A felnőttkor és Nagyapó

– Nagyapó, milyen lesz felnőni? – Kérdezte Panna nagy izgalommal.
– Nos – kezdett bele Nagyapó – amíg várod nem jön el, de amint felfedezed a gyermeklét örömeit, rögvest elmúlik. Rimánkodsz, könyörögsz neki maradjon még. Ám hiába próbálod marasztalni, elillan, mint befőzésnél a gőz… gyorsan és vehemensen.
– Biztos ez? És ha nagyon szépen kérem akkor sem marad?
– Nem, még akkor sem.
– Hm… – morfondírozott Panna hosszasan, s egyszer csak felkiáltott – úgysem akarok gyerek lenni! A felnőttek akkor fekszenek amikor akarnak! Nekik nem szól az anyukájuk, hogy mossanak fogat! Nem kell beágyazniuk! Ebéd előtt is ehetnek csokoládét! És télen még pulóverben is kimehetnek játszani!
– Igen, ezt mind megtehetik – mondta Nagyapó elszomorodva, majd folytatta:
– A felnőtteknek nincs anyukájuk, aki rájuk szólna, hogy töröld fel a kiömlött kakaót. Vegyél fel kabátot, mert megfázol. Fésülködj meg, mert így nem illik elmenni otthonról. Nincs aki betakargassa őket este. Nincs már nagymamájuk, aki befonja a hajukat. És nincs nagyapójuk, akivel jóízűen szalonnát ehetnének.
– Nincs anyukájuk? Nincs nagyanyójuk? Nincs nagyapójuk? – Rettent meg Panna könnyes szemmel. – Akkor én nem akarok felnőni!
– Látod Panna. Ugye milyen gyorsan eljön? Nem szeretnéd, de már itt is van!
…
– Bizony Nagyapó, milyen gyorsan eljön… de majd ez is elillan, mint befőzésnél a gőz… – szólt Panna, letette virágot Nagyapó sírjára, majd őszülő hajára kendőt kötött, s lassan hazaindult…