megélt győzelem és siker is mennyire fontos.
    Köszönöm, hogy olvashattam ezt a történetet. 🙂 (f) (l)

    Szeretettel: Kankalin

  6. Szia Szabolcs!
    Véleményeddel megerősítetted gondolatom. Gergő szerintem is jól döntött.
    Köszönöm, hogy nálam jártál.
    Üdv. Rózsa(f)

  7. Kedves Rózsa!
    Ismerőseim körében több élsportoló is akadt – labdarugó, vívó, atléta. Nincs idejük normális életet élni. Egyiküket kérdeztem, mikor hazajött egy amerikai turnéról, hogy milyen volt ott a tengeren túl? Azt válaszolt, hogy olyan, mint bárhol. Edzés, verseny, edzés, verseny, más semmi!
    Szerintem, Gergő jól választott!
    Írásodhoz szeretettel gratulálok!
    Szabolcs B)

  8. Kedves Magdi!
    Köszönöm szépen, hogy ellátogattál hozzám.
    Szeretettel üdvözöllek Rózsa (l)(f)

  9. Kedves Rózsa!
    Nehéz a döntés, de mindenki kerülhet olyan helyzetbe, hogy ket ut közül kell választani.
    Gergő is döntött, hiszen az ő élete, úgy kell élni ahogy szeretne,
    Sok szeretettel gratulálok,
    Magdi

  10. Szia Babu!
    Örülök,hogy nálam jártál. Szerintem nem egyedi eset. Nagy feladat a döntés.
    Szeretettel.Rózsa(l)(f)

  11. Szia Rózsa !:]
    Olyan ismerősnek tűnt a novellád. Ismerek hasonló esetet és ezért megértem a Gergő viselkedését!
    Végül is az évek telnek ,normális hogy egy meglett férfi inkább
    választja a családalapítást,ami egy nagyon fontos feladat.
    Szépen megírt ,gördülékeny írásodat sok szeretettel olvastam
    Gratulálok………Babu(l)

  12. Szia Elizabet!
    Nagyon nehéz döntést hozni , biztosan régóta érlelődött benne a válasz.
    Köszönöm, hogy olvastál.
    Szeretettel Rózsa.(f)

  13. Szia Rita!
    Így igaz, Gergő döntése a fontos, hisz az ő élete,
    Köszönöm szépen, hogy nálam jártál. Szeretettel.Rózsa(l)(f)

  14. Kedves Rózsa,
    Nagyon szép és tanulságos történetet álmodtál meg! Jó volt olvasni a befejezést, mely igencsak csattanósra sikerült. Én egyetértek Gergő döntésével!
    Szeretettel,
    Elizabet (f)

  15. Kedves Rózsa!

    Nem a többiek véleménye fontos, egyedül Gergőé. 10 éves korától helytállt, sikereket ért el, ha innentől kezdve élni szeretné a többi fiatal életét, akkor ezt a döntést csak ő bánhatja meg, vagy tarthatja jónak.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!