Orsi a barnamedve és a kis Rita Etelka Lám
Ki gondolta volna, hogy a cirkuszban nem érzi jól magát Orsi a barnamedve. Ketrece igen kicsi ès kényelmetlen volt, éppen csak fel tudott állni. A gazdája sokszor megütötte, ha nem dolgozott jól. Minden nap gyakorolni kellett fellépés előtt. Senki sem volt kedves hozzá. Orsi sóvárogva nézte az erdőt és a szabadságot, ami valóban el is érkezett hozzá. Éppen megkapta a vacsoráját amit az egyik fiú hozott, aki gondozta az állatokat és rosszul zárta be a cella ajtaját. Kinyílt az ajtó Orsi előtt, még a ennivaló sem érdekelte, szépen kisétált és cammogva majd futva el is érte az erdőt.
Az orrával beszippantotta a virágok illatát és boldogan surrant a fák közé. Sok állattal találkozott akik kiváncsian tekintettek rá, már régen nem találkoztak ilyen szép nagy medvével. Az őzikék félénken futottak el a közeléből. A madarak vidáman csicseregtek körülötte. A vidám kószálás közben beköszötött az este és Orsinak kellett egy kuckó ahol szundikálhatott egyet a sikeres kiszbadulás után. Körbe pillantot és talált egy sziklahasadékot ahol lepihenhetet.
Reggel arra ébredt, hogy mozgást hall és emberek közelednek. Szíve hangosan dobogott és még jobban elbújt a mélyedésbe. Ekkor megjelent Lajos bácsi, a jóságos erdész és kisunokája Rita, aki kis piros pöttyös ruhácskájában igen szépen beillett ebbe a környezetbe. Szökehaját simogatta a reggeli friss szellő, lágyan selymesen. Halkan beszélgetve közeledtek. Mindig voltak újabb történetek az erdő csodálatos életéről amit a nagypapa elmesélt ennek a kistündérke, kiváncsi lánynak. Rita ámulva hallgatta őt és ekkor észrevett egy mezei nyuszit amint elfutott mellette egyenest a sziklabarlang felé. A leányka is futott utána, de ó jaj meglátott egy nagy barna medvét. Az erdész rögtön utánuk iramodott és teljesen ledöbbent, hogy egy hatalmas mackót lát maga előtt. A maci szomorúan nézett rájuk és semmi fenyegetést nem éreztek egymás iránt, igy mindenki lenyugodott. Lajos bátyánk óvatosan közeledett az állathoz és kis Rita is követte őt. Szomorúan látták, hogy a medve hátán ütés nyomai vannak. Ezt az állatot bántották és gondolom, hogy a cirkuszból szökött meg mondta Lajos. Rita, most haza megyünk közölte a nagypapa. Majd holnap újra eljövünk és kitalálok valami okos megoldást ennek a medvének, hogy ne kelljen visszamennie oda ahol eddig volt. Ezután elindultak hazafelé.
Orsi, a medve-maci igen jól érezte magát itt az erdőben szabadon. Talált sok édesizű málnát és más finom gyümölcsöt amivel tele töltötte a bendőjét, majd később felfedezett egy kis ezüstösen csillogó patakot és halat is fogott magának vacsorára. Hamar eltelt ez a nap is és visszacammogot a kuckójához és békésen elaludt.
Rita viszont nagyon izgatott volt, nagyon sajnálta ezt a szép nagy medvét és alig várta, hogy újra találkozon vele. A nagypapa sokat fáradozott és tárgyalt különböző hivatalos helyeken és illetékes emberekkel a medve ügyében. A kislány közben elaludt és egész éjjel a barnamackóval álmodott. Reggel korán ébredt Rita és azonnal felkelt és irány a konyhaszekrény, hamar megtalálta amit keresett és talált is egy kisüveg mézet, becsomagolta és eltette a kis kosarába.
Mikor a nagypapa felébredt Rita már útrakészen volt és igy hamar el is indultak. Elég gyorsan haladtak. Lajosnak volt még egy kis dolga amit el kellett intéznie a madarak és mókusok etetőjénél, igy Rita előre szaladt a macihoz. Orsi már kint volt a bozótosoknál és gyümölcsöket evett. Rita leült Orsi közelébe és elővette a mézet és mivel hozott papírtányért arra kinalazta a mackónak a finomságot. Hát volt nagy lakmározás és vidám brummogás. Észre sem vették, hogy négy megtermett férfi közeledett feléjük és egy nagy háló volt náluk. Rá akarták borítani Orsira, hogy elfogják. Rita amint meglátta, hogy mi fog történni elkezdett sikítani és hívta nagyapját ahogy a torkán kifért. Lajos a közelben volt és hamar ott is termett. Gyorsan felfogta, hogy mi a helyzet. Volt nála egy hivatalos végzés arról, hogy a barnamedve itt maradhat az erdőben mint védett állat, mivel bántalmazva volt. Igy a férfiak akik a cirkusztól jöttek üres kézzel távoztak el.
Igy ért véget a cirkuszi barnamedve kalandja, aki még sokáig éldegélt az erdőben és szabad volt mint a madár, ahogy visszanyerte áhított szabadságát. A kis Rita sokszor meglátogatta őt és nagyon jó barátok maradtak sok éven keresztül. A nagypapa még sokat mesélt unokájának, de legszebb mese mindig a barnamedve története volt.
Göteborg 2013-12-22 Etelka Lám
Kedves HAdrianna! Köszönöm figyelmedet, örültem, hogy tetszett, szeretettel: Etelka (f)
Aranyos kis történet. Ahogy a közmondás is tartja: "minden jó, ha vége jó."
Kedves Klári ! Közönöm kedves figyelmedet, szeretettel: Klári (f)
Kedves Etelka!
Kedves kis történetet írtál Orsiról, szeretettel gratulálok: Klári;)