Az elásott festmény

Miska már negyvenen túl volt, amikor egy langyos őszi délután otthoni műtermében nekilátott egy festménynek. Sokáig dolgozott rajta minden egyes ecsetvonást jól megfontolva. Amikor elkészült, elment a falu templomába, és a papnak adta. A Szent Szűzanyát ábrázolta karján a kis Jézussal. Mária arcvonásai, szemének ragyogása nyugodtságot, hívogatást tükrözött az hívek felé. A Templomnak adományozta a képet abban a reményben, hogy az Úr végre megajándékozza őt és feleségét egy gyermekkel.
Ezután minden vasárnapi misén ott térdepelt a Szentkép előtt fogva neje kezét, és imádkozott.
Nemsokára fia született. A világ legboldogabb emberének érezte magát. Nem győzte megköszönni Máriának csodatételét. Fia, aki a József nevet kapta nem az úr által neki szánt úton járt. Szüleit nem tisztelte, sőt igyekezett őket kiforgatni pénzükből, abból a kevésből, amit apa a festményei eladása után kapott. József huszadik születésnapja előtt nappal hatalmas vihar dübörgött végi a falun. Egy villám a templomba csapott és kigyulladt. A papa csak a Szent Szűz képét tudta megmenteni a lángok karjai közül. Reggelre a földé vált egyenlővé a templom. Megmaradt köveit elhordták a szegény emberek. Az atya elvitte a képet Miskának, aki betegen nyomta az ágyat. Tüdőgyulladása volt. Megkérte feleségét, ássa el jó mélyre a képet a kertben, de úgy, hogy csak ő tudja, hol van. Felesége mindent úgy tett, ahogy az ura ráhagyta
Két gyász is sújtotta a falut. A megsemmisült templomot nem tudták újraépíteni, sem újat emelni, mert a falunak nem volt annyi pénze. Máshonnan segítséget nem kaptak. A másik Miska halála.
Egyedül maradta az asszonytékozló fiával, aki új ötlettel állt elő. Eladja a házat anyja feje fölül, ha nem mondja, el hol van a Szentkép. József ugyanis jó pénzért el akarta adni. Az asszony azt hazudta, hogy elégett a tűzvészben. Nem hitt neki. Egy városi gazdag úr akarta megvenni a házat jelentős összegért.
József a házban fogadta a gazdag urat mikor az anyja nem volt otthon. Amikor a pénzért nyúlt volna hirtelen összeesett. Megpattant egy ér az agyában és meghalt. Ekkor ért haza anyja ott találva a városi urat és halott fiát. Mindent elmesélt neki. Megértette az asszony szomorú történetét és lemondott ház megvásárlásáról és pénzét felajánlotta az új templom építésére. Két hónap múlva elkészült a templom. Oltárán ott díszelgett a Szentkép kissé megfakultan, de ragyogó szemében ott égett a remény, az istenbe vetett hit, miben készítője is hitt egykor.

Kálóczi Balázs
2019 04. 01

Szólj hozzá!