Lesz Vigasz /avagy a jóléti álom és a babgulyás/

Lesz Vigasz
/avagy a jóléti álom és a babgulyás/

Az ősz lopózva jött, mint a tolvaj. Fagyos kezével végigsimította a kerteket, egy mozdulattal lerántotta az erdő színpompás kabátját. A varrónő dilemmája (miszerint: varrjak?) is elhagyták nyári lakukat, tömegével feketén, károgva keringőztek a halvány kék ég alatt.
A határban szorgos kezek gyűjtötték be a sütőtököket, narancsszín kupacokban izzottak a bágyadt októberi verőfényben.
A nyárutó minden évben a munka dandárja; a tavasz méhében megfogant, a nyár által felnevelt gyümölcsök, zöldségfélék beértek, a szüretük folyamatos egész ősszel.
A község messze földön híres terményei most kerülnek ládákba, a ládák hűtőházak, raktárak védelmébe.
Ilyenkor minden dolgos kézre szükség van, rendszerint munkáshiány van, ez a helyi gazdák visszatérő gondja minden szezonban.
A kocsma -máskor hangos helysége- inkább egy halottasházra hasonlított, benne temetői csend uralkodott, amit egy-két cefrelégy zümmögése tört csak meg.
Az utca túloldalán, a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján az adásvételi hirdetéseken túl következő felirat volt olvasható:
;Fakitermeléshez napszámosokat keresünk! Jelentkezés a Hivatal recepciójánál!;
Kanalas Karesz, a falu mindenese éppen arra járt.
Karesz ha kellett, fát vágott, téglát hordott, levelet söpört, kertet ápolt, egyéb tevékenységgel segített ott, ahol megbízták – némi meleg étel és pénz ellenében. Ám mindig csak olyan munkát vállalt, amihez kedve volt, de ha éhség csavarta üres gyomrát, bármit elvállalt, akár egy tányér meleg paprikáskrumpliért is.
Szikár, alacsony termete és erősen kopaszodó üstöke a gyerekek között nevetség tárgya volt rendszerint, napszítta arcára a koravénség kicsinyke barázdákat szántott, apró, barna szemeiben állandó huncutság parázslott.
; Ha van kenyér csupa boldogság az élet; filozófiája szállóige lett, azzal a nem ritka kiegészítéssel ;borral még jobb!;
Mivel az iskolát ifjú korában kerülte, – harmincnégy éves múlt tavasszal – rendkívüli erőfeszítésébe telt az adott szöveg elolvasása, nevének leírása pedig már-már Einstein <Annus Mirabilis 1905> ;tömeg-energia ekvivalencia; megértésének nehézségével vetekedett. Ezen alapvető készségek hiánya nem nem vette el jókedvét, sőt néhanapján (amikor pénz ütötte markát), dalra is fakadt, jobb esetben fütyörészett.
Fa – ki – ter – me – lés – hez… betűzgette nagy kínok közepette.
Etelka néni abban a percben ott sietett el járókeretével, látta Karesz tétovázását, odabökte neki (szemüveg nélküli olvasás után!):
– A Hivatal keres favágókat, ott lehet jelentkezni!
– Köszönöm Etelka néni!- hálálkodott Karesz Etelka néni hűlt helyének; időközben az idős asszonyt elnyelte a fatüzelésű kazánok és kályhák által termelt áporodott köd; eltűnt az utcát beterítő füstben.
;Ez a kedvemre való munka;- agyalt Karesz, és benyitott a Hivatalba.
– Nincs segély!- vetette oda foghegyről Irénke, a hivatali recepciós köszönésképpen. Kareszt már jól ismerték, általános falukép a segélyért folyamodó Kanalas Karesz.
– Nem segélyé gyüttem, hanem dógozni;- mondta értelmi képességeinek megfelelő habitussal.
– Mit dolgoznál Karesz?- kérdezte érdeklődést színlelve Irénke.
– Háááát, fát vágnék!- válaszolta, a hideg fogadtatástól lanyhuló kedvvel.
– Referenciát fel tudsz mutatni?- érdeklődött a pult mögül a recepciós, remélve a beszélgetés lezárását, és a férfi mielőbbi távozását.
Karesz lázasan kutatni kezdett kopott, szebb napokat megért kabátja egyetlen ép zsebében, de pár cigarettacsikken kívül nem talált semmit.
– Tegnap még itt vót a zsebembe, lehet hogy elvesztettem- dohogott halkan.
Ebben a pillanatban a polgármester, Fogarasi úr lépett ki az előtérbe nyíló irodájából. Ebédelni indult.
Meglátta Karcsit, és azzal a lendülettel visszafordult volna, de a munkáért ácsingózó fiatalember észrevette, és kellő tisztelettel fordult hozzá.
– Drága polgármester úr! Gyüttem fát vágni!- szólította meg köszönés helyett és örült, hogy a referencia (mint számára ismeretlen valami) egy időre -talán örökre- feledésbe merült, és azt remélte, hogy ezután sem fog szóba kerülni.
Fogarasi Sándor mindenki polgármestere -vallotta megválasztásakor- most is kellő érdeklődést mímelve faggatta Kareszt:
– Milyen favágás?
– Hát amit hirdettek- felelt a fiatalember.
– Rendben! Valamilyen referencia?
– Tegnap még biztos megvót!- hangzott a nem túl meggyőző válasz.
Mivel Sándor mielőbb szabadulni akart, ezért másként fogalmazva kérdezett, Karesz korlátozott szellemi képességeit ismerve.
– Vágtál már fát?
– Igen, a Kalahári erdőt mind kivágtam egymagam!- válaszolt Karesz.
– Ember! A Kalahári … az sivatag!- dörrent fel Sándor (a polgármester), Irénke (a recepciós) hallható kuncogása közepette.
– Mostmán!- repült feléjük a mindent megmagyarázó felelet.
Mivel a polgármester mindig a falu jólétéről álmodozott, most is megjelent egy kép lelki szemei előtt: a kivágott erdő helyén álló, szikrázó fényekkel egy kaszinófalu, sok-sok mágnás amerikai, olajon meghízott bankszámla-tulajdonos arab, emberéleteken átgázoló orosz milliárdos, a pénzfáról elhíresült vértesi falu aranyfogú koldusa, a visszaosztott és kenő-millióktól feltört magyar politikusok képe derengett fel, már-már hatalmába kerítette az általa vezetett településen hagyott euró százezrek és forint milliók reménye.
Máris jobban érezte magát a hideg októberi időben, és meghívta saját költségén (előlegként) Kanalas Kareszt egy nagy adag babgulyásra a helyi Lesz Vigasz*** csárdába.

Bordány, 2019 október 10.

Zádori-Molnár Ágoston