Behunyom a szemem, alig azt követően minden kivilágosodik és egy teljesen új környezet tűnik fel, egy fiúval előttem.
Arckifejezéstelen arccal bámulták egymást a fiúval, a vonatvagonban ültek. Az egész mozgott. A graffitis kékszínű szerkezet körbe-körbe forgott a vágánymozdítón. Távolabb, fent mintha egy sas visítása hangzott volna el a napfény verte égbolton. Büszkén szállt a mozgó vagon fölött.
A vágány lelassult, majd kiugrott a két fiatal a masinából, s elszedték a lábukat. Fej fej mellett futottak el, át a kisebb lejtő bozótoson, és ahogyan kitértek a nyílt vidékre, mely után hegyek vonaglottak, egy tekergő kígyó emelkedett föléjük. Mindent bekebelezett a fehérség, minden szín kifakult a sűrűsödő ködben. Lassan emelték fel a fejüket az óriás lényre, a sziszegő kígyóra, amely a hegyeknél is magasabbra tornyosult vaskos pikkelyeivel. Kővé dermedve nyújtotta rájuk a nyelvét; rideg hatalmas tekintélyét. S márvánnyá fehéredett.
Tovább szaladtak, szenvedélyes kalandvágyó pillantásokat vetettek mindenre körülöttük. Leviharzottak a lejtőkön, átszöktek a mezőkön, megmásztak sziklákat, viszont amikor a kígyó közelébe értek, megpillantották az elsődleges emberpárt. Szemlélvén azok ketten feszengve ácsorogtak, egy fát néztek, gyümölcsöket gyűjtöttek. De csak ennyit engedtek meg maguknak, mert már el is hagyták a látványt, tudva elterelték eszüket a történetről. Tovább szelték a földeket.
Kinyitottam a szemem, mellyel lassan felfogtam mindezt: a vagon döcögött, előttem pedig csak a foltos mintázatú barna ülést láttam. Eltekintvén a többihez, néhai ember rám nézett, én pedig nagy lélegzettel visszahunytam a szemem.
Egy újabb bozótos, most egy erdő, melyből kiértek, majd egy betonból épült emelvényen egy emberre lettek figyelmesek. A fiú lelassított a lánnyal s mindketten apránként felfigyeltek, ahogyan az alak megfordult feléjük. Híresség állt ott, előttük. Ruhája szakadt, zenei volt, míg hosszú haján pánttal, férfias fejalakjával magasodott a borostyánnal benőtt betonállványon. A fiú lefagyott a pillanatra és teljesen belemerült a látványba. Magával ragadta a pillanat, a találkozás azzal a személlyel.
Újabb löket kíséretével a mellette levő lány elrángatta őt zöld kabátjánál fogva, majd néhány rántást megkövetően ő feleszmélve elfutott vele, amíg a híresség szkeptikus nézéssel végigkövette az elmúlókat.
Lelassítottak a fák között, és egy pillanat múlva lomhán levetették magukat a hegyoromról.
A szél belekapott a két sárkányrepülőbe. Nagy lélegzetet vettek, és erősen markolták a rudakat, ami a szerkezethez tartozott. A völgy csendben hagyta, hogy beolvadjanak, az odáig lemerészkedett felhők magukba nyelték a vörös szárnyaikat. Hatszáz méter magasságban szállingóztak a hegyek között. Ráérős, de félelemmel nézett le a lány az apró fákra, talajfoltokra és majd vízre. Egy újabb hegyet hagytak el, ő pedig zihálni kezdett.
Félve kinyitottam a szemem és körbe néztem. A vagon állt. Az idő sötétté változott és csak két fény pattogott kinn. Pikk-pakk, pikk-pakk, vörös és fehér lámpa, melynek kattogása betöltötte az óra helyett is azt a csendet, amit átéltem. Még mindig meresztettem a szememet. Egy nagy lélegzettel visszacsuktam őket.
Zuhant. Elveszítette a repülőjét, most pedig a levegőben kapálózva esett lefelé. A fiú mellette körözött a sajátján. Hamarosan belecsobbant a lány a tengervízbe, s elnyelte annak mélysége. A fiú így követte.
Minden hang eltompult a fülében, és csak azt érezte, ahogyan átveszi a nyomás az uralmat minden fölött. Emellett pediglen a gravitáció semmissé lesz. Állatkák, álomféle növények úszkálnak el körülötte, ami alatt a fiú mellé ér.
Együtt szemlélték a színes tömegeket, amelyek körülöttük meneteltek, lebegtek. Ahogyan a buborékok felszállingóznak a felszín felé. És a lány csak egy hangot hallott valahol, talán legbelül az elméjében: azoknak a kinti lámpáknak a kattogását.
Felbuktak a felszínen, zihálva nekifogtak rúgkapálózni, és most is szépen lassan visszaszoktak a folytonos iramba. Úsztak-úsztak és egyszer csak bukdácsolva léptek fel a víz felszínére, tocsogva járták meg a tengert: a cápák fölött, medúzák, szörnyetegek kíváncsi figyelmében. A lélegzetük kifehéredett, kis gomolyagban szállt el leheletük, amiképpen lihegve tették meg további útjukat a jéggé változott vízfelszínen. Következőre – csak előre nézve – megálltak egy hatalmas kétlábú állat előtt.
Kiszemelte őket a fehér gigantikus bagoly, mely a kígyóért ment volna, ámde mégis nagyobb szemeket vetett a fiatalokra. Mögötte még több terület terült, de a srác figyelmét valami más dolog hívta fel. Elnéztek jobbra, ahol vörös fények, vakító tűz lobogott nagy morajjal. Hatalmas szarvas szerzetek álltak ott, amelyek ronda, embertelen alakkal vigyorogtak rájuk.
Majd balra, ahol fehér terület csillogott, benne aranyfénnyel, néhány alak pedig szárnyakkal díszítve, hívogató szólammal csilingelt feléjük.
Nagy lélegzetet vettek, miközben ránéztek az óriásbagolyra: a rejtélyekbe burkolózott sárga szemeibe és méltóságteljes tartására. Még egyszer utoljára kifújták magukat, lehelettel csókolták a levegőt, aztán nehézkes léptekben elindultak az állat felé.
