Már az is elgondolkoztató, amit a Wikipédia állít:
A verébfélék, vagy óvilági verébfélék (Passeridae) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó család, és nyolc nem és negyvenkét faj tartozik a családba.
Talán nem gyönyörködünk annyit a szépségében, mint egy paradicsommadár esetében, avagy egy színes tollú papagájnál, sőt azt sem sok helyen jegyezték fel, hogy egy veréb lett volna bárki kedves madara, annyira, hogy kalitkába téve akár a hálószobájában tartotta, vagy csak a lakásában.
Az is biztos, hogy ha szerelmes egy költő, nem a verébhez hasonlítgatja becézgetve kedvesét. Mert, hogy is jönne ki a szó, ha azt mondaná szépséges hölgyének szerelmes poétánk, hogy ő a szívének egy kedves verebe? Hiszem, hogy azonnal ki is lenne adva az útja! Aztán gondolkodhatna azon, hogy akkor most mivel is bántotta meg szerelmét?
Mégis elmondhatjuk, hogy ha nem lennének ezek a színtelen, szürke kis madarak, akkor nem lenne ennyire színes a világ. Igénytelen kis jószágok, mindent megesznek, és bárhol elalszanak. Szürke színűkkel beleolvadva a környezetükbe észrevétlenek maradhatnának, ha nem lennének annyira hangosak – gondolhatjuk mi emberek.
Pedig dehogy is hangosak, csak van mindig mondanivalójuk.
Ha egy madár – történetesen veréb – akkor arról az is tudható, hogy nem magányos, mert vannak társai, s ha öröm éri, azt meg tudja velük osztani. Épp úgy, mint a bánatát, vagy épp ha valami felfedezést tesz, akkor már mondja is, hogy aztán megbeszélve a dolgokat meg tudják állapítani, hogy az hasznos-e a verébnek, avagy sem.
Nem egyszer csatlakoznak egy-egy nagyobb madárhoz, – akár sashoz is – albérlőként is, egy kis takarításért, egy kis tetű, bolha és egyéb ilyesmi bogarak elfogyasztásáért, amelyek a háziaknak kifejezetten kellemetlenek és elfogyaszthatatlanok.
Jó jó! Én is hallottam már azt a mondást, hogy szemtelen, mint egy veréb!
Pedig nem az, csak frissen szereti a kenyérmorzsát, ami lepotyog az uzsonnánkból, vagy ha épp nassolunk valamit, abból. És barátságos. Ki nem találkozott már olyan verébbel, amely egész közel jött hozzá, mert szimpatikus volt neki. Ebből vitathatatlanul az is adódik, hogy a verebek nagyon barátságos madarak.
Arról nem beszélve, hogy sokat adnak a testi higiéniára. Bárhol, ha vizet, lát vagy ha épp azt nem de egy poros utat találnak, akkor naponta akár többször is tisztálkodnak.
Az én személyes megfigyelésem is, hogy ha mindkettő a közelükben van, akkor szinte mindig a porfürdőt részesítik előnyben. Ami okos dolog, mert a porból lassan több van, mint a vízből. Ráadásul a vizet akár a szomjuk oltására is felhasználhatják a port meg ugye, csak tisztálkodásra.
Ebből megint csak egy jó nagy megállapítást tehetek, hogy a veréb annyira okos, hogy tudatosan természetvédő!
És végül másféle viszonyunk is volt a verebekkel. Volt a történelemnek egy rövid, olyan 500-1000 éve, amikor a verebeket akkora becsben tartották, hogy egyenesen szerelmi zálogba adták egymásnak a fiatalok. Ha pedig beteljesedett a szerelem, akkor életük összekötésekor együtt, egyszerre engedték őket szabadon.
Ennek persze megvolt a praktikus oka is. Legfőképpen, mert a veréb szabad madár lévén nem nagyon tűrte és bírta a bezártságot. Vagy elengedték elég hamar, vagy belepusztult ebbe a nagy szerelmi zálogosdiba, tehát igyekezni kellett a lagzival.
Azért balgaság lenne azt gondolni, hogy emiatt köttettek olyan gyorsan meg abban az időben a frigyek, de tény, hogy elgondolkodhatott, azaz ara, vagy szerelmes ifjú, ha egy veréb a kalitkájában egyszer csak elpusztult… .
Bármennyire nézem is a többi madarat, meg kell állapítanom, hogy a veréb a madarak ásza.
Annyira, hogy, mint kedves barátom Bornemisza Attila mondja:
Edit Piafot úgy hívták Szürke Veréb! Aztán a világ nagy énekesnője lett! Tandori Dezső Kossuth-díjas költő barátom 10 verebet tartott otthon, és egyiket Spérónak nevezte. Több könyvet irt róluk és meséket. Úgy írja: A veréb szociábiilis lény és okos madár;.
De Franz Kaffka is állít a verébnek emléket, Sok veréb az élet jele.
Kosztolányi: szomorú verebek repdesnek az Üllői úton;!
Bekerült a világirodalomba is, hisz Vilder a Teremtés nyolcadik napja című hatalmas regényében egy fejezetet ír arról, hogy; Mindenhol veréb és e népség a mi szívünkhöz közel áll;.
Milyen érdekes, még film is készült róla!…
Egyszerű, kitartó, hűséges, családszerető és a jég hátán is megél.
Sőt, énekesmadár, csak vonakodott szolfézs órákra járni, szokták mondani.
Ezért is gondolom azt, ha valakire azt mondják, hogy ő egy veréb, akkor ez a legnagyobb elismerés, amit egy ember kaphat.
Mindent összevetve azért ne feledjük, hogy a veréb is egy madár!
Drága Violám!
Biztos, hogy az a galamb a Te galambod. Nagyon okos kis jószágok a madarak. Ha néha elhallgatnak akkor hiányolom a ricsajt amit csapni szoktak. Egy Pesti barátnőm nálam aludt pár napja és ő mondotta, hogy nem tudna pihenni ekkora zajban. Én meg a csendet nem szívelem…
Violám! Örülök, hogy itt jártál…
Szeretettel: (mami)(f)
Róza Drága!
Most aztán jól kiolvastam magam, mert a Te írásod után – mely nagyon tetszett –
a hozzászólásokban is elmélyedtem. Nekem egy galambfiókával volt dolgom, amikor leesett, többször visszaraktam a fenyőfára. S szülők ott köröztek. Remélem, hogy megtanult repülni, mert egy galamb visszajár hozzám egyedül és nem fél tőlem, amikor a közelemben szedeget.
Szeretettel: Viola (f)
Aranyos Zsófikám!
Engem is egyszerűen elbűvöltek ezek a madarak. Ezért is éreztem késztetést kis írásom megfogalmazására.
Szeretettel: (mami)
Drága Rózsikám !
Szeretettel olvastam a verebekről írt tanulmányodat. Ezek a madarak megérdemlik, hogy szót
emeljenek értük. Amilyen picikék akkora akaratuk van. Én is megfigyeltem a múltkor, hogy a
levegőben Magasan szálló galambot kísért. Ketten együtt szelték át a kék eget. Kíváncsivátett, hogyan érthetik meg egymást, mert úgy látszott jóbarátok.
Szeretettel ölellek, Zsófika
Kedves Gyöngyi!
Kedves b:)!
Kedves Icum!
Köszönöm, hogy ti is elolvastátok kis okfejtésemet ezekről a kis "szürkékről" amelyek annyira színessé teszik az életünket!
Szeretettel és köszönettel: /mami/
Drága Rózám!
Érdeklődéssel olvastam írásodat. Kíváncsivá tettél, őszintén a cím vonzott ide, nem bántam meg.
Tetszett, ahogyan az irodalomból idéztél.
Szeretettel gratulálok: Ica
Nagyon tetszett az okfejtesed eme csirrego
o kis joszagrol…es ne feledjuk:vedettek! Kinaban a "Nagy meneteles" idejen majdnem kipusztultak…nem engedtek oket leszallni…szerencsetlenek lehullottak a kimerultsegtol…oersze valahol ertheto is volt, mert kozel egymilliard embert kellett akkor etetni…Elvezetes, humoros irasod orommel olvastam.Gratulalok:b:)
Drága Rózsikám.
Kedves írásod nagy élvezettel olvastam. Már csak azért is mert ilyenkor eszembe jut SISI galambom, akinek az életét megírtam. Mindig szívemhez közeliek az állatokkal kapcsolatos írások. Sok dolgot juttatál eszembe. Azt az írást is amit olvastam egy olyan leselkedőröl amilyen Te vagy mostanában. Kifigyelte a a szembenlévő ház ereszén ricsajkodó verebeket. És elhűlt, amikor kiderült a nagy ricsaj oka. A ház ereszének vége egy lejtett levezetőereszben végződött A kis verebek sorban csúsztak le a levezetőn mint a gyermekek a csúszdán és mikor leértek vidáman röppenve álltak a sor végére. Tehát olyan kommunikációjuk és eszük van, hogy saját maguk számára találnak játékot, akár a gondolkdó emberek. Keveset tudunk még a világról. Sokszor elszégenlem magam, hogy ember vagyok, aki lenézi a természet világát és fölényesen belenyúlva mindent meg akar változtatni. Sok sikert kívánok Neked és lessél még sok ilyen kedvességet és ajándékozz meg minket az élménnyel Szeretettel Gyöngyi.l
Kedves Margó!
Mostanában elég sokat üldögélek a szgép előtt vagy csak úgy nézegetek ki az ablakomon. Most látom előnyét, hogy saroktelken lakom. Mert ennyivel szélesebb a világ most nekem. És jönnek a kis madaraim. Megszokták, hogy itt mindig akad számukra kis falatocska, egy kis ez, egy kis az. Olyan a házam környéke, mint egy csivitelő nagy madáretető. Azt is megfigyeltem, hogy még a többi madár elrepül ha Nari a cirmosom arra lopakodik ahol a vircsaft van, addig a verebek nem. Szinte élvezik, hogy kicsit "megszívathatják" ezt a buta, de kedvenc cicámat A verebek csak kicsit feljebb szállnak az eperfaágaira.Épp csak annyira magasan, hogy pont addig tud ez a nagy buta kandúr felugrani, de nem elkapni őket. Persze így nekem Nari ügyben marad a konzerv macskaeledel, de a verebek nagyon jól érzik nálam magukat. No! Ez okán írtam meg ezt a kis írásom.
Szeretettel: (mami)
Kedves Róza!
A kis szürke verébről írott soraidat mosollyal a szívemben olvastam. Eszembe jutott egy régi emlék, amikor Gabikám még kislány volt, útközben egy a fészekből kiesett verébfiókára akadt a fa alatt. A verébmama ott csivitelt fölötte az ágak között. A kislányom visszaszaladt a kuka mellé egy doboz fedélért és könyörgőre fogta, hogy hagy hozza haza a fiókát. Megbeszéltük, hogy nem sok értelme lenne, mivel neki is van családja. Erre ő felmászott a fára a segítségemmel és visszatette a kis verebet a fészekbe. Láttam rajta, hogy nagyon boldog volt, mert a verébmama kétségbeesett csivitelése megszűnt. Gratulálok az írásodhoz és köszönöm, hogy ezt a kedves emlékemet felidézted bennem.További szép alkotó munkát kívánok Neked.
Szeretettel: Margó