A fiú 1. rész

A kopasz hegy oldalán, gyomrából kibányászott sziklák, ütötte seb, messzire jól látszott… A kishajó orrában állt a vékony arcú, fiú. Elől hosszúra hagyott haját hátra fújta a szél. Farkasszemet nézett a hatalmas heggyel, tudta nem sokára révbe érnek. Felkelt a hold, ezüstös udvarának fénye visszaverődött a Balaton tükör-fényében
Apja ittasan beszélt cimboráinak a hajó hátsó felében. Hihetetlen meséket volt képes kitalálni. Most éppen arról beszélt, hogy a télen, mikor Fonyódon, a piacon anyadisznót vett és malacaival, bepakoltak a csónakba öccsével, indultak a még be nem fagyott Balatonon át, hazafelé. Olyan hideg zúdult rájuk, hogy mire már,- már, majdnem átértek, a szél felborította a csónakot, de mostanra olyan sűrű volt a víz, hogy az anyamalac rögtön bele is fagyott a vízbe. Ők kiúsztak majd visszatértek csákányokkal, kivágták a jég fogságából a disznót, és hazavitték, jól megdörzsölgették, és lám másnap reggelre a disznónak semmi baja, a kocák is vidáman röfögtek körülötte.. Úgy felhizlalták, hogy farsangra mikor levágták, volt, vagy másfél mázsa.
Szokása szerint rászólt öccsére” Igaz-e Miska?!” Az, a szegény, kénytelen kelletlen bólogatott testvére minden meséjére.
Fia nagyon restellte apja beszédeit, de mikor látta milyen jókat nevetnek az esze-ment elbeszélésen a cimborák, kissé lanyhult benne a harag apja iránt, aki többet ivott a kelleténél. Ilyenkor azután maga volt a Háry János.
Nap, mint nap segített apjának a lovakat befogni, indultak szekérrel a bányába. Ők szállítottak a bányászok számára vizet, és az asszonyok főzte ebédet. Azután ha még akadt valami fuvarozni való a faluban azt is apjára bízták.
Apja nem sokat keresett ezzel a munkával, de néha jutott a család számára is belőle.
Beköszöntött a nyár.
Anyja éppen szoptatta kisebbik öccsét mikor belépett a házba.
Kisfiam gyújtsál csak be gyorsan a kályhába! Még főzök valami levest, azután már megyek is a szőlőbe kapálni.
Került, fordult már készen is volt a krumpli leves.
A kicsit kivitte a kiskertbe állított gyerekágyba, befektette, rászólt fiára:” Vigyázz a testvéreidre! Ha a kicsi sírna, tedd tisztába. Ne engedd, hogy Gabi – a középső gyerek-, elcsavarogjon!
Ez így ment nap, nap után. Hát ilyen lesz az egész nyara?! Keseredett el.
Alig tűnt el édesanyja kékpettyes kendője a sarkon túl, Gábor már nyafogott, kimennék a fiúkkal focizni. Dehogy mész! Anyu megparancsolta, hogy itthon legyünk. Szólt erélyesen öccsére.
Az utcában házuk előtt egy nagyobbacska tér és a szomszéd kertje se volt bekerítve, volt hely a focizásra.
Barátai megértették, hogy ez a hallgatag, vékonyka, jó fejű gyermek, aki képes volt közöttük is igazságot tenni, csak a kerítésen belülről nézte legtöbbnyire játékukat.
Gabi persze kiszökött. Szaladt utána” Na megállj csak felkiáltással! De az uzsgyi már ott se volt. Hiába kiabált,- bent kicsi öccse visított. Visszasietett hozzá, kicsit rázogatta, látta igen álmos, de valamiért nem tudott elaludni. Kikapott zsebéből két db réz 20 fillérest, rápökött, és a kicsi szemére tette. Az rövid kis nyafogás után el is aludt, hiszen nem bírta szemeit kinyitni.
Most nyugodtan megkeresheti az 5 éves Gabit. Az még véletlenül se fogadott szót neki.
Hiába hívogatta, nem jött elő.
Barátai rúgták a bőrt, hívták: gyere te is Jani! Nem bírt ellenállni. Beállt a fiúk közzé.
Igazán csak kis időre,- bíztatta magát-. Már sietett is vissza kisöccséhez, aki mostanában tanult mászni a járókában. Tudta ugyan, hogy ott biztonságban van a gyerek, de felelősség tudata mindig erős volt.
De mi ez az iszonyú szag?! Jé! Hát a kicsi betojt! Az még csak hagyján, de valahogy ki is húzta a pelenkát, és mindent összekent. Undorodva nézte a sárgán maszatos kis gyermeket, most aztán mit is tegyen?
A dézsában jó meleg esővíz állt fogott egy vödörrel rázúdította a kiságyra és a gyermekre, éktelen visítást keltve. Nem bírt közelebb menni. Ha a kicsi betojt mindig a szomszédban lakó unokanővérét Máriát, hívta segítségül. De most hiába kiáltott át.
Nem volt mit tenni fogta a seprűt és vízbe mártogatva messzire előrenyújtott kézzel, kezdte mosni a kiságyat, és a gyermeket, oda se nagyon, mert nézni, másik kezével az orrát fogta be.
Szerencséjére jött a Coopból Mária.
Nem hitt a szemének, Jani hagyd abba azonnal! Leteszem a kenyeret, és jövök, segítek. Kiáltott rá.
Meg vagyok mentve! De hol van Gabi?
Édesanyja jött haza a szőlőből, fülén fogva hozta be Gabit.
Milyen jó lenne, ha már kezdődne az iskola, gondolta el. Akkor nem kellene vigyázni öccseire.
Hamar elszaladt a nyár. A Balatonban is alig úszkálhatott 2-3 alkalommal. Nehéz a legidősebb fiú helyzete, gondolkodott el.
Így is reggelenként korán kelt, mert ő fogta be a lovakat, míg apja mosdott. Majd ő is a lavór hidegvízben, aztán szaladt az iskolába.
Jól tanult, jó hallása volt, az énektanára zongoraórákat adott a falu gyermekeinek délutánonként, 1-1 csirkéért, pár tojásért. Őt ingyen tanította. Magáról megfeledkezve skálázott,” verte” a zongorát. Nagyon jól érezte magát az énektanárnál. Még egy kis finomságot is tett a kedves kis barnahajú történelem tanárnő,- a tanár úr felesége- a zongorára. Micsoda finom kis apróságok voltak, csak úgy olvadt a szájában. Ő hálásan tanult tudta ez kitüntetés a számára.
Jött a karácsonyi ünnep. A fővárosból várták keresztszüleit az ünnepekre.
Kapott is az unokabátyának kinőtt kabátjából, pulóvereiből egy télre valót. Minek újakat venni, hisz az én fiam is egy tél alatt kinőtte, mondta egy szuszra keresztanyja, anyjának nővére.
Ő pedig hálás volt érte, csak ne utálta volna annyira nagyképű unokabátyját a „pesti srácot”.
Keresztanyja állandóan a férje nyomában járkált, nehogy a sógorral többet igyanak a kelleténél! De csak elfogyott a bor. Muszáj a hegyre felmenni a pincékhez, állapította meg a két férfi, rögvest el is indultak. Miután egész nap hullt a hó, majd térdig ért már, elől ment a Jani gyerek, utána apja, ezután a sógor, miután megérkezett Pestről a rádiós Gyula riporter vejkó, ő is velük tartott, majd a sort a pesti srác zárta.
Kóstolgatták a hegy finom nedűjét, akadt egy kis kolbász is, meg friss kenyér. Tudta ez a riporter „mitől döglik a légy!”
A demizsonokat megtöltötték, indultak vissza, a sort megint a pesti srác zárta le. Egyszerre felkiáltott:”. Jenő bátyám-találtam egy fél pár cipőt! Hozd csak magaddal fiam, – volt a válasz,- majd csak jó lesz valamire.”
Otthon azután a srác mutogatta anyjának mit talált.
Hé! Te! Hát ez meg a Jenő bátyádé! „Hát te meztilláb jötté haza?! „Csodálkozott Teri asszony.”Biz a úgy van! Na majd beteg lészen holnapra!”
Nem lett annak semmi baja.
Tavaszra szaladt az idő, jött a húsvéti locsolkodás. Náluk három fiútestvér a szomszédban unokatestvérénél három lányka. Szép vörösesszőkék, mind. A legidősebb volt Mária, ő segítette ki Jenőt a gyerekpelenkázásban.
Haja egybefonva hátul a derekát érte. Arcán kevés, de nagyon kedves szeplő. Jenőnek tetszettek azok a kis barna foltocskák mind.
Zavarban volt idén, a lány kacér tekintetétől. Eddig észre se vette,- legalább is nem akarta, – de ma, amikor a lány nyakába zúdított vödör víztől csorgó fehér blúzát, ahogyan húzta le magáról nagy gyorsan, nem figyelve arra, hogy a fiú rábámul. Majd egy vállrándítással, szemét mélyesztette a fiú zöld szemébe. Jenő elveszett. Még a hideg is kirázta ettől a tekintettől. Pedig eddig jól megvoltak.
Heteken át, kerülte Máriát, nem bírt többé a szemébe nézni.
Kertjük bokrai mögül leselkedett át, hogy lássa, de közelről, úgy érezte, nem bír megállni se, a lány előtt, Mária tudta, de hízelgett neki, hogy unokaöccse „úgy oda van érte”. Nem is próbálta kijózanítani.
Őszre, Jani a szomszéd városba került tanonciskolába. A falubeli Jenő bácsi vette magához a fiút géplakatos tanulónak. Jani bácsiék jómódúak voltak, – még a régi világból – „lányuk orvosho men feleségü”
Jani bácsi nagy vadász volt. Tisztességes, jó humorú kis öreg, szép nagy szőlője is volt a hegyoldalba, amit úgy műveltetett. Szerette a tanulóit, különösen ezt a fiút, aki névrokona is. Jó inasokat nevelt a keze alatt tanulókból. Csendes megbízható ez a gyerek., mondogatta. De túl komoly.
A zongora leckéknek vége szakadt, mikor kiderült apja nem engedi fiát középiskolába” legyen csak tisztességes szakmája a gyereknek, akkó meg minek” mint mondta.
Jenő szorgalmasan tanult tette a dolgát mindenre kiterjedt a figyelme, azt is elvégezte, amit nem is kértek tőle, mert meglátta a tenni valót.
Egy hétvégén vendége jött Jenő bácsinak, felesége készült, sütött, s-főzött. A falu „dilise” segített a fát behordani, vigyázott a tűzre, a nyári konyhában. Kapott egy üveg bort, amit elrejtett a tanulók elől, mert gyakran tréfálkoztak vele. Lám most is az a nagyra nőtt Gyula gyerek a bort átöntötte egy fándliba. Kíváncsian figyelték vajon mi lesz. Míg megtalálta a Dilis addigra bizony egy levelibéka is megfürdött a borocskában, talán meg is ártott neki, mert csak ott lebegett a bor tetején. Dilis nem sokat törődött vele megfricskázta a békát az hátrébb, került, majd jót ivott, mikor szájához ért a béka, újra csak megfricskázta, míg ki nem ürült a fándli. A fiúk hasukat fogták a röhögéstől majd a bokorba zuhantak.
Jenő bácsi vadászni ment barátjával, majd estére a műteremben kapták a vacsorát., mert hogy másik hobbija a festészet volt. Ez mindjárt kiállító teremként is szolgált.
A főnök úr szépen festett., dicsérték is felváltva, hol a jó bort, hol a festményeket. Kortyolgatták a jó kis Kéknyelűt, míg belefáradtak.
Az előrelátó háziasszony ott vetett nekik ágyat is, csak beledőltek hulla fáradtan.
Reggel nagy fejfájással ébredt Jenő bácsi, körülnéz, látja ám, hogy három lába kilóg a paplan alól. De hisz ebből sok van! Lepődik meg. Csodálkozik rendesen, Gondolja próbát tesz, vajon részeg-e még? Megmozgatja lábujjait, azok nem mozdulnak! Megijedt az öreg. Mellette a kisszekrényen a fejes vonalzó, megfogja, kisebbet ráhúz a lábujjaira! Meg sem érzi. Ennek fele sem tréfa! Megijedt nagyon, már kiált a feleségének, hogy nagy baj van! De tesz, még egy próbát, most nagyot húz a kikandikáló lábakra a fejes vonalzóval. Nagyot üvöltve, ugrik ki a takaró alól barátja a pesti főorvos úr. Mi a fene?! Hát így bánsz a vendég barátoddal?! Kiáltja haragosan.
De biz nem sokáig tartott a harag, csak a reggeli pálinkáig.
Nagy nevetgélés közepette ültek neki a finom sonkás tojásrántottának.

Írta: Domin Jolán