Álmomban valamiféle sötét-ködös alagútban jártam. Hason csúsztam, mert nem tudtam felegyenesedni. Valaki követett…az agyamban egyetlen cél vezérelt – kijutni innen, minél előbb. A legfélelmetesebb a csend volt, a zajok nélküli ködös homály.
Az egyetlen hang saját félelmem zakatolása a fejemben. Meg kell szólalnom…gondoltam és dúdolni kezdtem ;Üdv rád és házad népére…;
Csak az első strófát dúdoltam bőszen, sokszor egymás után. A csúszás abbamaradt, mert közben egy barlanghoz értem, ahol fel tudtam egyenesedni és a ködben egy lobogó gyertyalángot véltem felfedezni. Aki követett nem jött utánam, vagyis itt nem éreztem a jelenlétét, ennek ellenére először négykézlábra álltam, majd felemelkedve futásnak eredtem. Verejtékben ébredtem…
Elkezdődött a napi rutin – nem emlékszem, hogyan jutottam az aluljáróba, nem érzékeltem a körülöttem lévőket, a mozgólépcsőn dúdolni kezdtem: ;Üdv rád és házad népére…; – kíváncsi, értetlen tekintetek szegődtek rám, de főleg elfordították a fejüket az emberek. Kezdek megbolondulni?
2015 – blogbejegyzés
Az álmok, sokszor igen sötétek tudnak lenni. Jó felébredni ilyenkor. Sokszor a belső szorongás jelenik meg benne. Szeretettel: Éva
Üdv rád és házad népére, te jól szántó-vető, te mindig szívesen fogadsz, miként a nyári idő…..
Nagyszerű gondolat. Egyébként az én álmaim is többnyire nagyon bizarrak, jó felébredni belőlük.
Szeretettel: Rita(f)
Szia Marika!
"Üdv. rád és házad népre". Álmaink meghatározzák egész napunk
hangulatát. Tetszett írásod
Gratulálok Rózsa(l)(f)