Bár, manapság már elég nehéz összehangolni a közös étkezéseket, mindenki máshol, és másfelé dolgozik, és ráadásul több műszakban.
A napi étkezés is megoldható a munkahelyeken, így a közös találkozás leginkább estére, és hétvégére vonatkozik általában.
Létszámtól függően, és értelemszerűen különféle típusú, és rendeltetésű hűtőszekrényeink vannak, általános hűtők, mélyhűtők, és fagyasztók is egyaránt.
A havi nagy-bevásárlás után értelemszerűen minden a helyére kerül, és a napi bevásárlásokkor is odafigyelnek a hölgyek, hogy minden sorba legyen a lehetőségekhez képest.
Főtt ételek a jobboldali, hideg kaják a baloldali gépbe kerülnek, mirelit áruk a hűtőládába, és így tovább. Italok, ahol van hely, na és elértünk a dolgok rákfenéjéhez, sosincs helye mindennek, mivel sok embernek sok a cucca.
Állandó harc megy a tárhelyekért, és elhangzik a jelszó, minden maradékot meg kell enni, mivel ételt nem dobunk ki, mert a hajléktalanok még megennék .. elven, vagy a háziállatok valamelyike.
Az egyik rámolás közepette, felhangzik egy megdöbbentő női hang….
– Ki pakol köveket a leveses fazék mellé? Tudjátok jól, hogy nincsen hely….
Mindenki megdöbbenve áll az események előtt, és persze a bajnak nincs gazdája, vagyis hát még nem vállalta el senki.
Van a családban egy fiú unoka a sok hölgy között, és ő is érdeklődve figyeli a fejleményeket, és végül is megvallja, eléggé el nem ítélhető módon, hogy ő a tettes, és persze nem érti a probléma lényegét, hiszen ő csak jót akart.
Hat éves elmúlott már, és folyton figyel, hallja a társadalmi problémákat, az áremeléseket, az állandó harcot a túlélésért, és logikusan összevonja a dolgokat. Nagyon szereti a verseket, meséket, és néha első, de második hallásra már biztosan fújja a mesék lényegét.
Nemrégiben hallotta a kőlevesről szóló tanmesét, és kigondolta, hogy kavicsgyűjteményéből három szép darabot elrak ínségesebb időkre, jól jöhet az még valamikor.
Korához illő logikájával kigondolta, hogy az alapanyagot hűtőbe kell rakni, hogy meg ne romoljon. Végül is… de milyen igaza van…
Az pedig igencsak dicséretes, hogy ifjú férfi létére gondoskodni akart a család ellátásáról.
Így megy ez már az ősember óta, a gondoskodás a férfi ember dolga még talán manapság is.
Ki tudna ezért a gondolatmenetért megharagudni? Megdicsértük, és mondtuk ez olyan termék, amit nem kell hidegen tartani, nem romlik meg soha, a katona is a táskájában tartotta a köveket, és mindig magával hordta, hátha kell valamikor.
Minden bizonnyal , bár ezt még nem néztük meg, azóta az ő tarisznyájába találhatóak a fehér kavicsok… Eszem a kis szívét.
Biztos ami biztos, jól jöhetnek azok még valamikor.
Ki tudja hová keveredik az ember az idők során.
2019. május 29.