Simon Balázs, útépítő munkás, ritkán járt templomban. Most mégis, ezen a fülledt, péntek délután, megnyitotta a nehéz tölgyfa ajtót. Nézett jobbra, majd balra, de sehol nem találta a tiszteletes urat. Bizonyára vacsorázik – gondolta Simon Balázs. Az is lehet, hogy lement a nádasba fürdeni. Az orgona szavára felkapta a fejét, s a jó hűvösbe elüldögélt egy hátsó padban. Tiszteletes úr! Tiszteletes úr – Kiáltotta a reverendás felé, ki mellette elhaladva beült az első padba. Az haragosan ránézett, majd helyet szorított, mindjárt a pad szélén. Adj Isten! – Köszönt az útépítő.
– Aztán hogy van tiszteletes úr? – Kérdezte őszinte vigyorral az útépítő.
– Én mindig jól – Válaszolt a tiszteletes. Bár most hogy így végig nézed rajtad fiam.. öltözhettél volna szebben is.. ha már az úr házába lépsz.
– Ezt a zakót még apámtól örököltem. Négy zsebes.. kell a zseb.. van hely a cigarettacsutkáknak.
– Értem. És azért jöttél hogy cigarettával kínálj?
– Nem.. dehogy.. – Szabadkozott az útépítő.
– Hát akkor? Akárhányszor láttalak részeg voltál. Soha nem láttalak az oltárnál..
– Nem is.. még nem volt dolgunk… Ráér.. ? Tiszteletes úr…
– Az új orgonát hallgatom.. most hozták.. de mondjad.. minek köszönheti az Úr hogy elé mertél állni?
– Őszintén?.. hát.. furcsa álmom volt az éjjel… Azt álmodtam hogy vesszőért megyek az asszonynak.. mert tudja.. ő kosarakat fon.. ilyen füles kosarakat…
– Tovább! – Türelmetlenkedett a tiszteletes.
– Elcsúsztam a sárban.. és egy hatalmas giliszta jött felém.. magába szívott.. és éreztem ahogy lenyel..
– Mennyit ittál fiam?
– Semmit! Amit mégis.. azt még a munkás vonaton… de azt is délben.. mikor elindultunk Sztalinvárosból..
– Ott dolgozol? – Kérdezte a tiszteletes, miközben meredten nézte az oltárt.
– Igen! Még a sógorom vitt be.. Aztán meg hajnal felé azt álmodtam.. hogy egy fán ülök a temetőben. Hideg szél fújt.. és minden tele volt varjakkal.. és temettek valakit. Ott volt az asszony.. a komám.. Dénes.. még Gizánk is eljött..
– Kit temettek?
– Engem!
– Mond fiam.. alszol te eleget?
– Igen.. igen.. hát ha hagynak.. és nem szól a muzsika fél éjszakát a szállón..
– Értem. Ennyi?
– Nem. Tudja én loptam..
– Egyre érdekesebb. És mit?
– Egy karót, innen a templomkertből.. a dáliák mögül..
– Kellett neked az a karó?
– Igen! Feltétlenül. Tudja ideges voltam.. lejöttem a templomig.. hátha megnyugszom útközben.. akkor láttam meg azt a karót.. ahogy kiáll a földből..
– Felbosszantottak talán?
– Fel. Ma délután mikor hazaértem.. láttam hogy az asszony sonkát eszik. Kérdem tőle: honnan van az a sonka? Azt mondta: van és kész, mit törődsz vele? Én nem hagytam abba.. kérdem tőle: Mégis.. honnan van az a sonka?
– És? Mit felelt?
– Nem mondott az semmit.. de az ablakon láttam a komám kalapját.. ahogy forgatja a fejivel…
– És erre mit csináltál?
– Adtam neki egy pofont.. úgy.. visszakézből..
– A komájának?
– Nem.. hát hogy képzeli.. gyerek korunktól ismerjük egymást. Az asszonynak.
– Te képes voltál megütni az a nőt.. egy sonka miatt.
– Ezek összefeküdtem atyám!
– Akkor is! Hát hogy képzeled? Ülj át a másik sorba, és mondj el tíz Miatyánkot! Tudsz olvasni? – Az útépítő bólintott – Helyes.. ott az imakönyv a padban…
Simon Balázs, útépítő, át ült a másik sorba.. és belekezdett.. Mikor végzett, a plébános, szinte rá sem nézve:
– Most jöjjön tíz Üdvözlégy Mária!
Azzal is végzett. A plébános úgy gondolta, megleckézteti. Elmondatta a szerencsétlennel az összes ismert imádságot.. s még belekaptak a kevésbé népszerűbbekbe is.
– Aztán hogy van tiszteletes úr? – Kérdezte őszinte vigyorral az útépítő.
– Én mindig jól – Válaszolt a tiszteletes. Bár most hogy így végig nézed rajtad fiam.. öltözhettél volna szebben is.. ha már az úr házába lépsz.
– Ezt a zakót még apámtól örököltem. Négy zsebes.. kell a zseb.. van hely a cigarettacsutkáknak.
– Értem. És azért jöttél hogy cigarettával kínálj?
– Nem.. dehogy.. – Szabadkozott az útépítő.
– Hát akkor? Akárhányszor láttalak részeg voltál. Soha nem láttalak az oltárnál..
– Nem is.. még nem volt dolgunk… Ráér.. ? Tiszteletes úr…
– Az új orgonát hallgatom.. most hozták.. de mondjad.. minek köszönheti az Úr hogy elé mertél állni?
– Őszintén?.. hát.. furcsa álmom volt az éjjel… Azt álmodtam hogy vesszőért megyek az asszonynak.. mert tudja.. ő kosarakat fon.. ilyen füles kosarakat…
– Tovább! – Türelmetlenkedett a tiszteletes.
– Elcsúsztam a sárban.. és egy hatalmas giliszta jött felém.. magába szívott.. és éreztem ahogy lenyel..
– Mennyit ittál fiam?
– Semmit! Amit mégis.. azt még a munkás vonaton… de azt is délben.. mikor elindultunk Sztalinvárosból..
– Ott dolgozol? – Kérdezte a tiszteletes, miközben meredten nézte az oltárt.
– Igen! Még a sógorom vitt be.. Aztán meg hajnal felé azt álmodtam.. hogy egy fán ülök a temetőben. Hideg szél fújt.. és minden tele volt varjakkal.. és temettek valakit. Ott volt az asszony.. a komám.. Dénes.. még Gizánk is eljött..
– Kit temettek?
– Engem!
– Mond fiam.. alszol te eleget?
– Igen.. igen.. hát ha hagynak.. és nem szól a muzsika fél éjszakát a szállón..
– Értem. Ennyi?
– Nem. Tudja én loptam..
– Egyre érdekesebb. És mit?
– Egy karót, innen a templomkertből.. a dáliák mögül..
– Kellett neked az a karó?
– Igen! Feltétlenül. Tudja ideges voltam.. lejöttem a templomig.. hátha megnyugszom útközben.. akkor láttam meg azt a karót.. ahogy kiáll a földből..
– Felbosszantottak talán?
– Fel. Ma délután mikor hazaértem.. láttam hogy az asszony sonkát eszik. Kérdem tőle: honnan van az a sonka? Azt mondta: van és kész, mit törődsz vele? Én nem hagytam abba.. kérdem tőle: Mégis.. honnan van az a sonka?
– És? Mit felelt?
– Nem mondott az semmit.. de az ablakon láttam a komám kalapját.. ahogy forgatja a fejivel…
– És erre mit csináltál?
– Adtam neki egy pofont.. úgy.. visszakézből..
– A komájának?
– Nem.. hát hogy képzeli.. gyerek korunktól ismerjük egymást. Az asszonynak.
– Te képes voltál megütni az a nőt.. egy sonka miatt.
– Ezek összefeküdtem atyám!
– Akkor is! Hát hogy képzeled? Ülj át a másik sorba, és mondj el tíz Miatyánkot! Tudsz olvasni? – Az útépítő bólintott – Helyes.. ott az imakönyv a padban…
Simon Balázs, útépítő, át ült a másik sorba.. és belekezdett.. Mikor végzett, a plébános, szinte rá sem nézve:
– Most jöjjön tíz Üdvözlégy Mária!
Azzal is végzett. A plébános úgy gondolta, megleckézteti. Elmondatta a szerencsétlennel az összes ismert imádságot.. s még belekaptak a kevésbé népszerűbbekbe is.
Már öreg este volt. A plébános elásította magát, s megsajnálta az útépítőt.
– Most már menjél haza! Eleget bűnhődtél azért a pofonért.
Simon Balázs szája ekkor már feldagadt a rengeteg motyogástól. Szédült, s úgy érezte menten elájul az éhségtől..
– Hát akkor Isten áldja a tisztelendő urat! – S elindult az ajtó felé.
– Csak egy kérdés.. – Állította meg egy pillanatra – Mond fiam, mit csináltál azzal a karóval?
– A karóval? – Rezzent össze az útépítő.
– Igen.. a karóval… – Kérdezte ismét a gyertyákat oltó tiszteletes.
– Fontos ez? Azt hittem.. hogy már.. hogy már álmos..
– Álmos vagyok, csak gondoltam megkérdezem..
– És fontos ez?
– Nem.. nem fontos.. A bűnödet meggyóntad. Álljon ott az a karó, s figyelmeztessen a hibáidra.
– Nem fontos.. Akkor jó… Agyonvertem vele az asszonyt.. Hát akkor.. Isten áldja atyám…
2019 Budapest
Két tipus van bemutatva egy részeges, szegény, butácsska ember és egy jószándékú tiszteletes. Megakadt a szemem a Sztálinváros néven, de nem tudom ide beazonosítani, abban az időben nem igen jártak gyóoni, gondolom én. A papok tanult emberek, persze nekik van bűnük, de nem hinném ennyire hülye lett volna. Már bocsánat a szóért. Minden esetre van kit lehet a hit erejével jó útra téríteni, de vannak emberek akiknek semmi nem használ! Érdekesnek találtam, szeretettel olvastam. Éva