Mumpsz és lépcső

P. Pali barátom mesélte a napokban:
Lendületesen vettem az alacsony lépcsőfokokat a régi bérház keskeny lépcsőházában. Ismeritek azokat a régi kovácsoltvas-korlátos lépcsőket: félemeletnél fordul 180 fokban, emeletenként egy rövid folyosó található, és onnan nyílik három, vagy négy lakás.
Szaporáztam felfele szokásos tempómban – mesélte P. Pali barátom -, egészen a második emelet utolsó előtti lépcsőfokáig. A jobb lábam itt beleakadt a lépcsőfokba. Alig tudtam az egyensúlyt megtartani, jól bele kellett kapaszkodnom az ingatag korlátba, de sikerült talpon maradnom. Bosszankodva szidtam a lépcső építőit, hogy milyen idétlen alakúra készítették, az ember kitörheti a nyakát, ha nem vigyáz, ás más ilyeneket mormogtam félhangosan.
A lábaimat ügyesen kicsit megtornáztattam, s tapasztaltam, nincs kificamodva, vagy eltörve semmim. Megnyugodva mentem tovább az emeleti folyosón.
Picikét csoszogva haladtam, aminek nem értettem az okát. Bal lábbal rendesen lépegettem, de a jobb csosszanva mozdult előre. A lépcső folytatásához érve, megismétlődött az előbbi botlás. A jobb lábam megint beleakadt a lépcsőfokba.
Ejnye, bosszankodtam, szerintem joggal. Gyanús a dologban csak az lett, hogy mindig a jobb lábam akad meg. Egyre nehezebben ment a felfele lépegetés. Meg kellett többször is állnom, hogy kézzel is segítsem a makacskodó végtagomat. Súlyomat megtartotta, térdem is jól hajlott, rugózott. Többször is próbálgattam különböző mozdulatokat, de a csak jobb láb rendetlenkedett, pontosabban a jobb lábfej.
Nagy nehezen felérkeztem a harmadikra, de annyira elfáradtam, hogy le kellett ülnöm a folyosó közepén. Úgy látszik zajt csaphattam, mert kinyílt az egyik lakás ajtaja és egy kissé borzos asszony nézett ki rajta, és mielőtt egy szót is szólhattam volna rám ripakodott:
– Nem szégyelli magát, minek ivott annyit? – és becsapta az ajtót.
Döbbenten meredtem a bezáródott ajtóra, majd hirtelen rádöbbentem, hogy valami baj van velem, a lábammal. Megbénult!
Nem mertem felállni. Nem voltam biztos benne, hogy megtartja a súlyomat.
Szerencsémre megérkezett a szomszédom kislánya, Borika:
– Mit üldögélsz itt a folyosón? – kérdezte.
– Valami baj történt a lábammal. Beteg vagyok – magyarázkodtam.
– Mumpszod van? Nekem is volt a tavaly.
– Nem mumpszom van, de beteg lettem. Légy szíves szólj be hozzánk, jöjjön le valaki, hogy segítsen nekem.
– Jóóó! – és már szaladt is.
Hallottam, ahogy kiabál a húgomnak: “Palika mumpszos, siess, segíts neki feljönni!”
– Azóta meggyógyultam, csak kicsit húzom a jobb lábam – fejezte be barátom a történetét.

“Mumpsz és lépcső” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Babu!
    Mindig örvendek a hozzámszólásodnak! (f)
    Rémálmaimba térnek vissza azok a régi lepusztult lépcsőházak. Nem emlékszem, hogy valós élményem fűződne hozzá, de egy primitív félelem jelentkezik álmaimban a lépcsőkkel kapcsolatban. Majd megkérdezek egy szakembert! :S
    Szeretettel: Szabolcs B)

  2. Drága Szabolcs!:)
    Tetszéssel olvastam "nyak kitörős"novelládat.
    Ismerek én is ilyeneket, a régebbi bérházakat valóban ilyen szűkösen építették.Ma már szerencsére szép ,tágasak .nem beszélve,hogy ott vannak a liftek is. Még jó hogy nem volt "mumszos !". Szeretettel olvastam enyhe mosollyal.
    Gratulálok szeretettel…..Babu:]

  3. Kedves Magdi!
    A gyerekek saját világukat vetítik ki a környezetük eseményeire. Mivel Borika nemrég mumpszos volt, úgy gondolta, hogy aki beteg, akinek baja van az mumpszos, hisz ezt mondták róla is, mikor beteg volt.
    Köszönöm, hogy nálam jártál!
    Üdv: Szabolcs B)

  4. Kedves Szabolcs!
    Tetszéssel olvastam történetedet, a rozoga lépcsőházakról, félelmetes lehetett ilyen lépcsőn járni, Pál lába meggyógyult, ha nem is mumpszos volt. Szerencsére arra ment Borika.
    Szeretettel gratulálok,
    Magdi

  5. Kedves Rita!
    Gyermekkorom lépcsői, lépcsőházai sokszor megjelennek álmomban, és csak azért úszom meg ilyemkor a balesetet, mert felébredek. A korlát ingatag, hiányosak a lépcsőfokok és sohasem odavezetnek, ahova igyekszem… Jobb gyorsan felébredni!
    Köszönöm, hogy olvastál!
    Szeretettel: Szabolcs
    B)

  6. Kedves Szabolcs!

    Érdeklődéssel olvastam jópofa írásod. Én is jártam már ilyen épületben, valami borzalmas. Ráadásul azt nem értem, hogyan tudnak bármit is szállítani – pl. szekrény, hűtő, kanapé, stb. – vagyis bármilyen használati, ugyanakkor széles, nagy, nehéz tárgyat ezeken a keskeny csigalépcső sorokon? A körfolyosót is rémálomnak tartom. Persze lehet, hogy ha ilyenben növök fel, akkor más lenne a véleményem róla. Hiszen egy vidéki szoba-konyhás házikó se luxusszálló, én mégis jól éreztem magam benne, ráadásul gimnazista koromra már hozzá is építettek még egy szobát, ami az enyém lett.

    Szeretettel: Rita:]

Szólj hozzá!