A zongora !

Még a régebbi időkben volt, mikor egy új házban költöztünk, Californi egyik legrégibb elegáns kis városába, ami a Lafafayette nevet kapta több mint kétszáz évvel ezelőtt.
Lafayette francia tábornok, kinek a szobra ennek a kis városnak az egyik legszebb helyét díszíti. Ő segített Amerika megalapozásában, az angolok elleni háborúban.
Végigsétálva kis dombos temetőjében (Ahol szegény anyám nyugszik), sok érdekes sírhelyet találni, amikből a régebbi történelemre lehet következtetni.
San Francisco városától egy félóra autó út ide, az öböl hídon keresztül.
Házunk az egyik hegy tetején volt, teraszokkal körülvéve, ahonnan nagyon messzire el lehetett látni. Tölgyfák rengetegével, állatok: őzek, mókusok, néha még pumát is lehetett látni.
Megszerettük a házat, ahol minden elképzelhetőt meg lehetett találni. Fiatal házasok voltunk, gyakran beszélgettünk a zongora tanulmányaimról, ami ugyan gyerekcipőben járt, amiből megtudtam, hogy feleségem titkon szeretett volna egy zongorát.
Gondoltam, születésnapja, ami közeledik, az lenne a legjobb alkalom rá. Egy zongora üzletben nézegettem a szebbnél szebb kiviteleket és egy kimondottan megtetszett.
Gyönyörű fekete grand zongora már nem is lehetett volna lebeszélni róla. Megegyeztem a kereskedővel, egy kicsit csípős volt az ára, de gondoltam egye-fene ez egy örök darab lesz a házunkban.
Május volt, a születésnap közeledett, találtam egy kedvező alkalmat, mikor tudtam ő nem lesz otthon és leszállították a zongorát. Kértem, hogy tegyenek rá egy halvány lila hatalmas masnit, ami az ő kedvenc színe. Csodás, szép helyet találtam a zongorának.
Vártam. Egyszer csak hallottam, amikor az autója bement a garázsba.
A meglepetés leírhatatlan, szegény olyan boldog volt, amit képzelni se lehet.

Elmúlt egy hét, az izgalom lecsillapodott, gondoltam ideje most már keresni valakit aki tanítani fogja őt. Megbízható ajánlatot kaptam ismerősöktől. Ott a kis városba volt egy ember, aki adott zene órákat. Megbeszéltem telefonon az illetővel, mondta, hogy eléggé elfoglalt, de van üres hely a kora délutáni órában.
Eljött a nap, mindketten izgultunk, mert nem ismertük az illetőt, szerettünk volna valakit aki komolyan, eredményesen foglalkozna vele.
Délután két óra volt, amikor az ajtócsengő megszólalt. Egy hatvan, hatvanöt év körüli cingár, fehér hajú idős úr állt előttünk. Mr.Green néven bemutatkozott.
Mr.Green szinpatikus ember, akartuk mutatni a vendégszeretetünket mondtam, hogy üljünk le és beszélgessünk, ismerjük meg egymást. Kérdeztem, hogy szeretne-e egy italt. Ő azt mondta, ha mi is iszunk, akkor elfogadja. Kérdeztem mit iszik? Azt mondta amit mi.
Mondtam, mi gín and tonic-ot iszunk, amihez már régen hozzászoktunk. A lányunk Angliába ment férjhez, ahol alkalmanként sok időt töltöttünk. Mondta, hogy az neki is kedvence.
Hosszan elbeszélgettünk amiből megtudtuk, Mr.Green nek tekintélyes múltja volt.
Kibeszélt mindenkit a városban, nem hinném, hogy kihagyott bárkit is.

Néztem az órámat,hiszen az egy óra amire Mr.Gree volt szerződtetve elmúlt.
Ő mondta, hogy legközelebb bepótolja. És ez így ment, elég sokáig.
Mr.Green mindig pontosan megjelent, megittuk a gin and tonic-ot, félóráig beszélgettünk mik történnek a városban és a másik félóra a lecke volt.
Mi szerettük a társaságát, de egy pár hónap után gondolkodnom kellett, hogyan tudnék ezen váltóztatni. Nem akartam megsérteni, de valamilyen formában túlakartam adni ezen a helyzeten. Mr. Greent mindenki ismerte, ezáltal kényes volt a helyzetem. De a szerencse velem volt, mert ő volt, aki hirtelen megbetegedett és lemondta az órákat bizonytalan időre,vagy talán érezte, hogy kihasználta a helyzetet és így a legjobb megszüntetni. Találkoztunk vele több alkalommal a legjobb barátságban, nekünk hiányoztak az ő történetei, amiket soha nem fogunk elfelejteni. Feleségem Geneva, talált magának más tanítót, akivel többre ment és sokat gyakorolt. De ő is csak annyira ment, mint én, hogy csak a saját kedvtelésünkre játszogatunk és igazán élvezzük a zongorát.

Ágoston Tibor