Róza! Rózsa! Névnapi merengésem augusztus 30-án.

RÓZA! RÓZSA! Névnapi merengésem augusztus 30-án.

1950-ben születtem, a családban 3. gyerekként és első lányként. A keresztségben a Róza nevet kaptam.
Már ez is, hogy leírtam így sokat mutat meg szüleimről. Egyrészt, hogy abban az időkben, amikor lassan már a remény is kezdte elhagyni ez embereket, amikor tűzzel-vassal üldözték azokat, akik bárminemű kötödést mutattak az egyházzal a szüleim bátram megkereszteltetek… .

Ez Lökösházán történt. Igazából a mai napig nem is tudom ki a keresztanyám, hisz az is vállalhatatlan volt abban az időben… de ha valaki vállalja, hogy ismer valakit, aki az 1950-es év tavaszán keresztanyja lehetett egy Varga Róza nevű kisdednek, az jó, ha tudja, hogy én vagyok az a gyermek….
Persze az óta felnőttem és nekem is lett három gyermekem és hat unokám is és hét dédunokám is….

Töredelmesen bevallom, hogy nem voltam megelégedve a nevemmel. Róza… és nem csak én. Az általános iskolában a bizonyítványomra Rozália van írva, mert az iskolában kinevették anyámat és az anyakönyvi kivonatomat, kimondva az ítéletet az urizáló családomra, hogy már pedig Róza név nem létezik!

Nem csak, hogy létezik, de vannak földrészek, ahol szentként tisztelik és szeretik ezt a nevet.

Szent Róza… Szent Róza… Szent Róza… ízelgetem én is… .
;… Limai Szent Róza domonkos harmadrendi nővér (1586. április 20.-1617. augusztus 24.) a római katolikus egyház első, Újvilágban született szentje. Szent Róza Isabel Flores y de Oliva néven született Lima városában, Peru hercegségében, amely akkor Új-Spanyolország része volt. Gaspar Flores és María de Oliva sok gyermekének egyike volt. Édesapja a Spanyol Birodalmi hadsereg lovasa volt, San Germánban született San Juan Bautista szigetén, amely most Puerto Rico része. Édesanyja egy limai őslakos volt. Későbbi beceneve, a “Róza”, egy csecsemőkori esetből származik: az egyik szolgáló állította, hogy a kislány arcát látta rózsává változni. Más, kevésbé csodás magyarázat szerint azért kapta a Róza nevet, mert csodálatosan szép volt az arca. Csodagyerek volt: 4 évesen csodás módon megtanult olvasni, hogy nagy példaképe, Sziénai Szent Katalin műveit olvashassa és magába forrassza. 1597-ben Lima püspöke, az a Turibius de Mongorovejo részesítette a bérmálás szentségében, akit szintén szentté avattak. Ebben az időben vette fel hivatalosan a Róza nevet.[1] Még egészen kicsi volt, amikor már segített a családi munkáknál: ki kellett mennie neki is a mezőre, ahol egész nap folyt a földművelés, az éjszakáit mégsem csak az alvásnak, hanem hosszú imáinak is szentelte.[1] Fiatal lányként – az ismert dominikánus harmadrendi szerzetesnővel, Sziénai Szent Katalinnal versengve – elkezdett heti háromszor böjtölni és titokban keményen vezekelni. Amikor szépségét dicsérték, Róza levágta a haját és paprikát maszatolt az arcára, mert zavarta, hogy a kérők elkezdték észrevenni.[2] Szülei és barátai tiltakozása ellenére visszautasított minden udvarlót. Szülei tiltása ellenére órákat töltött elmélkedve az Oltáriszentség előtt, amelyet naponta magához vett. Ez abban az időben nagyon ritka volt. Elhatározta, hogy szüzességi fogadalmat tesz, amelyet szülei elleneztek, akik házasítani szerették volna. Végül édesapja csalódottságból adott neki egy szobát a családi házban. Harry Clark festett üvegablaka, amelyen Szent Róza megégeti a kezét vezeklésből
A napi böjtölés után végleg tartózkodást vállalt a húsevéstől. Segített a betegeken és az éhezőkön a közösségében azzal, hogy a szobájába vette őket és segített rajtuk. Róza eladta a szép hímzőmunkáit, s a növényeket, amelyeket termesztett kivitte a piacra, hogy segítse családját. Csipkét és hímzéseket készített és árult, hogy segíthessen a szegényeken. Vájt egy kis barlangot s ott imádkozott és vezekelt. Máskülönben remete életmódot folytatott, csak azért hagyta el a szobáját, hogy templomba mehessen. A Domonkos-rend szerzeteseinek figyelmét magára vonta. Apáca szeretett volna lenni, de apja eltiltotta, ezért belépett a domonkos harmadik rendbe, amíg a szüleinél élt. Húsz évesen magára vette a harmadik rend ruháját és végleges szüzességi fogadalmat tett. Egy nehéz ezüstkoronát viselt kis tüskékkel belül, hogy Krisztus töviskoronáját magán hordhassa.[2] 1615-ben holland hadihajók támadták meg Limát. Róza egyesítette a város asszonyait, hogy imádkozzanak a Rózsafüzér királynőjének templomában. A holland flotta néhány nappal később titokzatos módon felvonta a vitorláit és elvonult Lima alól, anélkül, hogy megtámadta volna a várost. A csodát mindenki Rózának tulajdonította.[1] Tizenegy éven keresztül élt komoly bűnbánatban, időnként elragadtatásokkal. 1617. augusztus 24-én, 31 évesen meghalt. Úgy tartják, hogy halálának dátumát megjósolta. Temetése a katedrálisban zajlott Lima összes vezetőjének részvételével. A püspök dicsérő beszédet mondott temetésén… . ;

Annak ellenére, hogy örömmel vettem Szent elődöm létezését, jómagam nem lettem szent… Sőt!
De azt vállalom, hogy igyekszem sok emberrel megismertetni azt a szentet, akinek piros rózsa nyílt az arcocskáján és olyan jó volt, amilyen abban az időben egy leány csak lehetett… Szent Róza!
Jártó Róza gondolatmenete névnapján.