Csikorgó

Itt volt már az ideje, mégis oly meglepően hirtelen érkezett, hogy megtorpantak tőle egy pillanatra a gondolatok. A minap még a faleveleket számolgattam egy felettem szétterült faágon ahogy a vízparton ültem. Azon elmélkedtem, vajon az a pár csenevész levél ugyan véd e még az esőtől, vagy mint nyitott ujjak között akadálytalanul hullhatnak a vízcseppek, s monoton dallamot kopoghatnak a fejemen.  Ám most, most tapadó hó súlya alatt hajladoznak az erdő fáinak ágai a hűvös szélben. Alig koppintott egyet az ajtón, s mire az ősz fáradtan botjára támaszkodva öregesen az ajtóhoz botorkálva megkérdezte volna hogy ;-Ki az?;, addigára a tél egy rúgással beszakította az ajtót, melynek vaspántjai hirtelen kiszakadtak a tokból, s torz mosollyal az arcán, recsegve-ropogva berontott. Elnémult a világ. Csak ő szólt dörgedelmes hangján, s lehellete nyomán deresre fehérült a világ. Feketerigók siettek a dermedt bokrok alatti avart keresve, apró lábaik pálcákat rajzoltak a szikrázó, csillámlóan fehér hóba. Távolról aranysakál köszöntötte az alkonyt, hosszan fájón beleordítva a szürkülö öregedö délutánba. Az elszaradt nádas szálai egymásba kapaszkodva csörögve bújtak össze félelmükben, mikor elhaladt mellettük, de tán rájuk sem hederített a zordon északi szél, mely nevetve szórta tele porhóval a vidéket, s fergetegként kavarta azt az elárvult mezön! Csendesen csörgedező kis folyó partján jég kezdett hízni pöffeszkedőn, s toporogva dörzsöltem kezem a part mentén rakott kis tűz felett, vastagon öltözve mellé kuporodva, miközben megölelt hátulról a …..
Zimankó….
(2017)