Rövidre nyírták a haját, kifűthetetlen teremben, emeletes ágyakon kaptak elhelyezést.
Hideg volt a tél. A zuhanyozókban a csaptelepre fagyott a víz. Volt még falubeli, osztálytársa is a seregben ide sorozták.
Őt valamiért mindjárt bevették az irányító csapatba. Itt fűtött helységben a nagy üvegfal mögött teljesített szolgálatot. Hamar belejött ebbe a feladatba. Pontos precíz rajzolást, jó odafigyelést kívánt a gépek nyomon követése az üvegtáblán.
Egy délutáni szolgálatban, amíg munkájába merült ismerős hang ütötte meg a fülét. Bár tudta, hogy Mária férje itt szolgál, sose kereste vele a kapcsolatot. Most is fordult volna, ki az irányítószobából, de késő! Miska kitörő örömmel, üvöltve rohant az üvegfal túl oldalára átkarolta, jól megszorongatta Janit. Meglapogatta, majd szeretetteljes hangon tett neki szemrehányást, hogy ugyan miért nem látogatta már meg őket?
Jani nem akart hinni az orrának, most végezte be a szolgálatot Miska, de italszaga elárulta nem keveset ihatott.
Ígérte, hamarosan sort kerít rá. De nem siette el a találkozást Máriával. mindig túlórákat vállalt, az amúgy is megerőltető szolgálatokban.
Zsoldját az utolsó fillérig haza küldte édesanyjának. Neki itt mindene meg van, amire szüksége lehet, írta szűkszavú levelében.
Teltek a napok, sok csínytevés megesett a seregben, de össze is tartottak, ha a szükség úgy hozta. A kiképzéseken neki is részt kellett vennie. Jó céllövő volt.
Elvállalt mindenfélét, csakhogy kimenőre ne tudjon menni.
Egy esős nyári nap után a repteret, és az azt, követő rétet ellepte a csirkegomba. Nosza, jelentkezett, hogy megy gombát szedni. Többen is indultak, sokat szedtek. A szakács vételezett 60 db tojást, pár kiló hagymát. Olyan fenséges paprikást főztek, hogy kétfelé állt a fülük.
Ideig-óráig el tudta kerülni a látogatást Máriánál, de egyre inkább sürgetővé vált, kérdezgette is már Miska:
– Na ugyan miért nem jössz már? Tudod mekkora a fiam? – Kérdezte nagy büszkén.
– Hét végén, ha te is szabad vagy eljövök – ígérte.
Nem tagadhatta maga előtt, izgatott volt, hogy találkozik Máriával. Szavakat keresett mit is fog mondani, de vajon Mária milyen lesz? Örömmel fogadja majd?
Igen, Mária kitörő örömmel fogadta. Nem, mert a szemébe nézni, csak lopva váltott pillantást vele. Zavara nőttön-nőtt. Csodálta, hogy Miska nem veszi észre. Aztán látta, hogy bizony a sógora jócskán ihatott megint. Mikor a kávés csészéket szedték le, az asszony megkérte segítene kivinni a konyhába azokat. Készséggel ment, de már fordult is volna vissza, mikor Mária az ajtóban szemben állt vele. Meglepetve látott meg mindent egyszerre, a sok változást. Kicsit megtelt alakja, még a szülés nyomat viselte, szőke haja rövidre vágva, friss divatos frizurája, nagyon jól állt neki. Csintalan szemei körül az árnyékokat nem lehetet nem észrevenni.
– Jól vagy? – Kérdezte az asszony.
– És te boldog vagy? – Kérdezett vissza.
Észrevette az asszony hangjában a kis habozást, amint válaszolta:
– Igen. Itt a kisfiam, – fogta rövidre a választ.
Jani érezte milyen szomorú unokatestvére.
A kicsit hozta ki a gyerekszobából az apja, most ébredt fel. Első látásra megbarátkozott a fiatalemberrel. Ölébe vette, játszott vele.” Hoc,-hoc, katonát” Nagyokat nevetett a kicsi, és nem akart leszállni az öléből. Rövid volt a kimenő, indulnia kellett. Megígértették vele, hogy máskor is eljön.
Gondolataiba mélyedve tért vissza. Rögtön észrevette, hogy unokatestvére nem boldog, talán, mert iszik a férje, vélte.
Fájt neki, hogy boldogtalannak látja unokanővérét. Haragudott sógorára, hogy nem teszi boldoggá, az asszonyt.
Ha szolgálatban volt nem kerülhette ki, hogy találkozzon berepülő pilóta sógorával. Egyébként nem kereste velük a kapcsolatot. Társai nem is tudták róluk, hogy sógorok.
Egy nap kimenőn volt a városban, összetalálkozott unokanővérével. Mivel egy fillér nem volt a zsebében,- éppen előtte nap küldte haza zsoldját édesanyjának- elfogadni volt kénytelen Mária meghívását egy kávéra.
Csak mikor a lakásban voltak döbbent rá, hogy hárman vannak otthon. Eddigi nyugalma elszállt.
A kicsi fáradtan aludt el a babakocsiban a friss levegőtől.
Mária nagyon szép volt, még akkor is, hogy sötét karikák árulkodtak a szeme körül a zaklatott élettől.
Leültek a kávé mellé, halkan beszélgettek, azaz, hogy csak Mária beszélt. Kiöntötte lelkét a fiúnak; Miska alig van otthon, szinte csak reggel józan, amikor felkél.
A többi asszony sorsa se különb az övétől. Azok azonban szintén pohárhoz nyúltak. Másként nem viselik a tiszt feleségek életét. Már-már a váláson gondolkodik, de még azt se tudja megbeszélni. Milyen jó, hogy itt vagy, legalább neked elmondhatom, kék szeme teli könnyel. Jani akarata ellenére feláll, odalép unokanővéréhez, megsimogatja annak dús szőke haját. Vigasztalná, az pedig elkapja a kezét, és önkéntelen belecsókol. Mi történt velünk?! Rázkódik össze a feldúlt fiatalember, kitépi magát Mária karjaiból, menekülni akar, de nincs ereje, hagyja magát első szerelmi kalandjába sodródni.
Percek múltak, vagy talán órák?! A kicsi fiú még alszik a babakocsiban.
Ijedten szedi össze magát. Fut, menekül a lakásból, kint az utcán a hűvös esti szellő simogatja feldúlt homlokát. Hogy eshetett?! Mi történt?! Nem érti, mélységesen fel van háborodva. Nem is tudja kire haragszik jobban, saját magára, avagy Máriát hibáztassa?!
Napokon keresztül nem veszik hangját. Senki se érti, de nem faggatják, úgy is hiába való!
A kimenők helyett csak végignyúlik, forgolódik ágyán. Restelli bevallani, de vágyakozva szeretné szeretni, vigasztalni a szomorú asszonyt, ha rágondol ölét forróság, járja át, majd pár pillanat múlva undorral gondol a történtekre.
Már közelgett a leszerelés ideje, tiszti rangokat osztogattak, ő igyekezett háttérben maradni, sőt azon munkálkodott, hogy ne érje a megtiszteltetés. Őrvezető volt, de beosztását tekintve magasabb rangú a szolgálatban, mint a több csillaggal rendelkezők.
A kubai események miatt nem szerelték le őket, mikor letelt az idejük,- még 3 hónapot ráhúzott-. Szerencsére szinte állandóan szolgálatot teljesített.. A katonakönyve kiállításánál, is épp szolgálatban volt, beíratta, hogy vizuális megfigyelő. Előre gondolt a jövőre, tudta így nem fogják félévenként behívni továbbképzésre. Örökre elfelejtheti a történteket…
Leszerelése után visszatért régi munkahelyére. Már akkor, ott dolgozott középső öccse Gábor is, betanított munkásként, fiatalabb kisöccse, pedig villanyszerelő tanuló volt a vállalatnál. Szerencsére a kicsi Jóska diákkollégiumban lakott, pár házzal idébb, mint ő Gáborral. Kérte a szállón, ha lehet külön szobában, legyenek szállásolva. Nem akart naponta vitázni öccsével, attól kezdve, hogy naponta borotválkozzék, -míg hogy küldjön haza pénzt édesanyjának a téli tüzelőre. Gábor magaviselete sok kívánni valót hagyott maga után, ugyan tartott a bátyjától, de nem hallgatott rá. Jóskát is segíteni kellett egy kis zsebpénzzel. Cigizett a gyerek, – hogy ne csak elfogadja, de kínálni is tudjon-.
Mivel egy munkahelyen dolgoztak Jani apai felelősséget érzett öccsei iránt. Azok nem örültek a felügyeletnek, de elismerték bátyjuk jó szándékát.
Nap, nap után a munka, néha kollégáival betértek a közeli kicsi presszóba, egy kis Hubertusra. Nem akarta vállalni, hogy megszólják, mert, hogy ő kilóg a sorból.
Elismerte kollégái összetartanak,” mindenki egyért, egy mindenkiért” jelszóval éltek.
Kollégái nem voltak tisztában vele, búskomor ez a fiú, vagy ennyire magának való?
Nem változott csendessége, de ha a nőkről esett szó, lefittyedt szájjal, kis undorral legyintett,” mind egyformák! „mondta.
Kollégái heccelték, tán nem is szereti a nőket?!
Nem érdekelnek, látta, hogy maga körül minden fiatalembernek van barátnője. Sőt a csoportvezetője bár nős volt udvarolt az irodába az egyik könyvelő lánynak. Sokan tudni vélték, egyre komolyabb a kapcsolat, de még titkolja otthon, nem tud elhatározásra jutni.
Jani mélységesen elítélte kollégáját és a fiatal könyvelő lányt is. Másik kollégája tánciskolába járt, na nem azért, hogy tanuljon, hanem, hogy babérokat tűzhessen a kalapja mögé. .
Véleményt ugyan nem mondott, de éreztette nem tetszését.
Mindennel együtt, nem volt búskomor a tréfákban részt vett, sőt humorán jókat is derültek. „Ki se néznék, belőle” mondogatták munkatársai. Barátja nem volt, bár sokan örültek volna, ha barátságába fogadja őket. Nem volt rá szüksége.
Írta: Domin Jolán
Kedves Katalin!
Gondolataidat megfontolom, még nem állt össze fejemben a folytatás, de van már elképzelésem.
Köszönöm figyelmedet.
Szeretettel Jolán