Megtisztító eső

Hadd tegyem azt, amit ti egészségesek! Én sem vagyok különb érzéseimben, nekem is vannak vágyaim és álmaim. Én sem vagyok szegényebb a lelkemben az átlagnál. Azt már megszoktam, hogy a gyerekeitek csodálkozó szemmel kiabálnak: ;Papa, mi az?; Szavaid szívembe marnak, (mert ha hiszed, ha nem, a fülem még ép) ;Beteg szegényke, fáj a lába, azért gurul a kocsijában.; Berágok, s fennhangon azt mondom: ;Beteg a fogatlan kutyád, az, de nem én. Jó, hogy nem azt mondod neki, nini ott egy kobold.; Ennél már csak az jobb, mikor a kisgyereked közeledni akar hozzám, megfogna, mert ő még nyitott az emberi közelségre, abban a pillanatban megsebzed a lelkét, ahogy elrántod, mert azt hiszed a sérültség fertőz. Már nem haragszom rád, egyszer te is beleesel a csapdába, sérültként te szenvedsz majd a legjobban.
Na de kanyarodjunk vissza az eredeti történethez. 2018-as nyár igencsak szeszélyes, hol esik az eső, hol meg égeti a bőrömet a nap.
Napok óta ki se mentem, bőröm is szomjazott a friss levegőre. Szürke ég ellenére úgy döntök, motorozok egyet, útközben betértem a gyógyszertárba. Természetesen megint nincs a polcon az, ami kellett volna. ;Holnapra megrendelem, s tízre lehet a gyógyszerért jönni!; – mondja a patikus.
Fújdogált a szél, s hűvös volt, de jól esett a friss levegő, ahogy arcomba csap. Nyakamig felhúzom a zipzárt ciklámen színű kiskabátomon, eléggé fagyos vagyok. Na de azért július közepén igen furcsa, hogy sokadmagammal kabátba futkosunk.
Még jó, hogy nem nyaralok a Balatonnál, mert a fene megenne, hogy nem csobbanhatok hűs habjai közt. Persze volt már olyan, hogy vidáman lubickolok a balcsi langyos vízében, fejemre meg esik az eső. Isteni volt és közben dobáltak a hullámok.
Az emberiség akkorát változott, az is baj ha esik, és az is ha hétágra süt a nap. Tőlem is számtalanszor megkérdik: ;Miért jöttél ki ilyen melegbe vagy hidegbe?; ;Azért, mert szeretek kint lenni a természet lágy ölén!; Mindenki csak fújja a maga igazát, észre sem veszik mennyire idegesítőek. Nyúlba kapcsolom motoromon a sebességet, s már ott se vagyok.
Vihar előtti csend költözik a falura. Haragos zöldnek mutatkoznak a Hármas, s a Zengő hegyek vonulatai, egymásba kapaszkodnak a fák. Így jobban kibírják az erős, s makacs szelet, amely csak úgy süvit a fejem felett. Szürke égbolton nagy kövér, fekete felhők feketéllenek, hirtelen elered az eső. Romantikus létemre imádom az esőt, ahogy táncolva földre érnek és közben vidáman áztatnak.
Sapkámat kapucnira cseréltem, s hímzett sapkámra ráültem, gondoltam legalább szárazon marad. Szakadva zuhogott, s perceken belül hömpölygött a víz az úton. Igyekeztem kikerülni a nagyobb áradásokat, mert féltem, hogy ha vizet kap az akksi, akkor megáll a motor, s akkor ki tudja meddig dekkolhatok itt az út szélén. Hirtelen valami elkezdett sípolni, megijedtem, talán az akksi, s itt a szabadstrand kellős közepén megfogok állni, hogy jutok majd haza. Kissé ideges lettem, de azért élveztem a helyzetet, s igyekeztem végigsprintelni az utcákon.
Úgy éreztem, megöl a hírnév, s borzasztóan csalódott voltam. Kiadattam egy könyvem azért, mert alkotni támadt kedvem, az emberek örömmel vették, s el is olvasták, gondolom. Ugyanaz a „szürke kisegér” akartam maradni, aki voltam. Újra szabad akarok lenni, hisz semmi rosszat nem követtem el. Nem bírom elviselni, hogy az ablakból figyelnek, s hazatelefonálnak, hogy motorozom, miközben csurog rám az eső. Nem vagyok cukorból, legfőképp hülye nem vagyok, csak mozgássérült. A dolgaimat szeretem egyedül megoldani, aggódás helyett eszükbe juthatott volna, hogy kaland túrán vagyok. Egyszerűen nem kérek a túlreagálásból, anyukámnak sem engedem meg, hogy féltsen, ha túlféltett volna, nem jutok semmire. Csak ülhetnék anyám szoknyája alatt munkahely nélkül. Egy sérült embernek is vannak szabadság vágyai, amíg a korlátai engedik, s nem szabad beskatulyázni.
Végre leértem a falu közepére, beálltam a polgármesteri hivatal ánfortja alá. Virágos ánfortos házak nagyon tetszenek, mert rendezettek, s vendég hívogatóak.
Rájöttem, valószínűleg a motor dudája sípol, beázhatott, mert már lejött róla a szigetelés. Már úgysem tudtam használni, hiába nyomtam, nem szólt. Megvárom még kiszárad, lehet újra jó lesz, vagy nem nem tudhatom.
Amíg így elmélkedem, szürke Opelunk bekanyarodik a hivatal elé. ;Nincs semmi baj anya!; – nyugtatom meg, miközben felhúzom fekete vízhatlan kabátját, s beköti fejemen a kapucnit. Én is elindulok, hiába várni, kikerülöm a hömpölygő árt, aztán uzsgyi hazáig.
Hazaérek, tetötől-talpig átöltözöm, leülünk ebédelni, aztán a géphez ülök, folytatom a munkám, felesleges agyalnom a történteken. Minden csoda három napig tart.
De ha engem kérdezel, gondolhatsz bármit is rólam. Akkor is nagyon jól szórakoztam a szakadó esőben.

2018. Július. 27.

Fekete felhők feketéllnek

Fekete fellegek felettem.
Nem talállak téged.
Sírok:
Könnyeim szaporában
hullnak az esőcseppeknél.
Elveszett vagyok nélküled.
Bolyongok vizes utca-
köveken, cipőm sarka koppan.
Tócsákban vadgalambok
tollászkodnak békésen.
Szívem nagyot dobban.
Szavaid hallom:
Gyere, Kedves, itt vagyok, ne félj!
Futok feléd, karjaidba zártál.
– Nagyon féltem –
egymagam suttogom.
– Megtaláltál – zokogom.

“Megtisztító eső” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Babu
    Igen az élet egy nagy szenvedés s ha még megnehezitik akkor kegyetlenül tud fájni.
    köszönöm hogy olvastál.
    Szeretettel: heni

  2. Kedves Henriett !
    Meghatodva olvastam tortenetedet !
    Az elet egy nagy cirkusz csak a bohocok elik tul szenvedes nelkul.
    Gratulalok irasodhoz meg a kis versikehez szeretettel….Babu(f)(l)

Szólj hozzá!